Tavaly három egymást erősítő sokk végleg szétverte a 20. századi világrend maradékát. Európa felkészületlen volt, sakk-mattot kapott, így a nagyhatalmak alvállalkozójaként játszik tovább.
Brüsszelben megbukott az orosz zárolt állami vagyon felhasználásának ötlete Ukrajna további finanszírozására. Orbán Viktornál csak a belga miniszterelnök volt makacsabb, jöhet az, amit valójában senki sem akart: a közös hitelfelvétel az egyre reménytelenebb háború életben tartására – de Magyarország nélkül.
Az EU korábbi vakhite a digitális piacok feletti szabályozásra épülő uralomban mára teherré vált: Brüsszel párhuzamosan próbál kitartani a saját normái mellett és menekülni az amerikai nyomás elől – egyre kevesebb sikerrel. Az amerikai elnök egyszerre szorítja sarokba a vámokkal Európát és számolja fel a brüsszeli modell globális befolyását.
A müncheni biztonságpolitikai konferenciát J. D. Vance alelnök beszéde uralta, ami egyáltalán nem a védelemről és a biztonságról szólt. Nyílt hadüzenet volt ez a Brüsszel irányította európai liberális rendnek. Kissinger egykori híres kérdésére („Kit kell felhívnom, ha Európával akarok beszélni?”) jelenleg az egyetlen válasz, hogy ki az, akit biztosan nem.
