2024. november 14. | Révész Béla Ákos
Tizenhatodik alkalommal gyűltek össze a BRICS-tagok, de az októberi oroszországi csúcstalálkozónak kiemelt jelentősége volt a globális dél gazdasági erőgépének történetében. A csoport brutális bővítést jelentett be, miközben immár teljesen nyíltan dolgozik a dollár mint globális vezető valuta szerepének megdöntésén.
2024. október 25. | Mihálovics Zoltán
A BRICS-csúcstalálkozó előtt már mintegy 40 ország jelezte csatlakozási szándékát. A találkozón a résztvevők új fizetési rendszert vezettek be a nemzetközi tranzakciók megkönnyítésére. Az esemény rámutatott a tagok közötti érdekellentétekre is, de a blokk így is egyre erősebb ellenpólusát képezi a G7-országcsoportnak, amit a jövőben felerősíthet, hogy 13 állam csatlakozott a partnerországként a BRICS-hez.
2024. október 22. | Révész Béla Ákos
Miközben több tucat ország toporog a BRICS előszobájában további bebocsátásra várva, néhány állam inkább a kapun kívül marad. Kazahsztán elutasító válasza a szövetség eurázsiai túlsúlyát gyöngíti – és így van ez jól.