Dél-Amerika szénhidrogén-fordulata

A folyamat középpontjában Argentína áll, ahol a Vaca Muerta agyagpala-lelőhely az ország olaj- és földgáztermelésének fő motorja lett, Venezuela megpróbálja újraindítani a leromlott olajiparát, Kolumbia pedig egy politikai fordulat után ismét teret adna a kutatásnak. Bár a három ország története különböző, ugyanabba az irányba mutat: az amerikai kontinens nagyobb részt kér a világ energiapiacából. Ez Európának azért lényeges, mert a Hormuzi-szoros körüli válság miatt az is számít, hogy az elérhető olaj mennyisége mellett hány egymástól független termelő képes piacra vinni azt.

A Vaca Muerta lett a gazdasági hajtóerő

Kezdjük Argentínával, amely az idén júniusban napi mintegy 870 ezer hordó olajat termelt, ami bő 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ennél fontosabb a szerkezetváltás. A Vaca Muertából származó nem hagyományos kőolaj részesedése egy év alatt 62-ről 71 százalékra nőtt, míg a hagyományos mezők termelése visszaesett, így mára ez lett az argentin olajipar új központja, amely jóval több egy ígéretes lelőhelynél. Olyan szerepet kezd betölteni, mint egy új motor egy öreg autóban: miközben a régi alkatrészek teljesítménye romlik, az új hajtás viszi tovább az egész rendszert.

A kitermelés a lelőhely kedvező geológiai adottságai miatt nőhet ilyen gyorsan. A vastag, szerves anyagban gazdag kőzetréteg és a magas rétegnyomás – a kőzetben lévő folyadék és gáz nyomása – termelékeny kutakat eredményez. A Vaca Muerta olaja ráadásul könnyű és alacsony kéntartalmú, ezért viszonylag egyszerű finomítani. A becsült megtérülési küszöb, vagyis az az olajár, amely mellett egy új beruházás már gazdaságossá válhat, nagyjából 36 dollár hordónként. Ez magasabb a közel-keleti új szárazföldi projektek mintegy 27 dolláros átlagánál, de jóval kedvezőbb az amerikai nem hagyományos olajtermelésnél, ahol az új kutakhoz jelenleg jellemzően 60-70 dollár körüli ár szükséges. Ez pedig egy olyan költségelőny, amely gyengébb olajpiaci időszakban is életben tarthatja a beruházási kedvet.

A földgáznál hasonló átalakulás zajlik. A Vaca Muerta részesedése az argentin gáztermelésből egy év alatt 66-ról 70 százalékra emelkedett, míg a hagyományos mezők kitermelése visszaesett. A következő lépcsőfok ezért az export. Az állami irányítású YPF energetikai vállalat, az olasz Eni és az emírségekbeli XRG által tervezett Argentina LNG összesen több mint 50 milliárd dolláros beruházással alakítaná át a Vaca Muerta gázát LNG-vé, azaz cseppfolyósított földgázzá, amely hajóval a világpiacra vihető. A terv évi 12 millió tonna, vagyis nagyságrendileg 16-17 milliárd köbméter földgáznak megfelelő LNG-kapacitással számol, ami az idei évre várt teljes európai LNG-import mintegy 9 százaléka, bár az argentin szállítmányok valószínűleg más piacokra, például Ázsiába kerülhetnek. Viszont így Argentína idővel új atlanti beszállítóvá is válhat, vagyis egy újabb országgal bővülhet kontinensünk energiaellátási hálózata.

Az argentin fejlődés kulcsa ugyanakkor az infrastruktúra, mivel az energiahordozónak vezetékeken, feldolgozóterminálokon és kikötőkön keresztül el is kell jutnia a vásárlóhoz. Az új olajvezetékek és LNG-létesítmények épp ezt a problémát szüntetik meg. Az YPF számításai szerint az energiahordozók Argentína egyik legfontosabb exportcikkévé válhatnak, ami kimondottan értékes egy olyan ország számára, amelynek visszatérő problémája a devizahiány és a külső finanszírozás bizonytalansága.

A fordulat mögött politikai döntések is állnak. A Vaca Muertát több egymást követő argentin kormány támogatta, a két és fél éve hivatalban lévő elnök, Javier Milei azonban felgyorsította a piaci igény térnyerését. Kormánya liberalizálta az olaj- és gázárakat, könnyített a technológiai importra vonatkozó korlátozásokon, az úgynevezett nagyberuházásokat ösztönző kedvezményrendszer pedig hosszú távú adó- és szabályozási kiszámíthatóságot kínál a nagy projekteknek.

Az energia így Milei gazdasági programjában devizatermelő ágazattá vált, amely segíthet feltölteni a jegybank tartalékait és finanszírozni az ország külső adósságkötelezettségeit. A rendszernek azonban vannak kritikusai is: szerintük a kedvezmények és a külföldi vállalatok számára biztosított mozgástér miatt a fellendülés haszna kevésbé vagy lassan terjedhet át a gazdaság egészére. Úgy vélik, hogy a Vaca Muerta az export erős motorja lehet, de önmagában nem oldja meg Argentína többi gazdasági problémáját.

Újra kinyilik az olajkapu

Venezuela helyzete szinte az argentin történet tükörképe. A világ egyik legnagyobb olajvagyonával rendelkező ország gondját évtizedek óta a politikai bizonytalanság, a tőkehiány és az infrastruktúra leromlása jelenti. A 1999 és 2013 közötti baloldali elnök, Hugo Chávez alatt végrehajtott államosítások és kisajátítások több nagy külföldi vállalatot távozásra késztettek, majd az utána következő Nicolás Maduro időszakában a gazdasági válság és az amerikai szankciók tovább csökkentették a beruházási lehetőségeket. Ráadásul közben a finomítók és vezetékek állapota is jelentősen leromlott, hogy Venezuela ma egy hatalmas víztározóhoz hasonlít, amelyben bőven van víz, csak a csőrendszer rozsdásodott el körülötte.

Az idei politikai fordulat ezen próbál változtatni. Nicolás Maduro januári amerikai elfogását követően Delcy Rodríguez ideiglenes kormánya átalakította a szénhidrogéntörvényt, Washington pedig jelentősen lazított a venezuelai állami olajvállalattal, a PDVSA-val szembeni korlátozásokon. Az új rendszer nagyobb működési és értékesítési szabadságot ad a magán- és külföldi partnereknek, ezzel lazítva a korábbi szigorú állami ellenőrzésen. Az amerikai Chevron, a spanyol Repsol és az olasz Eni már bővíti a jelenlétét, rajtuk kívül a Vitol és a Trafigura nemzetközi nyersanyag-kereskedő vállalat is aktív a venezuelai exportban. Vagyis a politikai döntések közvetlenül beleszóltak a termelésbe: egy jogszabály vagy az amerikai engedély ma majdnem olyan fontos az új hordók piacra kerüléséhez, mint egy új olajkút.

Az eredmények már érzékelhetők, a venezuelai olaj- és üzemanyagexport a tavalyi napi átlagos 850 ezer hordóról nyárra 1,2 millió fölé emelkedett. A folyamat egyelőre inkább tekinthető a korábbi állapot helyreállításának, mint új olajboomnak. A rossz állapotú finomítók, a bizonytalanul üzemelő elektromos hálózat, a korábbi kisajátítások emléke és a jogbiztonsággal kapcsolatos kételyek továbbra is visszatartják a nagy beruházókat. A külföldi vállalatok egy része ezért először az olyan projektekre koncentrál, amelyek gyorsabban termelhetnek exportálható olajat, közben pedig a hazai finomítók rendbetétele háttérbe szorul. Bár ezzel Venezuela rövid távon pluszhordókat adhat a világnak, a valódi áttöréshez a politikai nyitást hosszú távú intézményi garanciáknak és infrastruktúra-fejlesztésnek kell követnie.

A venezuelai fordulat geopolitikai szempontból is érzékeny. Washington részéről az ország kitermelésének a helyreállítása új kínálatot jelenthet az amerikai finomítóknak és a világpiacnak, főként akkor, amikor a Közel-Kelet ellátása bizonytalanabb. Caracas számára viszont az a kérdés, hogy a külföldi tőke visszatérése mellett mekkora marad az ország gazdasági mozgástere és ellenőrzési lehetősége. Vagyis a jelenlegi fellendülés egyszerre szól az olajról és arról, hogy Venezuela milyen politikai feltételek mellett kapcsolódhat vissza a nemzetközi energiapiacba.

Kolumbia megpróbálja levenni a féket

Kolumbiában ellenkező irányú a fordulat. Az előző elnök, Gustavo Petro baloldali kormánya leállította az új szénhidrogén-kutatási szerződések kiadását, mert az országot gyorsabban akarta a megújuló energia felé terelni, ezért a kitermelés lassan csökkent. Az átlagos olajtermelés 2023 és 2025 között nagyjából napi 775 ezer hordóról 750 ezerre esett, és a beruházásokat a szabályozási bizonytalanság mellett a biztonsági problémák, valamint az engedélyezési eljárások elhúzódása is fékezte.

A frissen hivatalba lépett jobboldali Abelardo de la Espriella éppen ezt a folyamatot akarja visszafordítani. Új geológiai kutatásokat, gyorsabb engedélyezést és hidraulikus rétegrepesztést, azaz a kőzet nagy nyomású folyadékkal történő megnyitását ígéri, és az állami Ecopetrol olajvállalat megerősítését is célul tűzte ki. Az irányváltás azonban nem jelent azonnali termelési fordulatot, mivel az olajipar hosszú fékúttal működik: egy politikai döntés hónapok alatt megváltozhat, egy új mező feltárása és termelésbe állítása viszont éveket igényel. Kolumbia ezért rövid távon aligha lesz az argentin növekedéshez mérhető új ellátási központ, de egy sikeres beruházási fordulat esetén megállíthatja a saját olajtermelésének csökkenését.

Dél-Amerika energiapiaci súlyának a növekedése három különböző politikai kísérleten keresztül zajlik. Argentína új kitermelést és export-infrastruktúrát épít, Venezuela a korábbi állami modell helyett ismét külföldi tőkét próbál bevonni, Kolumbia pedig azt teszteli, hogy milyen gyorsan lehet visszafordítani egy visszafogott fosszilisenergia-politikát. Európa számára ezek a fejlemények elsősorban az ellátás diverzifikációja miatt fontosak. A Perzsa-öböl költségelőnye megmarad, de minden új dél-amerikai hordó és később minden új argentin LNG-szállítmány csökkenti annak a kockázatát, hogy egyetlen tengeri szoros, háború vagy politikai válság az egész világ energiapiacát maga alá gyűrje.

Kapcsolódó: