Az amerikai hadsereg magántőkéből építtetne gigawattos MI-adatközpontokat katonai területeken. Az elképzelések szerint a Fort Bliss-i és a dugwayi projekt gyorsan növelheti a hadsereg számítási kapacitását, csakhogy az energiaellátás, a vízhasználat és a beszállítói biztonság új kockázatokat teremt.
Az amerikai szárazföldi haderő feltételesen kiválasztotta a Carlyle befektetési társaságot és a KKR–BlackRock érdekeltségébe tartozó CyrusOne-t két nagy méretű adatközpont fejlesztésére. Az előbbi mintegy 1384 hektárt használhatna a texasi Fort Bliss területén, az utóbbi pedig körülbelül 1201-et a utahi Dugway Proving Groundon. A tervek szerint a föld katonai tulajdonban marad, ám a végleges bérleti és működési feltételekről még tárgyalnak. A Fort Bliss-i kapacitások 2027-ben, a dugwayi létesítmény pedig 2029-ben állhat szolgálatba.
Magántőkéből épül a katonai számítási kapacitás
A tervezett beruházások mérete a legnagyobb kereskedelmi adatközpontokéval vetekszik, a Financial Times azt írja, hogy mindkét projekt értéke megközelítheti a 2 milliárd dollárt. Fort Blissben 2,5–3 gigawattos kapacitást építenének ki, amelynek az első, 200 megawattos része jövőre indulhat el, a teljes rendszer pedig 2028-ra készülhet el. Dugwayben egy 1 gigawattos létesítmény épülne. A hadsereg a kapacitás meghatározott részét kizárólagos katonai használatra kapná, a fennmaradó számítási teljesítményt a beruházók kereskedelmi ügyfeleknek értékesíthetnék.
Ez a konstrukció az úgynevezett megerősített hasznosítási bérletre épül, azaz magánvállalatok finanszíroznák, építenék és működtetnék a központokat, majd az életciklusuk végén a bontásukról is gondoskodnának.
A hadsereg így előzetes költségvetési kiadás nélkül juthatna számítási kapacitáshoz, az alulhasznosított katonai területek pedig bevételt termelnének.
Az amerikai haderő tájékoztatója alapján a projektek energia- és vízrendszereit úgy kell kialakítani, hogy azok a lehető legkisebb terhet róják a helyi közművekre.
A program már túllépett a szárazföldi haderő keretein, az amerikai légierő öt bázison – köztük az Edwards és a Davis–Monthan támaszponton – ajánlott fel területeket MI-adatközpontok számára. A pályázati feltételek legalább 100 megawatt új villamosenergia-igényt és 500 millió dolláros beruházást írnak elő, a légierő pedig elsőbbségi hozzáférést kérhet a helyben termelt energiához. Alaszkában további három katonai létesítménynél vizsgálják adatközpontok, energiatárolók és víztakarékos hűtési rendszerek telepítését.
A számítási fölény új függőségeket teremt
A Pentagon abból indul ki, hogy a következő katonai verseny egyik meghatározó erőforrása a nagy teljesítményű adatfeldolgozás lesz, és az adatközpontok az MI-rendszerek, a drónrajok, valamint az újgenerációs vezetési hálózatok működését támogatják. Mivel a harctéri szenzorokból érkező adatok feldolgozása, a célpontok azonosítása és a döntéstámogatás mind nagyobb számítási kapacitást igényel, ezért a digitális infrastruktúra ugyanúgy katonai képességgé válik, mint a logisztikai vagy kommunikációs hálózat.
Csakhogy ezeknek az adatközpontoknak jelentős az energia- és vízigénye. A képviselőház költségvetési bizottsága éppen ezért arra figyelmeztetett, hogy a katonai területekre telepített létesítmények megterhelhetik a helyi hálózatokat és vízkészleteket, így az építkezések megkezdése előtt részletes hatásvizsgálatot kért. Ahogy említettük, a hadsereg helyben működő, a közüzemi hálózattól részben leválasztott energiaellátást és zárt vízrendszereket ígér, ám az ezzel kapcsolatos engedélyezés és a környezeti vizsgálat még nem zárult le.
A beszállítói biztonság szintén politikai vitát váltott ki. A képviselőház védelmitörvény-javaslatának az egyik rendelkezése korlátozná a kockázatosnak minősített kínai áramköri lapok és félvezetők használatát a katonai területeken működő adatközpontokban, ám a hadsereg szerint ez a túl szigorú követelmény elriaszthatná a befektetőket, sőt több mint 1,3 milliárd dollárnyi magántőkét veszélyeztethetne.
Mindez a gyors kapacitásépítés és a technológiai szuverenitás közötti feszültséget mutatja.
Pedig az amerikai modell jól hangzik, miszerint az állam földet és biztos keresletet ad, a magántőke pedig gyorsan kiépíti az infrastruktúrát. Ez felgyorsíthatja a katonai MI alkalmazását, csakhogy hosszú távú függést alakíthat ki a befektetési alapoktól, az adatközpont-üzemeltetőktől és a kereskedelmi technológiai beszállítóktól. Európa számára mindebből a fő tanulság az, hogy a katonai digitalizáció már nem kizárólag szoftver- vagy fegyverfejlesztési kérdés, a számítási kapacitás mögött energiaellátás, vízbiztonság és ellenőrzött alkatrészlánc áll. Ez utóbbiak hiányában azonban az MI-alapú katonai fölény sérülékeny infrastruktúrára épül.
Kapcsolódó:
