A McKinsey friss jelentése szerint a termelő beruházás ma már megmutatja, hogy mely országok képesek magukhoz vonzani a jövő iparágait és melyek szorulnak ki a növekedésből.
A tanulmány a termelő beruházásokat vizsgálja, vagyis azokat a befektetéseket, amelyek növelik egy gazdaság termelési vagy innovációs képességét. Idetartozhat egy új gyár, egy gépsor, valamely infrastruktúra-fejlesztés, kutatás-fejlesztési projekt vagy szoftveres kapacitás kiépítése. Ezek a beruházások egyrészt azért fontosak, mert új gyárakat vagy fejlesztéseket jelentenek, másrészt idővel egész ipari környezet épülhet köréjük, vagyis beszállítók jelennek meg, így nő a szakmai tudás és erősödik az exportképesség.
Mivel a vállalatok odaviszik a pénzüket, ahol sikeres beruházásra számítanak és ahol megvannak a működéshez szükséges feltételek, ezért ezek a beruházások jól mutatják egy ország versenyképességét. Ahol sok hazai és külföldi tőke jelenik meg, ott a cégek vonzónak tartják a gazdasági környezetet.
A McKinsey szerint a kézzelfogható, valamint a szellemi beruházások, például a kutatás-fejlesztés és a szoftverek együtt a termelékenységnövekedés 80 százalékáért is felelősek lehetnek.
A tanulmány egyik fő következtetése az, hogy ezen a téren Kína feltűnően nagy előnyre tett szert. Peking évente 5,9 ezermilliárd dollárnyi termelő beruházást hajt végre, az Egyesült Államok 5,1, az Európai Unió pedig 3,1 ezermilliárdot. A nettó termelő beruházásnál, ami azt mutatja meg, hogy a beruházásokból mennyi jelent valóban új kapacitást, vagyis nem számolja bele azt a részt, ami az elhasználódott gépek, régi gyárak vagy infrastruktúra pótlására megy el, még nagyobb a különbség. Ezen a téren
Kína évente 4,4 ezermilliárd dollárnyi új termelőkapacitást ad hozzá a gazdaságához, ezzel szemben az EU-ban ez csupán nagyjából 400 milliárd.
Az ázsiai nagyhatalom előnye épp ebből fakad, vagyis a számos beruházás mellett olyan ipari környezetet épített ki, ahol a vállalatok gyorsabban, olcsóbban és nagyobb léptékben képesek termelni.
Kína 2024-ben az összes beruházás 53 százalékát vonzotta magához, sőt ha mindezt szektorokra bontjuk, még egyértelműbb a dominancia. A gépipari beruházások 62-63 százaléka Kínába áramlik, az elektronikai iparban az ország részesedése 50 százalék körüli, az alapvető feldolgozóiparban pedig 40 százalék feletti. Kína a vegy- és az autóiparban is az egyik legfontosabb beruházási központtá vált, ahogy a napelemek, az akkumulátorok, az elektromos autók piacát is növekvő arányban uralja. Egyedül az infokommunikációs technológia, illetve a pénzügyi beruházások terén nem figyelhető meg számottevő kínai jelenlét, itt egyelőre az Egyesült Államok a domináns fél a szektorbeli beruházások több mint 50 százalékával.
A Kína által működtetett modell a GDP-hez képest 70 százalékkal több termelőeszközt használ, mint Európa és az USA átlaga, viszont a termelő tőkére jutó hozama körülbelül 40 százalékkal alacsonyabb. Ez egyes ágazatokban túlkapacitást és gyengébb megtérülést okoz, ami olcsó kínai exportként jelenik meg a világpiacon.
Európa fő problémája, hogy a beruházásainak jelentős része a meglévő elöregedő eszközök fenntartására megy el.
Az EU nettó termelő beruházási rátája a válság előtti közel 4-ről 2024-re alig több mint 2 százalékra esett. A lemaradás oka, hogy Európában sok stratégiai iparág működése költségesebb: magasabb az energia ára, lassabb az engedélyezés, illetve sok helyen hiányzik a gyorsan skálázható beszállítói háttér. A jelentés szerint az európai és amerikai költségek számos beruházási területen legalább 50 százalékkal magasabbak a legversenyképesebb helyszínekhez viszonyítva. Az energiaárak különösen nehézzé teszik Európa lemaradásának a csökkentését, ugyanis a háború után az európai ipari áram ára átlagosan 145 dollár körül volt megawattóránként, ugyanakkor az Egyesült Államokban 80, Kínában 90 körül mozog. A McKinsey úgy véli, hogy az öreg kontinensnek évente 750–800 milliárd eurónyi többletberuházásra lenne szüksége ahhoz, hogy ledolgozza a versenyképességi hátrányát. Ez azonban egy olyan nagyságrend, amit pusztán uniós programokból aligha lehet előteremteni.
Magyar szempontból ez azért fontos, mert az elmúlt években nagy mennyiségű kínai beruházás érkezett az országba, főként az ipari termeléshez és az elektromos átálláshoz kapcsolódva, ami erősíti hazánk helyét a globális beruházási versenyben, de a kérdés az, hogy ezek a projektek mennyire épülnek be a gazdaságunkba. Ugyanis e beruházások akkor jelenthetnek előnyt, ha nemcsak gyárakat hoznak, hanem magyar beszállítókat, képzést és magasabb hozzáadott értéket is maguk köré szerveznek. Ha ez sikerül, akkor hazánk megerősítheti a közép-európai ipari csomóponti szerepét.
Kép: Dreamstime
Kapcsolódó:
