2026. július 29. | Halaska Gábor
A mesterséges intelligencia terjedésének egyik legnagyobb gátja az adatmozgatás energiaigénye, nem a számítás. A Cornell Tech kutatói olyan optikai vevőegységet mutattak be, amely fénnyel, közvetlenül írja át a chip memóriáját, méghozzá átalakítók és energiaéhes vezetékek nélkül.
2026. július 9. | Halaska Gábor
Keir Starmer lemondásával Andy Burnham, Nagy-Manchester eddigi polgármestere veheti át a Munkáspárt és a kormány irányítását, akár már július 17-től. Programjában szerepel a decentralizáció, az állami felügyelet erősítése és a hazai ipar, köztük az energiaszektor újraépítése, miközben a zöld- és a fosszilis lobbicsoportok között kell egyensúlyoznia.
2026. június 30. | Fekete Kíra
A hormuzi olajsokk megmutatta, hogy Kína energiaátmenete klímapolitikai vállalás mellett egy tudatosan felépített védelmi rendszer.
2026. június 27. | Erbszt Adrienn
Korunk egyik legjelentősebb és legvitatottabb folyamata a negyedik energiaátmenet. Az iparosodott emberiség korszakváltásai mindig együtt jártak az energiahordozók cseréjével, a szén helyét a kőolaj, majd a földgáz vette át, most pedig újabb fordulóponthoz érkeztünk: a villamosítás és a megújuló energiák korába lépünk.
2026. június 25. | Dulai Petra
2026. június 16. | Edit Ternyák
2026. június 8. | Edit Ternyák
2026. június 3. | Mihálovics Zoltán
Az MI-forradalom olyan áraméhséget szabadít el az Egyesült Államokban, amire a hálózat sincs felkészülve. A Goldman Sachs szerint az adatközpontok energiaigénye jövőre több mint a duplájára nőhet, emellett több régióban merülnek fel ellátásbiztonsági kockázatok.
2026. május 30. | Erbszt Adrienn
Európa energiaellátása mára valódi gordiuszi csomóvá vált: miközben a tagállamok egyszerre próbálják csökkenteni az orosz energiafüggőséget és felgyorsítani a zöldátállást, az ellátásbiztonság és a versenyképes energiaárak fenntartása egyre nehezebb feladat. A kontinens olyan stratégiai csapdába került, ahol a problémák kezelése újabb feszültségeket idéz elő, ráadásul a geopolitikai válságok még tovább szűkítik Európa mozgásterét.
2026. május 8. | Makronóm
Áprilisban a szakértői várakozásokkal megegyező, 2,1 százalékos hazai drágulásról közölt adatsort a KSH. Bár a bolti élelmiszerek ára érezhetően csökkent, a szolgáltatások továbbra is felfelé húzzák a mutatót, az üzemanyagárak pedig inflációs kockázatot hordoznak.
2026. április 20. | Halaska Gábor
Az Amazon által támogatott amerikai X-Energy tőzsdére lépése dollármilliárdokat mozgat meg a nukleáris szektorban. A kis moduláris reaktorok (SMR-ek) fejlesztője a mesterséges intelligencia hajtotta energiaéhséget lovagolja meg.
2026. április 8. | Matus Tibor
Az orosz stratégiai gondolkodás azért próbálja Törökországot egy Moszkvának kedvező „északi övbe” terelni, mert számára ez volna az egyik utolsó összeköttetés Irán, India és részben az európai energiapiac felé. Ankara viszont jó eséllyel nem blokkot választ, inkább újra a saját mozgásterét maximalizálná.
2026. március 27. | Edit Ternyák
2026. március 26. | Matus Tibor
Az iráni háború kockázata már nem pusztán olajársokk. A piac egy olyan összetett fertőzési mechanizmust kezd árazni, ahol az energiadrágulás a private credit, az MI-finanszírozás, a hozamkörnyezet és a globális likviditás problémájával találkozik.
2026. február 20. | Edit Ternyák
2026. január 22. | Makronóm
A választásokon elhangzott energiaár-csökkentési ígéret kudarcot vallott Amerikában. Drágult a lakossági energia, ami egyre több szegény családnak okoz komoly problémát.
2026. január 19. | Halaska Gábor
Az USA energiarendszere súlyos kockázatokkal néz szembe a megbízható, hagyományos erőművi kapacitások túlzott kiváltása miatt. Ezzel szemben a magyar rendszer jóval stabilabb.
2026. január 15. | Halaska Gábor
A mesterséges intelligencia energiafogyasztása már most megközelítheti Nagy-Britanniáét, miközben a Google, a Microsoft, a Meta és az Amazon elhallgatja, a pontos számait. Egy friss tanulmány szerint jelenleg az MI-rendszereknek évi 23 gigawatt áramra van szükségük.
2026. január 14. | Halaska Gábor
Ma még elenyésző a fogyasztása, ám tíz éven belül a világ áramtermelésének 5-10 százalékát is elviheti a mesterséges intelligencia hatalmas számítási igénye. Főként a mainál jóval szélesebb körű elterjedése esetén.
2026. január 9. | Matus Tibor
Az amerikai MI-boom legszűkebb keresztmetszete egyre kevésbé a szoftver vagy a szakember, inkább a fizikai infrastruktúra: villamos energia, hűtés, telephely, hálózati kapcsolatok és gyors kivitelezés. Ezt a logikát követve a Perzsa-öböl az utóbbi időben az MI-fejlesztések új helyszínévé vált.
2025. december 7. | Halaska Gábor
A nyugat-európai nagyipari vállalatok, különösen a vegyipar helyzetét több tényező is nehezíti: a szankciós politika energiát és alapanyagokat drágító hatásai, a szigorú és költséges környezetvédelmi előírások, valamint az északi-tengeri olaj- és gázmezők fokozatos kimerülése. Az EU-s zöldátállásra ugyanis még nem volt készen sem az ipar, sem az energia-infrastruktúra.
2025. december 6. | Edit Ternyák
2025. november 24. | Makronóm
Trump vezetésével az Egyesült Államok folyamatosan igyekszik nemcsak fenntartani a világhatalmát, hanem meg is erősíteni azt. Ennek a jelét most az Indiával való szövetsége mutatja.
2025. november 21. | Edit Ternyák
2025. október 28. | Matus Tibor
Lengyelország szerepe az amerikai LNG közép- és kelet-európai terítésében várhatóan csökkenti Németország befolyását a térségben, és felgyorsítja Lengyelország „elveszett nagyhatalmi státuszának” újjáélesztését. Ha már energiáról van szó, miért ne beszéljünk geopolitikáról?
2025. október 20. | Halaska Gábor
A McKinsey Global Energy Perspective jelentése szerint a zöldátmenet lelassult, és a párizsi klímacélok egyelőre elérhetetlenek. A tanulmányból kiolvasható, hogy a jövőben a kibocsátáscsökkentésen túl inkább az alkalmazkodásra kellene összpontosítani.
2025. október 6. | Halaska Gábor
Kína zöldenergia-átmenetét hátráltatja, hogy a megtermelt többletenergia gyakran kárba vész a hálózat elégtelen tárolókapacitása miatt. Atomerőművek és tibeti vízerőmű építésével próbálják kiegyensúlyozni az időjárásfüggő zöldáramtermelést.
2025. szeptember 30. | Makronóm
Miközben Románia az orosz fenyegetések árnyékában próbálja megerősíteni pozícióját a NATO és az EU védőernyője alatt, szomszédja, Moldova egzisztenciális küzdelmet folytat: a szeptember 28-i voksolás ugyan megerősítette az ország nyugati irányát, de annak kivitelezése még mindig kétes. A háttérben pedig ott húzódik Transznisztria befagyott konfliktusa, amelyet Moszkva bármikor felhasználhat a befolyásának növelésére.
2025. augusztus 10. | Révész Béla Ákos
Elképesztő mennyiséget: az Egyesült Államok vezeti a listát, ott a teljes energiafogyasztás 8,9 százalékát az adatközpontok viszik el.
2025. július 29. | Halaska Gábor
Chris Wright, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere, aki februári kinevezése előtt a Liberty Energy vállalat alapító vezérigazgatójaként az amerikai palagáz-forradalom egyik vezéralakja volt, a The Economist hasábjain publikált írásában élesen bírálja a zöldátállás eddigi eredményeit.