A Nemzeti Tömörülés történelmi győzelmet aratott a parlamentben, miután minimális többséggel átment az 1968-as francia–algériai bevándorlási egyezmény felmondását sürgető javaslata. Bár a döntés nem kötelező erejű, szimbolikus jelentősége hatalmas: az RN most először kényszeríti térdre a kormányt egy olyan ügyben, amely a gyarmati múltat és a jövő európai migrációs politikáját is újraírhatja.
Algéria Afrika vezető fegyverimportőrévé vált, miután az idei évre 25 milliárd dolláros katonai költségvetést különített el, amit az olaj- és gázárak emelkedése támogat. Ez a stratégia egyszerre szolgálja az ország Marokkóval szembeni regionális pozíciójának erősítését és a rezsim belső legitimációját.
Egyre érdekesebben alakul a francia lépegetés Marokkó és Algéria között. Az energiaszükséglet és a történelmi kötelékek eddig Algéria felé húzták Franciaországot. Miközben a Marokkóval való kapcsolatok feszültté váltak Nyugat-Szahara régiója miatt, úgy tűnik, Párizsnak szüksége van az algériai energiához való hozzáférésre is. Ki mond a végén sakk-mattot?
