Az idei év eddigi adatai alapján a jegybankok aranypolitikája kettévált: amíg egyes országok rekordtempóban halmoznak fel készleteket, addig mások kénytelenek eladni azokat. A háttérben mindkét esetben a geopolitikai bizonytalanság áll.
Míg a nagytőke bevásárol az aranyból, Törökország épp kétségbeesetten éli fel a tartalékait. A globális tőkepiac kíméletlenül és gyorsan árazza be a politikai indíttatású jegybanki beavatkozásokat.
Bár az AfD már a 2010-es években felvetette a német aranykészlet hazaszállítását, 2026 elején több közgazdász és politikai szereplő is azt javasolja, hogy Berlin csökkentse, akár számolja fel a New Yorkban tárolt aranykészletét.
Ősszel látványosan felpörgött a kínai–orosz aranykereskedelem. A rekordösszegű tranzakciók mögött egy mélyebb geopolitikai és monetáris fordulat rajzolódik ki: az államok egyre nyíltabban készülnek egy bizonytalanabb, konfliktusosabb pénzügyi világrendre. Az arany „aranykora” tehát az instabilitást vetíti előre.
Bár az amerikai dollár még mindig a központi bankok által tartott első számú tartalékvaluta, de apránként és lassan veszít a részesedéséből más pénznemekkel szemben. A központi bankok a dollárban denominált eszközeiket más pénzjegyekre diverzifikálják, és egyben növelik az aranykészleteiket is.
A növekvő geopolitikai feszültségek és a fegyveres konfliktusok gyorsítják a dollármentesítő folyamatokat. A legkézenfekvőbb az arany vásárlása: jelenleg Oroszország és Kína gyűjti be belőle a legnagyobb mennyiséget.
Kína egyedül a világ aranykitermelésének 12 százalékáért felelős, ráadásul a bődületes mennyiséget felfokozott tempójú vásárlással is kiegészíti. A harmadik Oroszország, kettejük közé Ausztrália ékelődött be.
