2024. január 18. | Fekete Kíra
A Microsoftnak múlt pénteken 2021 óta először lett magasabb a tőzsdei értéke, mint az Apple-nek, és ezzel a világ legértékesebb vállalatává vált. Míg a mostani listavezető az OpenAI segítségével elindította a mesterségesintelligencia-hullámot és emelkedik, addig az Apple eladásai csökkennek. Azonban az almás vállalat új, februárban megjelenő terméke visszalendítheti a céget az előző pozíciójába.
2024. január 18. | Fekete Kíra
Az Nvidia grafikus processzorai (GPU) szinte nélkülözhetetlenné váltak a ChatGPT-hez hasonló mesterséges intelligencia betanításához, azonban a vállalat nem elégszik meg ennyivel, most az otthoni felhasználásra szánt gépeket célozza meg. Ehhez pedig három olyan erős GPU-t jelentett be, amellyel saját számítógépeink teljesítményét az eddiginél is nagyobb szintre emelhetjük.
2023. december 30. | Révész Béla Ákos
Megindul az első nagy médiaper: az amerikai lap szerint az OpenAI és a Microsoft cikkek millióit lopta el, hogy azokkal fejlesszék a chatbotokat, vagyis más szellemi tulajdonával élnek vissza a profit érdekében.
2023. december 20. | Fekete Kíra
A ChatGPT mögött álló innovatív vállalat, az OpenAI hároméves szerződést tervez kötni több jelentős hírportállal. Ennek célja, hogy az OpenAI hozzáférjen a hírportálok cikkeihez és azokat felhasználhassa a mesterségesintelligencia-modelljének fejlesztéséhez.
2023. december 18. | Fekete Kíra
December 6-án a Google bejelentette a Geminit, a cég legújabb mesterségesintelligencia-modelljének megjelenését. A technológiai óriás szerint a saját fejlesztésük szinte minden szempontból felülmúlja majd a népszerű ChatGPT-4-et.
2023. november 14. | Fekete Kíra
A ChatGPT tavaly novemberi berobbanása óta gyakran halljuk, hogy veszélyeztetve vannak a fehérgalléros munkavállalók. A McKinsey tanulmánya szerint azonban ez nem csupán riogatás, ez már a rideg valóság.
2023. november 6. | Fekete Kíra
Elon Musk MI-vállalata, az xAI olyan chatbotot fejleszt, amely állításuk szerint okosabb, mint bármelyik másik. A Grok névre keresztelt nagy nyelvi modell még fejlesztés alatt áll, és csupán az X prémiumügyfelei számára lesz elérhető.
2023. október 28. | Fekete Kíra
Korábban már boncolgattuk, hogy milyen lehetőségeket kínál a mesterséges intelligencia az oktatásban nemzetközi szinten. Segítheti a tanárokat és a diákokat egyaránt, ha felelősségteljesen használják. Az Oktatási Hivatallal készített interjúnkból kiderül, hogy itthon hogyan alkalmazzák a technológiát az oktatásban.
2023. október 21. | Makronóm
A TrendFM-en hallható Fintech Világa legújabb adásában Suppan Márton, a Peak alapítója és Érczfalvi András műsorvezető az elmúlt hetek legfontosabb fintechpiaci történéseiről beszél. Többek között szó esik a BNPL megállíthatatlan népszerűségéről, a Meta AI-ról, valamint egy rendkívül hiánypótló pénzügyi jóléti startupról.
2023. október 18. | Fekete Kíra
A mesterséges intelligencia egyre népszerűbb, így az oktatásban is mind többen használják. A diákok egyre gyakrabban fordulnak az MI-alapú eszközökhöz a tanulmányaik során. De vajon mennyire segítik ezek a tanulás folyamatát? Van-e helye a modern technológiának az osztálytermekben, vagy az ilyen eszközök inkább akadályozzák a valódi tudás megszerzését?
2023. október 16. | Halaska Gábor
Számos új és újabb fősodorbeli trendet kap fel a világ „digitális közvéleménye”, újabban ilyen a mesterséges intelligencia. Mit gondol erről a szakértő? Hogyan kapcsolódik mindez az új ipari forradalomhoz? Gulyás Szabolcsot, a prodhost Zrt. alapítóját kérdezte a Makronóm.
2023. október 13. | Fekete Kíra
A generatív mesterséges intelligencia rohamos fejlődése új kibervédelmi kihívások elé állítja a vállalatokat. A ChatGPT és társai bár forradalmi lehetőségeket kínálnak, a rosszindulatú felhasználás veszélyei is növekednek. A vállalatoknak így nemcsak a külső fenyegetésekkel, de belső kockázatokkal is szembe kell nézniük.
2023. szeptember 10. | Fekete Kíra
Az egészségügyi ágazatban a mesterséges intelligenciára (MI) és a gépi tanulásra (GT) szánt büdzsé 2024-ben várhatóan eléri a teljes költés 10,5 százalékát, szemben a 2022-es 5,5 százalékkal. Ez olyan fejlődést jelenthet, amit eddig csak a futurisztikus filmekben láthattunk.
2023. szeptember 7. | Fekete Kíra
A munkavállalók gyakran a főnökök háta mögött spórolnak az idővel a mesterséges intelligencia segítségével. Egy a Pennsylvaniai Egyetemen tanító professzor szerint a vállalatoknak – akár ösztönzők segítségével – rá kellene vennie a dolgozókat, hogy megosszák a tudásukat az új lehetőségekkel kapcsolatban.
2023. szeptember 6. | Fekete Kíra
A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a munkahelyeket és maximalizálja a termelékenységet. Ugyanakkor felmerülhet a kérdés: ez a növekedés kinek is kedvez valójában? Nadia Garbellini, az olaszországi Modenai Egyetem munkatársa megkérdőjelezi, hogy ez a termelékenységi ugrás valóban mindenki számára előnyös-e, vagy csak tovább növeli az egyenlőtlenségeket a munkaerőpiacon.
2023. augusztus 2. | Fekete Kíra
Az MCC Feszten Dr. Yang Zijian Győző, a Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa tisztába tette a technológiai fogalmakat, és beszélt a Puli nevű magyar fejlesztésű chatbotról is.
2023. július 18. | Makronóm
Az egyik legismertebb mesterséges intelligenciát használó program, a ChatGPT 2022-es megjelenése és gyors népszerűvé válása, valamint az általa megoldható feladatok sokszínűsége számos kérdést vetett fel az AI (mesterséges intelligencia) térnyerésének lehetséges gazdasági, kiváltképp munkaerőpiaci hatásai kapcsán.
2023. július 3. | Halaska Gábor
Egy mesterségesintelligencia (MI)-szakértővel készítettünk interjút arról, hogy valójában hol tart az MI tudása. Mely munkákban veheti át a helyünket az MI? Valós veszély az emberek ellen forduló gép?
2023. június 27. | Fekete Kíra
Miután a ChatGPT meghódította a világot, számos cég és ország döntött úgy, hogy saját chatbotot fejleszt, több-kevesebb sikerrel. Felmerülhet azonban a kérdés: miért pont a ChatGPT a legnépszerűbb?
2023. június 22. | Fekete Kíra
Az új, jelenleg még elfogadásra váró javaslat többek között betiltaná a rendőrség számára, hogy nyilvános helyen arcfelismerő technológiát alkalmazzon.
2023. június 18. | Fekete Kíra
Körbejárjuk, hogy milyen iparágakban használják manapság a mesterséges intelligenciát.
2023. június 10. | Halaska Gábor
Hazai vállalatok körében készült felmérés arról, hogy mit gondolnak a mesterséges intelligencia (MI) térnyerése kapcsán.
2023. június 9. | Fekete Kíra
Az Európai Bizottság attól tart, hogy a ChatGPT-hez hasonló mesterségesintelligencia-eszközök dezinformációt terjesztenek majd, ezért arra kéri a nagy techvállalatokat, hogy foglalják írásba, milyen intézkedéseket tesznek a hamis információk terjesztése ellen.
2023. június 6. | Fekete Kíra
Ma már nem csak kedves hobbi vagy szórakoztató chatbot a ChatGPT. Annyira jelentős lett a létezése és a funkciói az elmúlt időszakban, hogy egyes állások betöltéséhez a munkáltatók azt kérik, hogy tudja kezelni ezeket a mesterségesintelligencia-modelleket – és nem csupán az IT-szektorban.
2023. június 5. | Révész Béla Ákos
Egy New York-i ügyvéd az MI által kitalált, soha nem létezett precedens esetekkel érvelt a bíróságon. Nagyon csúnyán belebukott
2023. június 4. | Fekete Kíra
A mesterséges intelligencia (MI) egyik szakértője, Yoshua Bengio „elveszettnek” érzi magát, mióta ilyen ütemben fejlődik a technológia. Sőt, azt mondja, hogy az informatikusoknak etikai képzésre van szükségük. Emellett egy korábbi Google dolgozó elmondta, megbánta, hogy részt vett az MI fejlesztésében, és fél a következményektől.
2023. május 31. | Fekete Kíra
A hét elején a Microsoft az OpenAI-jal és az AI4Bharat AI-szervezettel közösen elindította a Jugalbandi nevű, mobileszközökre tervezett AI-chatbotot, amely a Microsoft szerint minden indiainak – különösen a szegényebb közösségekben élőknek – segíthet hozzáférni akár 171-féle kormányzati programmal kapcsolatos információkhoz.
2023. április 18. | Fekete Kíra
Amennyiben a mesterségesintelligencia-chatbot mögött álló amerikai cég megfelel a helyi követelményeknek, a ChatGPT újra elérhetővé válhat az olaszok számára. De mit is jelent ez pontosan?
2023. március 26. | Fekete Kíra
Bill Gates szerint a ChatGPT mesterséges intelligencia a legnagyobb forradalmi áttörés azóta, hogy feltalálták a grafikus felületet asztali számítógépekhez.
2023. március 13. | Fekete Kíra
Az OpenAI-nak pénz kellett, a Microsoftnak siker: így jöhetett létre a ChatGPT, amelyet a Bing keresőmotor „felturbózására” szánnak. A Google kétségbe van esve, hiszen az új program veszélyezteti a legnagyobb bevételi forrását.