Leó pápa folytatja a Vatikán és Kína kényes kompromisszumát – makronom.eu
2026. szeptember 13., vasárnap

Leó pápa folytatja a Vatikán és Kína kényes kompromisszumát

vatikán kína

Csang Jan-feng felszentelésével közel húszéves üresedés ért véget a belső-mongóliai Csefeng egyházmegyében.

A 42 éves főpap kinevezését XIV. Leó pápa június közepén hagyta jóvá, a felszentelésre pedig július 22-én került sor Belső-Mongóliában. Ezzel olyan egyházmegye kapott új püspököt, amelynek élén a korábbi főpásztor 2006-os halála óta nem volt betöltött vezetői poszt.

A püspökök kinevezése régóta a kínai–vatikáni viszony legfontosabb vitapontja, hiszen Kínában a vallási közösségeknek politikailag lojálisnak kell mutatkozniuk, az állam pedig szigorúan felügyeli működésüket, ám a katolikus egyház esetében ez nehezen elfogadható, mivel a püspökök egyszerre lelkipásztori vezetők és Rómához kötődő egyházi tekintélyek.

2018 előtt a kínai katolikus egyház évtizedeken át megosztottan működött, ugyanis a kommunista hatalomátvétel után Peking megszakította a hivatalos kapcsolatokat a Szentszékkel, majd létrehozta az állam által ellenőrzött katolikus struktúrát, amelyben a püspökök kinevezését is saját hatáskörben akarta tartani. Ezzel párhuzamosan fennmaradtak a Rómához hű, sokszor féllegális vagy földalatti katolikus közösségek is, amelyek a pápai tekintélyt ismerték el.

A patthelyzetnek az vetett véget, hogy 2018-ban egy megállapodás keretében Peking és a Vatikán kompromisszumot kötött a püspökök kinevezéséről.

Ennek lényege, hogy a kínai hatóságok továbbra is beleszólnak a jelölési folyamatba, a végső jóváhagyás joga viszont a pápánál marad. A megállapodás nem szüntette meg teljesen a feszültséget, de nagy előrelépést jelentett a két ország közötti viszony enyhítésében.

Az egyezség Pekingnek biztosítja az állami ellenőrzést, a Vatikán számára pedig megőrzi azt az alapelvet, hogy püspököt végső soron a pápa nevez ki.

A paktum tehát a Vatikán szempontjából lehetőséget ad arra, hogy a kínai katolikus közösségek ne maradjanak tartósan püspök nélkül, és hogy az államilag elismert püspökök Rómával is közösségben legyenek. A pekingi vezetés felől tekintve ugyanakkor az alku azt üzeni, hogy a Szentszék hajlandó alkalmazkodni a kínai politikai valósághoz.

A mostani döntés XIV. Leó pápa keleti politikájáról árulkodik, amelyben Ferenc pápa lépéseit követi az óvatos nyitást illetően, a Vatikán logikája ugyanis az, hogy ha nincs megállapodás, akkor a kínai katolikusok intézményes helyzete még bizonytalanabbá válhat.

Hszi Csin-ping alatt a vallási közösségekkel szembeni alapelv a kínaisítás, vagyis az, hogy a vallásoknak illeszkedniük kell a kínai állam politikai, kulturális és társadalmi rendjéhez. Csang Jan-feng a beszámolók szerint korábban nyilvánosan támogatásáról biztosította az etnikai egységet hangsúlyozó kínai állami irányvonalat, ami Belső-Mongóliában azért érzékeny kérdés, mert a régió lakosságának több mint ötöde nemzetiségi kisebbséghez tartozik, ami politikai feszültségeket is hordoz.

A megállapodás kritikusai szerint a Vatikán túl nagy teret enged a kínai államnak. Ezt az álláspontot képviseli több jogvédő szervezet, számos kínai katolikus és Joseph Csen Zsi-csün nyugalmazott hongkongi bíboros is, aki szerint az alku a pártállami vallásfelügyelet alá tolhatja az egyházat. A kérdést tovább bonyolítja Tajvan, mivel a Vatikán azon kevés európai szereplő közé tartozik, amely diplomáciai kapcsolatot tart fenn Tajpejjel, sőt a szigetet tekinti a legitim kínai államnak. Peking ezt elfogadhatatlannak tartja, hiszen Tajvant a saját területének tekinti az egy Kína elve alapján.

A csefengi püspökszentelés rövid távon a kínai–vatikáni párbeszéd sikerének tűnhet, mert egy régóta üres egyházmegye új vezetőt kapott, a kinevezés pápai jóváhagyással történt, Peking pedig elérte, hogy a folyamat a saját valláspolitikai keretei között menjen végbe. A felszínen tehát mindkét fél nyert valamit, a mélyebb kérdés az, hogy ez az alku hosszabb távon kinek az érdekeit szolgálja inkább. A Vatikán reménye szerint a megállapodás segít egységesebb, rendezettebb és a vele közösségben lévő kínai katolikus egyházat fenntartani. Peking számára viszont a rendszer azt bizonyíthatja, hogy a katolicizmust is képes az állami vallásfelügyelet keretei között tartani.

Kapcsolódó:

Kép: Dreamstime

Posztok hasonló témában

Hét ábrája

Partnereink