2024. december 2. | Makronóm
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2024 novemberében mindössze 224 914-en voltak állás nélkül, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 1 200 fős csökkenést jelent. A regisztrált álláskeresők száma közel három és fél évtizede nem volt ilyen alacsony novemberben, és ez nemcsak éves alapon, hanem a megelőző hónaphoz viszonyítva is mérséklődött több mint 1 300 fővel.
2024. október 31. | Makronóm
Idén közel 10 százalékos bérnövekedés valósult meg, amely a mérséklődő infláció mellett reálbér-emelkedést eredményezett – emelte ki Ebergényi Zsolt, a Korn Ferry tanácsadó cég ügyfélkapcsolati igazgatója. Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár pedig a munkaerőpiac fellendítésében az állami támogatások fontosságát hangsúlyozta, különösen a fiatal és idős munkavállalók mozgósítása terén. Az október 29-én megtartott Economy Brunch rendezvényen a JVSZ főként a munkaerőpiaci kihívásokra és a bérnövekedési kilátásokra helyezte a fókuszt.
2024. augusztus 31. | Makronóm
A minimálbért, illetve a garantált bérminimummal megegyező összeget mintegy 700 ezren kapják kézhez minden hónapban Magyarországon – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium számításaiból. A legkisebb bérek meghatározása tehát nagy felelősség, ami a társadalom nagy részére van közvetlen hatással, ezért az emeléssel kapcsolatos döntéseket csak konszenzusos módon lehet meghozni – írta meg a Világgazdaság.
2024. február 20. | Makronóm
A kormány tovább akarja növelni az aktivitási rátát, ennek érdekében mintegy 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalékot mozgósítana.
2024. január 16. | Makronóm
A munkaerőpiaci aktivitás és a foglalkoztatás további növelése, továbbá a munkanélküliek számának hátrányos helyzetű térségekben történő mérséklése érdekében 5 milliárd forintos forrásból indul kkv-kapacitásfejlesztő program. Ennek köszönhetően mintegy kétezer új munkahely jöhet létre, hozzájárulva a hátrányosabb helyzetű területek felzárkózásához. A kormány a bértámogatás mellett a kkv-k eszközbeszerzéséhez és online fejlesztéséhez is nyújt támogatást.
2023. december 19. | Fekete Kíra
A generációk közötti tudásátadás és a pályakezdő álláskeresők beilleszkedésének elősegítése érdekében foglalkoztatási program indul mintegy 2,6 milliárd forintos forrásból 2024 januárjában. A teljesen újszerű program munkakörmegosztás keretében segíti a munkatapasztalat átadását a nyugdíj előtt álló, tapasztalt dolgozók és a pályakezdő fiatalok között, amivel tovább növekedhet a foglalkoztatás Magyarországon.
2023. november 30. | Makronóm
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2023 novemberében a háború és az elhibázott, káros szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére mindössze 226 129 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban.
2023. november 9. | Makronóm
A Vállalkozó Start II. Program segítségével ezer egyéni vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozás jöhet létre idehaza, ami nagymértékben elősegíti az önfoglalkoztatóvá válást Magyarországon.
2023. november 4. | Makronóm
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint közel 10 ezer fővel csökkent egy év alatt a munkát keresők száma, továbbra is történelmi mélyponton a nyilvántartott álláskeresők száma.
2023. augusztus 30. | Makronóm
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint továbbra is rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. Augusztusban a háború és az elhibázott szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is mindössze 228 504-en szerepeltek a nyilvántartásban.
2023. június 19. | Matus Tibor
A Közép-Dunántúl küzd a munkaerő megtartásáért. A Joint Venture Szövetség (JVSZ) elindította a Country Ride elnevezésű régiókon átívelő programját, melynek első állomását Veszprémben tartották. A szakmai eseményen közel 100 közép- és felsővezető vett részt Vas, Veszprém és Zala vármegyékből.