A guru, aki mindent feltett az MI-szerencsejátékra
2026. szeptember 13., vasárnap

A guru, aki mindent feltett az MI-szerencsejátékra

Male speaker on a red stage, holding a microphone during Oracle OpenWorld event, wearing a black sweater.

Larry Ellison, az Oracle 81 éves társalapítója az elmúlt két évben a Szilícium-völgy egyik legmerészebb üzleti manőverébe kezdett, aminek célja, hogy a vállalatát a mesterséges intelligencia infrastruktúrájának meghatározó szereplőjévé tegye a történelem egyik legnagyobb, hitelből finanszírozott beruházási csomagjával. A tét az, hogy az Oracle az MI-korszak sikercégévé vagy a kipukkadó MI-lufi áldozatává válik-e.

Tavaly januárban Ellison, akinek ekkor mintegy 200 milliárd dolláros vagyona volt, a Fehér Házban részt vett a mesterséges intelligencia eddigi legnagyobb infrastruktúra-fejlesztésének bejelentésén. A Project Stargate keretében az Oracle és partnerei (főként az OpenAI)

négy év alatt 500 milliárd dollárt fektetnének 10 gigawatt összteljesítményű adatközpontokba, ami tízmillió amerikai háztartás áramfogyasztásának felel meg.

Az Oracle-alapító Donald Trumphoz való korábbi politikai közeledése nagy szerepet játszott e kiemelt kormányzati pozíció elérésében – írja a Times.

Kényszerű stratégiaváltás

Ellison 2022 végéig távol maradt a generatív MI-től, ám a ChatGPT megjelenése alapjaiban fenyegette az Oracle hagyományos adatbázis-üzletágát. Éppen ezért az egyik legfontosabb amerikai techgurunak számító alapító a cégét úgynevezett „hiperskálázóvá” formálta az MI-modellek betanításához szükséges kapacitások biztosítására. Ezen óriási tőkeigényű fordulat során

az Elon Muskkal tervezett texasi adatközpontprojekt különböző nézeteltérések miatt meghiúsult, így az Oracle az OpenAI-jal kötött megállapodást, vállalva a rendkívül feszített tempójú kivitelezést.

Geopolitikai szálak

Az MI-infrastruktúra később nemzetbiztonsági üggyé vált, az Oracle malajziai adatközpontja és a kínai ByteDance-szel ápolt kapcsolata aggályokat váltott ki, mivel az amerikai cég létesítménye Kína MI-számítási kapacitását bővítette. A hivatalba lépő Trump-adminisztráció azonban eltörölte a külföldi adatközpontok üzemeltetésének korlátozását, utat nyitva az olyan nemzetközi üzletek előtt, mint a Perzsa-öbölben bejelentett beruházások.

Megugró árfolyam

Aztán közel egy éve, tavaly szeptemberben egy újabb OpenAI-megállapodás hatására az Oracle árfolyama kilőtt, Ellison vagyona pedig egyetlen nap alatt közel 90 milliárd dollárral nőtt. E tőkével a cégalapító jelentős hitelgaranciát vállalt fia, David Ellison médiaakvizícióihoz (Paramount, CBS, valamint a Warner Bros. Discovery megszerzésére tett dollártízmilliárdos ajánlat).

Majd az idén tavaszra felszínre kerültek a kockázatok – emlékeztet a Times már említett írása.

Az Oracle adóssága extrém szintre emelkedett, az adósság/saját tőke aránya pedig messze meghaladta az iparági átlagot.

A bankok óvatossága miatt a texasi fejlesztéseket le kellett állítani, a cég pedig jelentős létszámleépítést hajtott végre. Az Oracle adósbesorolását lerontották, így az óriásvállalat egyetlen lépésre került a bóvli kategóriától. Emellett az adatközpontok óriási villamosenergia-igénye miatt a helyi hatósági elkezdett ellenállni, míg a Warner Bros. Discovery-ügyletet az állami főügyészek pere akasztotta meg.

Az Oracle részvényeinek mélyrepülése miatt Larry Ellisonnak az elsősorban részvényekben megtestesülő vagyona több száz milliárd dollárral csökkent, míg a saját

értékpapírjai jelentős részét elzálogosította, hogy a saját hiteleit fizetni tudja.

Történelmi párhuzam

Bár az MI-részvények és az adatközpont-beruházások aránytalanul nagy részt adtak az amerikai GDP-növekedésből, egyre többen kérdőjelezik meg ennek a kapacitásnövelésre épülő modellnek a fenntarthatóságát. Egyes elemzések szerint

az MI-lufi kockázata meghaladja a 2000-es dotkom- és a 2008-as ingatlanpiaci válságét, egy összeomlás pedig tízezermilliárd dollár vagyonvesztést okozhatna.

A lap anyaga emlékeztet arra is, hogy a mai helyzet kísértetiesen hasonlít 2000 áprilisára, amikor Ellison épp a dotkomlufi csúcsán lett a világ leggazdagabb embere – közvetlenül a piacok összeomlása előtt.

Kapcsolódó:

Fotó: Dreamstime

Posztok hasonló témában

Hét ábrája

Partnereink