Kína gyorsan erősíti a gazdasági befolyását a Nyugat-Balkánon, főként Szerbiában és a stratégiai infrastruktúra területén. A kínai hitelekkel és kivitelezőkkel megvalósuló beruházások rövid távon fejlődést hoznak, hosszabb távon azonban függőségeket és az uniós csatlakozással kapcsolatos kockázatokat teremthetnek.
A Nyugat-Balkán Kína számára aranybánya beruházási szempontból, hiszen Európa olyan területéről van szó, amely még a mai napig is bőven rendelkezik befektetési potenciállal, pláne az infrastruktúrafejlesztésben. A térség másik nagy előnye, hogy Európában van fontos kereskedelmi útvonalakkal, érintve a vízi- és a szárazföldi utakat is. Nem véletlen tehát, hogy Kína jó néhány éve már szemet vetett a térségre, és igyekszik kihasználni ezt a stratégiai potenciált, ennek az egyre nagyobb ütemű erősödésnek a jeleit láthatjuk manapság.
Uniós fölény melletti gyors kínai térnyerés
Az adatok alapján az látszik, hogy
az Európai Unió változatlanul a Nyugat-Balkán legfontosabb gazdasági partnere.
Szerbia külkereskedelmének 58,3 százaléka kötődött az EU-hoz 2024-ben, amíg Kína részesedése csupán 10 százalék volt. Az adott évben beáramló működő tőke 37,6 százaléka érkezett az unióból, Kína viszont már megközelítőleg az egyharmadát adta. Ez utóbbi adat gyors kínai előretörést jelez, noha a korábban felhalmozott befektetési állomány alapján egyelőre az EU vezet: becslések szerint 2024-ben a kínai működőtőke-állomány Szerbiában a GDP közel 9, az uniós pedig mintegy 38 százalékának felelt meg.
A térség többi országában a kínai működőtőke súlya jóval kisebb: Albániában, Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban alig kimutatható, Montenegróban és Észak-Macedóniában pedig a GDP 1 százaléka alatt marad.
A kínai jelenlét tehát erősen Szerbia-központú: a Nyugat-Balkánon 2023-ig felhalmozott 5,6 milliárd eurós kínai működőtőke-állományból 5,4 milliárd, vagyis 96 százalék Szerbiában összpontosult.
Ezek az adatok arra világítanak rá, hogy a kínaiak igyekeznek jó pozíciókat foglalni a Balkánon, vagyis bányákban, acélipari üzemekben, autópályákon, vasúti biztosítóberendezésekben, távközlési hálózatokban és közbiztonsági rendszerekben igyekeznek a befolyásukat kiépíteni.
A trükk: az összekapcsolt beruházási lánc
Számos nyugat-balkáni beruházásnál a kínai ajánlat egyetlen csomagban tartalmazza az állami vagy államilag támogatott hitelt, a kínai fővállalkozót, az alkalmazott berendezéseket, a szoftvert és esetenként a későbbi karbantartást is.
Ez vonzó lehet olyan kormányok számára, amelyek gyorsan szeretnének infrastruktúrát építeni, ugyanakkor korlátozott tőkével és gyenge projekt-előkészítési kapacitással rendelkeznek.
Ezzel ugyanis az elkészült infrastruktúrából magas politikai hasznot realizálhatnak a legközelebbi választáson.
Hosszabb távon azonban a rendszernek megvannak a maga hátrányai a célország számára, a kínaiak épp ebben tudnak gazdasági hasznot realizálni.
A fogadó ország később akkor is az eredeti partnerhez kötődhet, amikor már új finanszírozót keresne, vagy például pont az uniós biztonsági és műszaki követelményekhez kívánná igazítani a rendszert a potenciális csatlakozás előtt.
Így sokkal effektívebben építhetik ki a kínaiak a saját befolyásukat a térségben, lépésről lépésre…
A fő célpontok: Montenegró és Szerbia
A montenegrói Bar–Boljare-autópálya első, 41 kilométeres szakasza jól példázza a kínai finanszírozás kockázatait:
a beruházás költsége 809 millió euróról közel egymilliárdra emelkedett, emellett a dollárban felvett hitel árfolyamkockázata és a projekt gazdasági mérete jelentősen rontotta az ország adósságpályáját.
Az esetet ugyanakkor leegyszerűsítő lenne csak kínai adósságcsapdaként értelmezni, mivel a problémát a gyenge projektelőkészítés, a bizonytalan megtérülés és a pénzügyi kockázatok Montenegróra gyakorolt hárítása együtt okozta. Beszédes, hogy a következő szakasz már EBRD-hitelből és uniós támogatásból, szigorúbb közbeszerzési, környezeti és ellenőrzési feltételek mellett valósulhat meg.
Szerbiában talán még kiterjedtebben jelent meg a kínai jelenlét az utóbbi időben, az ország ugyanis a kínai gazdasági jelenlét nyugat-balkáni központjává vált: kínai vállalatok szereztek meghatározó pozíciókat a rézbányászatban, az acéliparban, a gumiabroncsgyártásban és más feldolgozóipari ágazatokban, munkahelyeket őrizve meg és növelve az ország exportkapacitását. A befektetések ugyanakkor főként nyersanyag- és energiaigényes, viszonylag alacsony technológiai színvonalú ágazatokban összpontosulnak, ami környezeti és munkaügyi kockázatokat is felvet az országban.
Szerbia Peking számára az uniós piac kapuját jelenti, a gazdasági összefonódást pedig szoros politikai együttműködés kíséri. Mindez növeli egy későbbi külpolitikai vagy szabályozási irányváltás költségét, mivel számos munkahely, exportbevétel és helyi gazdasági érdek függ a kínai kapcsolatok fennmaradásától, ami az esetleges uniós csatlakozásnál problémákat vethet majd fel.
De hol van a kiút?
A nyugat-balkáni országoknak kényes nagyhatalmi érdekek mentén kell óvatosan, de határozottan lavírozniuk. Kivétel nélkül érdekük az európai uniós integráció is, ám a politika és a pillanatnyi hatalmi érdek olykor mást diktál, hiszen amíg a csatlakozásra várnak, bármely nagyhatalommal megéri a politikai vezetés számára üzletet kötni.
Kapcsolódó:
Borítókép: Chat GPT
