Az Egyesült Államok közel harminc év után Japánnal közösen avatkozott be a jen védelmében. Ez a lépés azt jelzi, hogy az árfolyam-stabilitás már szövetségi pénzügyi érdek, hiszen ezzel Washington a japán infláció mellett a saját kötvénypiacát és kereskedelmi pozícióját is védi.
Japán és Amerika összehangolt devizapiaci beavatkozással fékezte meg a jen mélyrepülését, miután a japán fizetőeszköz a dollárral szemben 1986 óta nem látott, 164 körüli szintre gyengült. A közös jenvásárlások után az árfolyam rövid időre 155 közelébe erősödött. Piaci becslések szerint Tokió mintegy 8,45 ezermilliárd jent, hozzávetőleg 54 milliárd dollárt mozgósított, az amerikai pénzügyminisztérium pedig szokatlan módon eurót adott el jenért. A két kormány jelezte, hogy túlzott piaci ingadozás esetén kész ismét beavatkozni.
A gyenge jen már Washingtonnak is fájt
Japánban a jen esése megdrágította az energia-, az élelmiszer- és a nyersanyagimportot, növelve a háztartások megélhetési költségeit. Ezt a problémát ráadásul erősítette a közel-keleti konfliktus, valamint a japán kormány költségvetési élénkítése, sőt a jegybank egyszázalékos kamata változatlanul alacsony a tényleges inflációhoz képest. A devizapiaci beavatkozás így a belpolitikai stabilizáció eszközévé vált.
Washington érdeke összetettebb volt, mivel a rendkívül gyenge jen javította a japán exportőrök árversenyét, részben ellensúlyozva az USA által kiszabott vámok hatását. A döntéshozók attól is tartottak, hogy a jen védelme érdekében Japán nagy mennyiségű amerikai állampapírt értékesíthet, ami tovább emelné az Egyesült Államok finanszírozási költségeit.
Vagyis ez a devizamentés ezért egyszerre szolgálta a kereskedelempolitikai és a kötvénypiaci stabilitást.
A közös műveletet természetesen hónapokig tartó egyeztetések előzték meg, a japán és amerikai pénzügyi vezetők az év eleje óta mintegy tíz alkalommal tárgyaltak az árfolyamokról, az amerikai jegybank New York-i részlege pedig már januárban előkészítő árfolyam-lekérdezéseket végzett. A beavatkozás azt mutatja, hogy a pénzügyi koordináció egyre szorosabban illeszkedik az amerikai–japán stratégiai szövetséghez.
Dél-Korea szinte ugyanebben az időben dollárt adott el a valutája támogatására, ennek következtében a von két százalékkal erősödve kilenchavi csúcsra került, miután korábban tizenhét éves mélypontot ért el. A jen és a von rendszerint szorosan együtt mozog, mivel a két exportgazdaság számos világpiacon közvetlen versenytárs, éppen ezért a japán valuta tartós gyengülése Szöul számára is versenyképességi és inflációs kockázatot jelentett.
A beavatkozással időt nyertek, ám a feszültség megmaradt
A piaci fellélegzés ideje elsősorban a japán jegybank következő lépéseitől függ, hiszen a devizapiaci intervenció önmagában csak átmenetileg képes megfordítani egy árfolyamot, amennyiben az amerikai és japán kamatszint közötti különbség változatlan marad. A befektetők ezért már szeptemberi japán kamatemelést várnak, ezzel együtt Washington is gyorsabb monetáris szigorítást sürget.
Az orosz Vzgljad merészebb értelmezése szerint Washington azért vállalta a dollár gyengülését, mert az javíthatja az amerikai export versenyképességét, illetve az infláción keresztül csökkentheti az államadósság reálértékét. Ebben van igazság, hiszen a gyengébb dollár kedvezhet az exportőröknek és drágíthatja az importot. Az orosz lap részleges államcsődről és a dollár összeomlásáról szóló megfogalmazása azonban túlzó, mivel csupán néhány százalékos árfolyam-korrekcióra került sor, az Egyesült Államok fizetőképessége nem került közvetlen veszélybe.
A művelet hosszabb távú jelentősége a devizastratégia geopolitikai átalakulásában rejlik, mivel Washington kész volt a piaci eszközeivel támogatni egy szövetségese valutáját, amikor annak gyengülése már amerikai kereskedelmi és kötvénypiaci érdekeket is veszélyeztetett. A világgazdaság blokkosodásával az árfolyamok a szövetségi rendszer részévé válhatnak, míg a jegybanki döntéseket a biztonságpolitikai és kereskedelmi szempontok is alakítják.
Foto: Dreamstime
Kapcsolódó:
