A Hormuzi-szoros lezárása nem egyformán sújtotta a délkelet-ázsiai országokat. Bár a nemzetközi figyelem Indonézia összeroppanó valutájára összpontosult, a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi következményeket a Fülöp-szigetek szenvedte el.
A Hormuzi-szoros lezárása után a világ figyelme elsősorban az olajárak és a globális energiaellátás felé fordult. Távolabb a gócponttól elsősorban az áremelkedések okoztak problémát, a délkelet-ázsiai régióban azonban a válság jóval összetettebbé vált, a költségnövekedés mellé ugyanis azonnal társult az importhiány okozta krízis. Az egyes országok külön-külön próbálták kezelni a káoszt, ami nem mindig vezetett a megfelelő célra, azoknak azonban, akik okosban próbálták megoldani, volt segítségük.
Indonéz összeomlás
Nem véletlen, hogy mindenki Indonéziát figyelte, miután a szoros lezárása egyértelművé tette, hogy nagyon súlyos gazdasági következményekkel kell számolnia. Mivel az ország jelentős olajimportőr, ezért Hormuz blokádja az importköltségek azonnali robbanását idézte elő. A dollár iránti kereslet nőtt, az indonéz rúpia ugyanakkor történelmi mélypontra gyengült, olyannyira, hogy júniusra már a 1997-es ázsiai pénzügyi válság idején látott szinteknél is alacsonyabb árfolyamot ért el. Ez könnyen felidézte azt a sokkot, amely annak idején Thaiföldről kiindulva söpört végig Délkelet-Ázsián.
Bár sokan kiáltottak farkast, a párhuzam csak részben állja meg a helyét. Indonézia pénzügyi rendszere ugyanis ma lényegesen stabilabb, mint három évtizeddel ezelőtt. A vállalatok devizaadóssága jóval kisebb, így a jelenlegi helyzet inkább egy kínzó, de kezelhető fizetésimérleg-problémának tekinthető, semmint egy közelgő bankválságnak.
Az indonéz árfolyamgyengülés viszont elfedte azt a tényt, hogy a régióban nem Indonézia szenvedte el a legsúlyosabb társadalmi-gazdasági károkat. A valódi vesztes a Fülöp-szigetek volt. Az ország energiaellátása ugyanis szinte teljes egészében a Perzsa-öbölből érkező kőolajra épül, viszont nincsenek sem megfelelő méretű stratégiai tartalékai, sem kereskedelmi készletei, a Hormuzi-szoros lezárása ezért azonnal üzemanyaghiányhoz és jelentős áremelkedéshez vezetett.
A krízis nagyságát jelzi, hogy a kormány március végén országos energia-vészhelyzetet hirdetett ki. Az intézkedések között szerepelt a készletek felhalmozásának és az ármanipulációnak a megakadályozása, valamint támogatási programok indítása a közlekedésben dolgozók számára. Ennek ellenére a válság komoly társadalmi problémákat okozott, miután nyár közepére az országban a dízel a világ legdrágább üzemanyagai közé került. Sőt, az árak már áprilisban megközelítőleg kétszer akkorák voltak, mint Malajziában, Vietnámban vagy Thaiföldön. A Fülöp-szigetek esete klasszikus példája annak, hogy ugyanaz az olajpiaci sokk egy régión belül eltérő következményekkel járhat a különböző országok számára, attól függően, hogy milyen támogatási rendszereik, tartalékaik és importstruktúrájuk van.
Gazdag szegények
Miközben a Fülöp-szigetek mély válságba került, Laosz, amelyre senki nem tett volna egy lyukas garast sem, valami egészen különös módon úszta meg az összeomlást. Pedig minden adott volt, hogy az ország legyen a válság legnagyobb vesztese: nincs saját olajtermelése, a gazdasága mindössze 16-18 milliárd dollár körüli GDP-t állít elő, a lakossága nem éri el a nyolcmillió főt, ráadásul tengeri kijárata sincs.
A válság első heteiben valóban súlyos helyzet alakult ki: benzinkutak százai zártak be, a dízel ára egyetlen hónap alatt több mint 100 százalékkal emelkedett, egyes térségekben pedig az iskolai oktatást heti három napra rövidítették az üzemanyaghiány miatt.
A fordulat azonban gyorsabban bekövetkezett, mint azt sokan várták. Thaiföld – annak ellenére, hogy a nyersolajellátása is mintegy felére esett vissza – továbbra is exportált finomított üzemanyagot Laoszba. Júniusban a két ország hivatalosan üzemanyag-ellátási megállapodást kötött, ami egyértelmű jele volt annak, hogy az akut ellátási válság lezárult.
Ennek a hátterében természetesen nem humanitárius megfontolás vagy szimpla jószomszédi szívesség állt.
Thaiföld jelentős mennyiségű vízenergiát importál Laoszból, amely a vízerőműveinek köszönhetően a térség egyik fontos villamosenergia-exportőrévé vált. Az energiafüggőség tehát kölcsönös: Bangkok üzemanyagot biztosít, Laosz pedig villamos energiát exportál. Az utóbbi kapcsolatrendszere ráadásul ennél is szélesebb. A villamos energiája több szomszédos állam hálózatába is eljut, Oroszország pedig vietnámi kikötőkön keresztül vizsgálja a laoszi kőolajexport lehetőségét, ami tovább csökkentheti az ország sérülékenységét. A válság így a kereskedelmi előnyökön túl egy stratégiai biztonsági hálót alakított ki, amelyből egyes országok a jövőre nézve fontos tapasztalatokat szerezhettek.
A Hormuzi-válság ugyanis rávilágított a regionális gazdasági és energetikai kapcsolatok fontosságára. Egy krízis idején meghatározó szerepet játszanak a határokon átnyúló villamosenergia-hálózatok, az egymásra épülő gazdasági kapcsolatok és azok a politikai bizalmi viszonyok, amelyek lehetővé teszik, hogy a szomszédos országok bezárkózás helyett segítsék egymást. Így (és egyedül így) lehet túlélni egy energiaválságot.
***
Kapcsolódó:
