drónháború – makronom.eu
2026. szeptember 17., csütörtök

A drogkartellek is Ukrajnában tanulnak

2026. augusztus 12. | Révész Béla Ákos

A modern hadviselés többé nem kizárólag az államok privilégiuma. Míg Ukrajna és Oroszország egymással versenyez a pilóta nélküli fegyverek fejlesztésében, a tapasztalataikat Kolumbia fegyveres csoportjai is eredményesen fel tudják használni – méghozzá a saját országuk hadserege ellen.

Sachs: dehogy akar békét Washington

2026. július 27. | Révész Béla Ákos

Hatvanöt évvel Eisenhower búcsúbeszéde után Jeffrey Sachs szerint pontosan az történt, amitől az egykori elnök tartott: a hadiipar átvette az amerikai külpolitika irányítását. A közgazdász professzor úgy véli, hogy az ukrajnai háború ma a mesterséges intelligenciával támogatott hadviselés legfontosabb kísérleti terepe – és így is marad.

Dél-Korea félmillió drónharcost képez ki

2026. július 27. | Makronóm

A dél-koreai védelmi minisztérium terve szerint ebben az évben 11 ezer drónt telepítenének a haderőhöz, emellett félmillió drónoperátor kiképzését is elindítanák. Hosszabb távon több tízezer eszközzel látnák el az alakulatokat, hogy a drónhasználat a hadsereg mindennapi működésének részévé váljon.

Sebességet vált a drónháború: jönnek a sugárhajtású Geranok

2026. július 18. | Halaska Gábor

Az orosz erők a korábbi Geran–2-esek helyett ma már nagyobb számban vetik be a modern, sugárhajtású Geran–4-es drónokat az ukrán hátország ellen. A régi modell végsebessége mindössze 200 km/h volt, az újgenerációs típus azonban már akár az 500 km/h-s tempót is képes elérni.

A medve és a sárkány csendes tánca

2026. július 17. | Páczi Zsolt

Kína semlegességet hirdet Ukrajnában, de a kiszivárgott iratok szerint Peking és Moszkva titokban együttműködik, hogy összegyúrja a fronttapasztalatokat a kínai technológiával. A cél a Starlink és az amerikai légifölény kiiktatása érdekében egy közös hadiipari ökoszisztéma felépítése.

Az EU-s pénzből vásárol kínai drónalkatrészeket Ukrajna

2026. július 16. | Révész Béla Ákos

Brüsszel évek óta a Kínától való függőség csökkentését hirdeti, most azonban kivételt tett: Ukrajna az uniós védelmi hitel egy részéből kínai drónalkatrészeket vásárolhat. Kényszermegoldásnak megfelel, Európa saját ipara ugyanis messze nem tudja biztosítani azt a mennyiséget és minőséget, amelyre a frontnak szüksége van.

A drónháború átalakíthatja Oroszország ipari földrajzát

2026. július 16. | Matus Tibor

Az ukrán mélységi csapások megmutatták, hogy Oroszország üzemanyag-ellátása néhány nagy finomító kiesésével országos zavart okozhat. Moszkvában ezért egy kisebb finomítókból álló hálózatot mérlegelnek, amely a magasabb költségért cserébe csökkentené a háborús veszteségeket.

Olcsó drónok fenyegetik az energiabiztonságot

2026. július 15. | Halaska Gábor

Az elmúlt évek háborúi bebizonyították, hogy egy maroknyi olcsó drónnal könnyedén megtámadhatók azok az olajfinomítók, erőművek és vezetékrendszerek, amelyeknek a felépítése évtizedekbe és milliárdokba került. A jelenség nem csupán Ukrajna, Oroszország vagy a Közel-Kelet problémája: a mi régiónk energiaellátása is sebezhető lehet.

Miért nem fél már senki az atomhatalmaktól?

2026. július 7. | Révész Béla Ákos

Az atomfegyvereket évtizedeken át a végső biztonság garanciáinak tekintették, az ukrajnai háború, az iráni–izraeli konfliktus és az indiai–pakisztáni összecsapások azonban azt mutatják, hogy a nukleáris elrettentés már nem működik úgy, ahogyan a hidegháború stratégái elképzelték.

Drónháború: régi telefonokból légvédelmi szenzorhálózat

2026. június 27. | Matus Tibor

Az olcsó támadódrónok ellen nem mindig a legdrágább fegyver a legjobb védekezési mód. Litvániában régi androidos telefonokból építenének hangalapú riasztórendszert, Ukrajna pedig már bizonyította, hogy az ilyen drónfelderítés működhet a gyakorlatban is.

Elvéreztek a Reaperek: egymilliárdos veszteség Irán felett

2026. május 25. | Révész Béla Ákos

A Pentagon modern, pilóta nélküli háborúja vállalhatatlanul drágává vált. Az iráni konfliktus során elveszett 30 millió dolláros Reaper drónok száma már a harmincat közelíti, miközben nincs belőlük utángyártás.

Ukrajna kezéből kihullott a csatabárd

2025. december 14. | Páczi Zsolt

Az ukrajnai háború kezdete óta az orosz erők szinte minden területen megfordíthatatlan fölényben voltak. Kivételt jelentett a drónhadviselés, amellyel az ukránok képesek voltak ellensúlyozni a hiányosságaikat. Egészen mostanáig…

Orosz drónok Lengyelország felett: teszt és csőd

2025. szeptember 11. | Révész Béla Ákos

Először fordult elő 2022 óta, hogy egy NATO-ország orosz drónok ellen fegyverrel válaszolt. A drónincidens a NATO határain egyfajta tesztként szolgált – az oroszok pedig még akkor is megkapták a választ, ha (mint állítják) nem ők állnak az akció mögött.

Drónok a pókhálóban

2025. június 30. | Révész Béla Ákos

Az orosz bombázók elleni ukrán dróncsapás után sokan azonnal az ukrajnai háború által kikényszerített hadviselési paradigmaváltást kiáltottak. Úgy, ahogyan a háború előtt is sok évig beszéltek arról, hogy a hagyományos, klasszikus fegyveres konfliktusok kora véget ért. Aztán kiderült, hogy mindenki rosszul gondolta. Most sincs ez másképp.

Hét ábrája

Social media

Partnereink