Két orosz írás a balti térség értelmezését az ellenséges peremvidékből a katonai kockázat és a diplomáciai akadály kategóriájába tolja át. A minapi drónincidenseket és a litván–belarusz feszültséget kihasználva Moszkva a közvéleményt indoktrinálja, hogy a Baltikum ellen indított politikai vagy hibrid nyomásgyakorlás később indokolható legyen.
Az orosz Vzgljad két, egymással szorosan összefüggő elemzése érdekes tükröt tart a nyugati szövetségi rendszer elé. Nem elsősorban azért, mert következetesen ugyanarra az alaptételre épít: a transzatlanti szakítás elkerülhetetlen, aminek kirívó példája éppen Grönland.
A francia haditengerészet feltartóztatott az ország partjaihoz közeli tartályhajót, amely az orosz „árnyékflottához” köthető.Putyin kalózkodásnak nevezte ezt az incidenst, az orosz szakértők pedig egy új oroszellenes stratégiát emlegetnek.
Észtország új védelmi doktrínája a megelőző csapások lehetőségére épít, hogy még az ország területére érkezés előtt megsemmisítse az orosz fenyegetést. A történelmi tapasztalatok, a stratégiai mélység hiánya és az ukrajnai háború tanulságai miatt Tallinn drasztikusan növeli védelmi kiadásait, fejleszti hosszú hatótávolságú csapásmérő képességeit.
