Bassár el-Aszad – makronom.eu
2025. július 16., szerda

Aszad eltűnt – és vele a pénz is

2025. január 7. | Révész Béla Ákos

Aszaddal együtt a több milliárd dollár értékű vagyona is eltűnt. Most világméretű nyomozás indul, hogyan lehetne visszaszerezni az évek folyamán összeharácsolt és jól elrejtett pénzt. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hajsza még akkor is eredménytelen lesz, ha közben kiderül, hova menekítette a szíriai diktátor a vagyonát.

Aszad, a feláldozható 

2024. december 27. | Révész Béla Ákos

Ha Moszkva akár az új szíriai rezsimmel, akár a Nyugattal komolyan tárgyalni fog, a bukott szíriai diktátor személye szimpla cseretárggyá változhat, amit jóindulatú gesztusként habozás nélkül átadhat majd a valamit valamiért elv jegyében. 

Trump szerint is Törökország áll a szíriai események mögött 

2024. december 18. | Révész Béla Ákos

A megválasztott amerikai elnök szerint Erdoğan török ​​elnök gyakorlatilag hatalomátvételt hajtott végre Szíriában, ráadásul mindezt nagyon okosan csinálta. Kérdés, hogy a történtek változtatnak-e azon a szándékán, hogy kivonja az amerikai katonákat a területről. 

A szíriai rezsimbuktatás hatással van az egész Közel-Keletre  

2024. december 18. | Makronóm

Aszad bukásával a Közel-Kelet geopolitikai térképe átrajzolódik: Irán befolyása gyengül, Törökország és Izrael pedig azonnal pozíciót foglal. A hatalmi vákuum új konfliktusokat vetít előre, miközben Szíria jövője a különböző csoportok egyezségén áll vagy bukik. Béke helyett instabilitás és geopolitikai verseny bontakozik ki. 

Törökország nagy sakkjátszmája Szíriában: az új korszak lehetőségei és kockázatai 

2024. december 17. | Santo Martin

Az elmúlt hónapok eseményei világosan megmutatták, hogy Törökország egyre meghatározóbb szerepet vállal Szíria jövőjének alakításában. A 13 éves szíriai polgárháború és Bassár el-Aszad rezsimjének összeomlása után Ankara most a diplomáciai kapcsolatok helyreállítására és a térség stabilizálására összpontosít. A cél kettős: egy békésebb, újjáépült Szíria megteremtése, amely csökkenti a menekültválságot és biztosítja a gazdasági növekedés feltételeit.

A szír rezsimgyilkosok

2024. december 10. | Révész Béla Ákos

Egy rossz emlékű lázadócsoport, a Hajat Tahrir As-Sám gyakorlatilag két hét alatt megdöntötte Bassár el-Aszad diktatúráját. Kik ők, és mi volt a hatékonyságuk titka? 

Megbukott az Aszad-rezsim, de a polgárháborúnak nincs vége 

2024. december 9. | Mihálovics Zoltán

Bassár el-Aszad szír elnök rezsimje összeomlott, a lázadók villámgyors offenzívával elfoglalták Damaszkuszt, véget vetve az 50 éves dinasztikus uralomnak. A felkelést vezető Hajat Tahrir as-Sám (HTS) terrorszervezetként való megítélése komoly nemzetközi kihívást jelent, miközben a térségben tovább nő a káosz veszélye.

Törökország nyakig benne van a szíriai rezsimbuktatásban

2024. december 8. | Révész Béla Ákos

Erdoğan elnök addig keverte a paklit egyre ügyesebben, hogy a végén az egész szír konfliktusból Törökország profitál a térségben a legtöbbet. Ráadásul még Izraelnek is osztott lapot, így hirtelen egy oldalon találta magát azzal az országgal, amelyet egyébként naponta terrorista államnak nevez. 

Szíria: mindenki mindenki ellen 

2024. december 3. | Mihálovics Zoltán

A szíriai polgárháború új fordulóponthoz érkezett, miután a Törökország által támogatott Hajat Tahrir al-Sham (HTS) és más dzsihadista csoportok a múlt héten váratlan offenzívát indítottak Aleppó ellen, és a várost gyorsan el is foglalták. Az Aszad-rezsim kormányerői nem tudták megállítani az előrenyomulást, miközben a konfliktusban több külföldi hatalom is érintett.

Amerika elveszíti a Közel-Keletet

2023. június 17. | Révész Béla Ákos

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az USA szankciókra épülő izompolitikája hatástalan a Közel-Keleten. Az államok szövetsége Kína erőteljes támogatásával kiegészülve komoly fegyvertény.

Videó

Hét ábrája

Social media

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat