A hét ábrája
A hét ábrája
A hét ábrája
Az innováció és a tudomány szerepe kulcsfontosságú a klímaválság kezelésében, de valódi változást csak akkor érhetünk el, ha az új technológiák a gyakorlatban is megvalósulnak.
Bár sci-finek tűnhet, már javában zajlanak a kísérletek: egy friss tanulmány szerint az éghajlati modellek azt mutatják, hogy az USA nyugati partjának lehűtése a „felhőfényesítés” technológiájával a jelenlegi körülmények között működhet, de egy jövőbeli forgatókönyv szerint súlyos, nem szándékolt következményekkel is járhat. A tudósok nemzetközi szabályozásra szólítanak fel.
Az egy hete Mexikó elnökévé választott Claudia Sheinbaum lesz az első nő ebben a tisztségben, és a legelső tudós, aki megkapta a felhatalmazást, hogy egy latin-amerikai országot irányíthasson. Egyesek attól tartanak, hogy elődje, az idén 70 esztendős Andrés Manuel López Obrador nyomdokaiba lép, és bábként kiszolgálja majd politikai környezetét. Sheinbaum azonban okosabb ennél.
Még 2019-ben az Európai Parlament klímavészhelyzetet hirdetett ki, és egy határozatban rögzítette, hogy a szén-dioxid-kibocsátást 55%-kal kell csökkenteni 2030-ig, valamint 2050-ig el kell érni a klímasemlegességet, azaz a nettó szén-dioxid-kibocsátást nullára kell redukálni.
A Párizsban múlt héten tartott csúcstalálkozón a gazdag államok elfogadtak egy listát azokról a vállalásokról, amelyekkel a déli országokat támogatják, de ezzel nem váltottak ki különösebb lelkesedést az érintett szegény államok körében. Láttak ők már ilyet, abból sem lett semmi.