Az iráni háború oly mértékben emészti fel az amerikai légvédelmi készleteket, hogy az Egyesült Államok döntési helyzetbe került. Melyik szövetséges élvezzen elsőbbséget: Izrael vagy Ukrajna? Vagy a végén egyik sem?
Megszokottan abszurd hír, hogy Zelenszkij kijelenti: azért nem tudják megvédeni fővárosukat az orosz ballisztikus rakétáktól, mert kifogytak az elfogórakétákból, vagyis az ukrán légvédelem készlethiány miatt romokban hever. Szintén ennyire abszurd, de messze nem megszokott, hogy az amerikai hadsereg európai erőinek a főparancsnoka írásban figyelmeztesse a Pentagont: nincs elegendő haditengerészeti kapacitása Izrael további védelméhez, és hamarosan választania kell az amerikai szárazföld biztonsága, illetve legfontosabb közel-keleti szövetségese között. A két hír ugyanannak a problémának két különböző megnyilvánulása. Az iráni háború már messze túlmutat a Közel-Keleten, és az Egyesült Államok egész globális katonai mozgásterét kezdi szétverni – a hadiiparon és a készletezésen keresztül.
Nincs másik
A pár nappal ezelőtti orosz támadás önmagában is jól érzékelteti a probléma súlyát. Az ukrán jelentések szerint Oroszország közel kétszáz támadó drónt, valamint harmincöt rakétát indított, és az utóbbiak közül huszonhét ballisztikus volt. Zelenszkij szerint ezekből mindössze egyet sikerült hatástalanítani, egyszerűen azért, mert nem maradt elegendő elfogó. A Patriot jelenleg gyakorlatilag az egyetlen nyugati légvédelmi rendszer, amely nagy megbízhatósággal képes ballisztikus rakéták elfogására. A NASAMS, az IRIS-T vagy más modern megoldások kiválóan teljesítenek drónok és robotrepülőgépek ellen, de a nagy sebességgel érkező ballisztikus célpontokkal szemben egész más kategóriára van szükség. Ha viszont nincs elfogórakéta, maga a rendszer is csak egy rendkívül drága ócskavas.
Miközben Ukrajna kétségbeesetten próbál újabb Patriotokhoz jutni, a Fehér Házban más miatt is főhet a feje Trumpéknak. A The Washington Post értesülése szerint Alexus Grynkewich tábornok, az amerikai európai erők főparancsnoka hivatalos levélben figyelmeztette a Pentagont, hogy további haditengerészeti rombolók nélkül nem tudja fenntartani Izrael rakétavédelmét. Egy ennyire erős jelzés rendkívül szokatlan. Az amerikai fegyveres erők vezetői ugyanis rendszerint zárt ajtók mögött vitatják meg az erőforrások elosztását, nyilvánosságra pedig ritkán kerül, ha egy hadszíntéren nincs elegendő kapacitás az adott feladat teljesítésére. Most igen, a baj pedig akkora, hogy a kiszivárogtatás nyilvánvalóan célzott volt.
A probléma egyik része maga a haditengerészet. Az Aegis-rendszerrel felszerelt amerikai rombolók évek óta Izrael lég- és rakétavédelmének fontos elemei, és ezek a hajók már a Földközi-tengerről képesek észlelni, majd elfogni a ballisztikus rakétákat, SM–3 és SM–6 típusú elfogórakétáik pedig az izraeli védelmi rendszer külső gyűrűjét alkotják. Az iráni háború azonban egy eddig ismeretlen szituációt teremtett. A rombolók egyszerre vesznek részt Izrael védelmében, az iráni kikötők blokádjában, a Hormuzi-szoros hajóforgalmának „biztosításában” és a Vörös-tengeren a húszik elleni műveletekben. Csakhogy e fokozott igénybevétel miatt a hajók ütemezett karbantartásai is csúsznak, ami tovább amortizálja a ténylegesen bevethető flottát.
A fő gond az, hogy az Egyesült Államok egyszerre próbál teljes értékű katonai jelenlétet fenntartani Európában, a Közel-Keleten és az indo-csendes-óceáni térségben. A hidegháború utáni amerikai stratégia hosszú időn keresztül abból indult ki, hogy Washington képes több válságot is kezelni egyszerre, és bármelyik szövetségesének gyors katonai segítséget nyújtani. Az elmúlt hónapok eseményei azonban rávilágítottak arra, hogy valójában mégsem tud.
Kongó raktárak
A helyzetet súlyosbítja, hogy az elfogórakéták nem egyszerű lőszerek. Egy Patriot PAC–3 vagy egy haditengerészeti SM–3 rendkívül bonyolult fegyverrendszer, amelynek a gyártása hosszú hónapokat, egyes alkatrészek esetén akár éveket vesz igénybe. Csakhogy míg a hadiipar fokozatosan növeli a kapacitásait, a háborúkban ezek a fegyverek napok (vagy órák) alatt fogyhatnak el.
Vagyis az ipar utánpótlásának a sebessége már nem tud lépést tartani a felhasználás ütemével.
Ebben a helyzetben Trump hű maradt önmagához, és szokásos módon összevissza beszél. Zelenszkij a napokban személyesen kérte az amerikai elnököt Patriot-rakéták biztosítására, cserébe felajánlotta a Közel-Keleten Ukrajna jelentős drónelhárítási tapasztalatait és technológiáját. Trump bólogatott, sőt korábban arról is beszélt, hogy engedélyezné a Patriot-rendszerek ukrajnai licencgyártását, az ukrán elnöki vizit után azonban már csak annyit mondott, hogy mivel rendkívül érzékeny és veszélyes technológiáról van szó, „vizsgálják a lehetőséget”. A kifarolásnak ezúttal nincs sok köze az elnöki hóbortokhoz, sokkal inkább azt tükrözi, hogy Washingtonnak egyre nehezebb úgy újabb készleteket vagy kapacitásokat átadnia, hogy közben a saját stratégiai tartalékai is ijesztően gyors ütemben apadnak.
A történetnek van egy az Egyesült Államokra nézve igen aggasztó geopolitikai vetülete is. Az elmúlt évtizedekben ugyanis az amerikai szövetségi rendszer és hegemónia egyik alapja az volt, hogy az USA gyakorlatilag korlátlan katonai támogatást tudott nyújtani partnereinek. Ez a hitelesség lehetővé tette, hogy egyszerre garantálja Európa, Izrael, Japán, Dél-Korea vagy éppen Tajvan biztonságát. Ha azonban az amerikai vezetésnek választania kell a különböző hadszínterek között, akkor az világpolitikai fordulópontot is jelent, egy egyszerű kérdéssel:
vajon a válságok egy adott pontján Washington melyik szövetségese mellett tart ki, és melyiket hagyja cserben?
A katonai erő ugyanis önmagában már nem elegendő, a stratégiai készletek, a hadiipari kapacitások, az ellátási láncok és a gyártási sebesség legalább akkora jelentőségűek. A háborúk már a hadiipari gyárakban kezdődnek és dőlnek el, ha pedig Washington ott veszít, akkor búcsút inthet az amerikai katonai hegemóniának, vele együtt a befolyási övezeteinek is.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Fehér Ház
