Latin-Amerika a Monroe-elv óta az Egyesült Államok természetes befolyási övezetének számított, ahová azonban új vendég kopogtatott be a Távol-Keletről. Kína ugyanis az elmúlt két évtizedben kereskedelemmel, hitelekkel és beruházásokkal kezdte megbontani a több száz éves rendet.
Az Expediente Público elemzése szerint a kínai cégek 37 kikötői projektben fő befektetők vagy üzemeltetők a térségben, ahol 118 mély vízi kikötő található, vagyis a kínai vállalatok a térség stratégiai tengeri infrastruktúrájának jelentős részében jelen vannak.
Az ábránk olyan kikötőket is mutat, amelyek igencsak fontosak az Egyesült Államok számára, mint például a Panama-csatorna két oldalán fekvő Balboa és Cristóbal terminálja, amely a teljes panamai konténerforgalom 39 százalékát kezeli.
A panamai ügy geopolitikai konfliktus is lett: az Egyesült Államok kínai befolyástól tart, Panama közben jogi és politikai eszközökkel próbálja újrarendezni a kikötők működtetését.
Dél-Amerikában Peru lett a kínai kikötőstratégia egyik zászlóshajója. A Chancay megakikötő első szakasza 1,4 milliárd dolláros kínai támogatással épül meg, és Peking célja, hogy tengeri átjáróvá tegye azt Ázsia és Dél-Amerika között, hiszen a kikötő fontos lehet a réz, a szója, az élelmiszeripari termékek és más nyersanyagok Kína felé tartó gyorsabb exportjához.
A másik kulcsország Brazília, ugyanis itt található a legtöbb, tizennégy kínai érdekeltségű kikötő a régióban. A Paranaguá azért lényeges, mert egy kínai állami holding egymillió dollárért 90 százalékos részesedést szerzett az egyik jelentős terminálját működtető vállalatban. Brazília azért is különleges, mert egyszerre mezőgazdasági, bányászati és ipari nagyhatalom, valamint a BRICS-en keresztül Kína egyik legfontosabb latin-amerikai partnere.
A kínai jelenlét Mexikóban és a Karib-térségben is érzékeny Washington számára. Az elemzések külön említik Manzanillót, Lázaro Cárdenast és Ensenadát Mexikóban, valamint Kingstont Jamaicában, mivel ezek közelebb vannak az Egyesült Államokhoz, ezért ez esetben a biztonságpolitikai szempont is előtérbe kerül.
Kína számára a kikötők egyszerre több célt szolgálnak: biztosítják a nyersanyagok útját, hiszen Latin-Amerika rezet, lítiumot, vasércet, szóját, olajat és élelmiszert ad Kínának, piacot teremtenek a kínai áruknak, valamint beépítik a kínai vállalatokat a térség logisztikai rendszerébe.
Az Egyesült Államok számára ez azért kellemetlen, mert Kína katonai bázisok helyett üzletileg indokolható beruházásokkal jelenik meg Latin-Amerikában. Egy kikötőfejlesztés ugyanis munkahelyeket, gyorsabb exportot és új kereskedelmi kapcsolatokat hoz, ezért a térség több országa számára a kínai infrastruktúra-fejlesztések és kedvező finanszírozási ajánlatok sokszor vonzóbbak, mint Washington külpolitikai fenyegetései.
Ugyanakkor az USA továbbra is a világ legerősebb katonai hatalma, ezért a pénzügyi, katonai és diplomáciai eszközeivel bármikor nyomást tud gyakorolni a kínai beruházásokra, főleg akkor, ha azokat stratégiai kockázatnak tartja.
A latin-amerikai országok ezért egyre inkább egyensúlyozni próbálnak a két nagyhatalom között: amíg Peking tőkét, exportot és infrastruktúrát kínál, addigWashington politikai védőernyőt és nagy piacot nyíjt.
A térség kormányai számára a fő cél az, hogy mindkét oldalból előnyt húzzanak, elkerülve a teljes elköteleződést
ami nem egyszerű, hiszen a külföldi vállalatok jelenléte a létfontosságú infrastruktúrában már az egyes nemzetek mozgásterét is csökkenti. A kikötői adatokból látni lehet a nyersanyagáramlást, a katonai mozgásokat és az ellátási láncok gyenge pontjait. Ha egy latin-amerikai állam túlzottan egy külső nagyhatalomhoz kötődő vállalatra bízza a stratégiai kikötőit, akkor válsághelyzetben könnyen nyomásgyakorlás célpontjává válhat akár Peking, akár Washington részéről.
A következő években kiderül, hogy meddig tartható ez az egyensúlyozás, hiszen Kína várhatóan folytatja a kereskedelmi alapú beépülését, az Egyesült Államok viszont annál erősebben próbálja visszafogni a kínai jelenlétet, főleg azokon a gócpontokon, ahol a kikötők az amerikai ellátási láncokhoz kapcsolódnak. A döntő kérdés ezért az, hogy Washington képes lesz-e megtartani a befolyási övezetét egy olyan korszakban, amikor Kína kikötőről kikötőre építi ki a jelenlétét.
Kép: Dreamstime
Kapcsolódó:
