Paradoxon: az európai kormányok rekordösszegeket költenek fegyverkezésre, a kontinens legnagyobb hadiipari vállalatainak részvényei viszont sorra zuhannak – az „öregeknek” túl gyors a hadviselés technológiai átalakulása.
Az elmúlt két évben az európai hadiipar a kontinens egyik legnagyobb tőzsdei sikertörténetének számított. Az ukrajnai háború, a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak emelése és az Európai Unió fegyverkezési programjai alapján joggal feltételezhettük, hogy fegyvergyártók hosszú évekre biztos növekedési pályára állnak. Ez néhány éven át így is volt, az idén azonban nem várt fordulat következett be, a befektetők ugyanis kezdenek kételkedni a hagyományos (harcjárműveket, lőszereket és tüzérségi rendszereket) gyártó vállalatokban.
A legszembetűnőbb példája az egyszer fenn, egyszer lenn elvnek a német Rheinmetall, hiszen a vállalat ugyan most is rekordméretű beruházásokat hajt végre – legújabb húzása, hogy 350 millió euróból bővíti a bajorországi lőporgyárát, amelynek éves kapacitása ezzel 20 ezer tonnára nő –, a részvényei mégis 45 százalékot veszítettek az értékükből egy év alatt. Az árfolyamot különösen érzékenyen érintette, hogy a német kormány visszavonta a vállalat több milliárd eurós F126 hadihajó-megrendelését. Hasonló tendencia figyelhető meg a német Renk és Hensoldt vállalatoknál (37 és 23 százalékos tőzsdei zuhanás) a francia Thalesnál (7 százalék), valamint a cseh CSG esetében is, amelynek piaci értéke 50 százalékkal esett.
Mindez ellentmondásnak tűnik, hiszen az európai fegyverkezés soha nem látott tempóban dübörög, az EU-tagállamok idén várhatóan 130 milliárd eurót költenek fegyverbeszerzésekre, ami történelmi rekordnak számít, vagyis a probléma nem a kereslettel van, inkább azzal, hogy a hagyományos hadiipartól éppen a „hagyományos” szó veszi el a befektetők kedvét.
Az egyik legnagyobb problémát a kapacitáshiány mellett változatlanul az ellátási láncok állapota okozza, hiszen az európai hadiipari beszállítói hálózatokat évtizedeken keresztül békeidőre, alacsony termelési volumenre optimalizálták. A hirtelen megnövekedett megrendelések mellett hiány alakult ki speciális alkatrészekből, robbanószer-alapanyagokból, vegyipari termékekből és hajtóanyagokból, ráadásul a szűk beszállítói kör mit sem változott. Mindez egyszerre okozott költségrobbanást és a szállítási határidők – nem egy esetben – évekkel való eltolását.
Legalább ekkora befektetőriasztó hatást jelent az európai beszerzési rendszer, mivel Németország hadseregének ez irányú hivatala, a BAAINBw szimplán a minden ötletet elpusztító bürokrácia szinonimája lett – a több ezer új harckocsi beszerzését célzó Arminius-programon például már azok is nevetnek, akik eddig komolyan vették. A több ország részvételével zajló fejlesztések még ennél is nehézkesebbek. Bár az Eurofighter Typhoon programja hosszú távon sikeresnek bizonyult, a Future Combat Air System fejlesztése a francia és a német vállalatok, illetve kormányok közötti feszültség miatt közel tíz évnyi „együttműködés” után összeomlott, megvillantva a tőzsde felé a közös európai hadiipari projektek valódi arcát.
Drónokat, de sokat!
A klasszikus fegyvergyártók értékzuhanását kiváltó legfőbb ok azonban technológiai természetű. Az ukrajnai háború alapjaiban írta át a hadviselésről alkotott elképzeléseket, mert bebizonyosodott, hogy a viszonylag olcsó, tömegesen alkalmazható drónok sok esetben képesek kiváltani (vagy a leghatékonyabban kiegészíteni) a hagyományos páncélosokat és tüzérségi rendszereket. Ennek hatása már a költségvetésekben is megjelenik: egy kiszivárgott német beszerzési lista szerint csökkenni fog a lőszerekre és harcjárművekre fordított összeg, Észtország pedig leállította az 587 millió dolláros harckocsivásárlást a drónok és a légvédelmi rendszerek javára.
A tőkepiac a változást villámgyorsan árazza be: míg a hagyományos hadiipari vállalatok részvényei gyengélkednek, addig a drónfejlesztők rekordértékelések mellett vonnak be új forrásokat. A müncheni Helsing 18 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett 1,8 milliárd dollárt szerzett, míg a Quantum Systems 8 milliárd dolláros értékelést ért el egy 1,2 milliárd dolláros tőkebevonással. A hagyományos fegyvergyártók természetesen igyekeznek alkalmazkodni, a Rheinmetall például stratégiai partnerséget kötött az amerikai Andurillel a dróntechnológiai fejlesztések területén. Ugyanakkor a bevételeinek 85 százaléka egyelőre a szárazföldi fegyverrendszerekből – elsősorban harckocsikból, lőszerekből és tüzérségi rendszerekből – származik, vagyis az üzleti modellje változatlanul a hagyományos hadviseléshez köti.
A tavalyi és az idei trend szerint tehát a befektetők már eldöntötték, hogy a jövő bajnokait a klasszikus gyártók helyett a mesterséges intelligenciát, autonóm rendszereket és dróntechnológiákat fejlesztő vállalatok között keresik. Ez természetesen nem jelenti a hagyományos fegyvergyártók bukását, de azt igen, hogy a kontinens újrafegyverkezésének legnagyobb üzleti haszonélvezői valószínűleg mások lesznek, mint akikre az ukrajnai háború első éveiben még mindenki fogadott. A befektetőknek esze ágában sincs kifarolni a hadiiparból, ellenben annak új technológiai szárnyait keresik. Pénz beszél, békében és háborúban egyaránt.
***
Kapcsolódó:
