2025. március 5. | Makronóm
Megkezdődött a kínai Országos Népi Kongresszus idei ülése, amelynek első napján Li Csang miniszterelnök ismertette a kormányzati munkatervet. Peking nagyszabású ösztönzőprogramokkal igyekszik fellendíteni a belső fogyasztást, ezzel a vámháború ellenére is biztosítva az idei 5 százalékos gazdasági növekedést.
2025. január 17. | Matus Tibor
Kína gazdasága tavaly elérte a kormány 5 százalékos GDP-bővülési célját, miután az utolsó pillanatban hozott ösztönzőcsomag és az export felpörgette a fellendülést, viszont a beígért amerikai vámok azzal fenyegetnek, hogy elveszik a növekedés egyik fő mozgatórugóját.
2025. január 3. | Makronóm
Csökkent a költségvetési hiány 2024 harmadik negyedévében is a megelőző év azonos időszakához viszonyítva. A negyedéves eredményszemléletű hiány a GDP 3 százalékát tette ki, míg az első 9 havi halmozott hiány 3,5 százalék volt, 1,8 százalékponttal kedvezőbb, mint 2023 azonos időszakában.
2024. november 15. | Santo Martin
Az Európai Bizottság legújabb jelentése szerint az euróövezet gazdasági növekedése 2025-ben és 2026-ban gyorsulni fog, az infláció pedig tovább lassul. Ugyanakkor felhívja a figyelmet az amerikai protekcionizmusból eredő, a globális kereskedelmet és a közel-keleti energiaárakat is érintő kockázatokra.
2024. október 11. | Matus Tibor
Sokan keresik az európai gazdaság lejtmenetének okait. A Financial Times is rámutatott egyre. Szerintük az EU gazdasága azért nem növekszik, mert az euróövezeti háztartások hangulata eltér az amerikai társaiktól, akiknek lendületes költései ösztönzik a növekedést. Ennek is köszönhető, hogy az USA gazdasága az idén 2,6 százalékkal is növekedhet.
2024. szeptember 28. | Santo Martin
Peking átfogó gazdasági mentőcsomagot jelentett be, hogy megállítsa a világgazdaság második legnagyobb motorjának lassulását. A tőzsdei fellendítéstől az ingatlanpiaci válság kezeléséig terjedő intézkedések rövid távon hatásosak lehetnek, de a nyugati elemzők szerint a hosszú távú sikerhez további lépések szükségesek.
2024. augusztus 27. | Makronóm
A nemzetgazdasági miniszter az ATV-nek adott interjújában tisztázta, hogy a kormány nem küzd finanszírozási nehézségekkel. Elmondta, hogy természetes a lakossági óvatosság, hiszen a válságos nemzetközi környezetben mindenki spórol, aki teheti. A beszélgetésben szó esett arról is, felmerült-e a neve mint következő jegybankelnök, és hogy mennyiben hoz változást a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörének bővítése.
2024. augusztus 6. | Makronóm
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai alapján júniusban 2,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest, vagyis már hatodik hónapja töretlen a fogyasztás bővülése.
2024. augusztus 1. | Makronóm
Mától egységes szakmai irányítás alá került a kereskedelem és a fogyasztóvédelem, miután utóbbiért innentől kezdve a nemzetgazdasági miniszter felel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fogyasztóvédelem a jövőben hatékonyabban tud működni a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása mellett.
2024. július 29. | Matus Tibor
Két érdekes cikk is foglalkozik az orosz reálbérek növekedésével, a fogyasztás bővülésével. Az orosz Vzgljad portál büszkén ad számot, hogy a szankciók ellenére (vagy inkább a szankciók ösztönzésére) milyen sikereket értek el a szegénység leküzdésében. A Financial Times pedig meglepő objektivitással írja le az orosz valóságot, igaz, figyelmeztet a gazdaság túlhevülésére. Már csak ezt felejtette leírni, hogy a büntetőintézkedéseknek nem sok értelmük volt.
2024. július 10. | Santo Martin
Miközben a világ az egyre növekvő geopolitikai széttöredezettséggel küzd, fontos, hogy elgondolkodjunk a múlt tanulságain, különösképpen a hidegháború gazdasági hatásain. A vasfüggöny nagyjából megfelezte a keleti és a nyugati blokk közötti kereskedelmi forgalmat, és a keleti térség országaiban jelentős jóléti veszteségeket okozott, amely egészen a hidegháború végéig fennmaradt.
2024. június 28. | Santo Martin
A Nemzetközi Valutalap figyelmeztetése mellett a szolgáltató óriás Ernst & Young is kiadott egy kilencpontos cselekvési tervet, amely szerint „Európának mágnesként kellene vonzania az FDI-t”.
2024. június 24. | Makronóm
Ismét álhírek keringenek a hazai sajtóban arról, hogy Magyarország az EU legszegényebb tagországa lenne.
2024. június 20. | Makronóm
A Makronóm Intézet legfrissebb előrejelzése alapján a magyar gazdaság az idei évben visszatérhet a növekedési pályára. A gazdaság teljesítménye 2024-ben 2,8 százalékkal bővülhet, ami jövőre 4 százalék feletti ütemre gyorsulhat.
2024. május 8. | Santo Martin
Németország továbbra is küzd a gyengélkedő ipari termelés és csökkenő megrendelések okozta kihívásokkal. A legfrissebb statisztikai adatok és elemzések szerint a német gazdaság stagnálásával és az ipar visszaesésével kell számolni, ami komoly akadályt jelent a fellendülés útján, ezért Németországnak egy új stratégiára van szüksége.
2024. május 3. | Matus Tibor
A kelet-ázsiai lapok kiemelt figyelmet fordítanak a Koreai Nemzetközi Kereskedelmi Szövetség jelentéseire, amelyek egyre többet foglalkoznak Dél-Korea Kínába irányuló exportjának visszaesésével. Különféle magyarázatok és eltérő megoldások születnek a helyzet orvoslására.
2024. április 27. | Mihálovics Zoltán
Kínában beesett a fogyasztás, így a kormány fogyasztásösztönzéssel próbálkozik. Egy új program keretében többek között arra ösztönzi a lakosságot, hogy az elavult háztartási gépeit cserélje le. De nem csak erre terjed ki a program: érinti a nehézipart, a petrolkémiai és acélipart, a lakóházak új felvonókkal való felszerelését és a fogyasztóknak nyújtott ösztönzőket is.
2024. április 23. | Makronóm
Az élelmiszer-infláció visszaszorult, de a magasabb üzemanyagárak egyelőre hátráltatják a fogyasztás helyreállását – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium friss közleményéből.
2024. április 11. | Makronóm
Az infláció idén márciusban az elemzői várakozásoknak megfelelően tovább lassult a KSH friss adatai szerint. Szerencsére az év hátralévő részében sem várhatók jelentősebb árváltozások. Bizonytalanságot az üzemanyagárak alakulása jelent, amelyet elsősorban nemzetközi tényezők befolyásolnak, ám az élelmiszerárak kordában tartását segíti az Árfigyelő is; éves átlagban pedig 5 százalék alatt maradhat a pénzromlási ütem.
2024. március 6. | Makronóm
Kedvező, hogy éves alapon már nőtt a kiskereskedelmi forgalom, azonban a tavaly novemberben és decemberben megfigyelt egyszázalékos havi alapú növekedés után most – a szezonálisan kiigazított adatok alapján – csupán stagnált. Idén viszont helyreállhat a fogyasztói bizalom, ha a gazdasági kilátások javulnak, illetve ha a várakozásokkal összhangban bekövetkezik a reálbér 6–7 százalékos növekedése.
2024. március 4. | Makronóm
„Az Economic Policy Uncertainty Indexszel valós időben látjuk a gazdasági bizonytalanság alakulását, és egy esetleges megugrásra a kormányzat azonnal tud reagálni. Azaz mostantól nem szükséges hónapokat várni a hivatalos statisztikai adatokra” – így összegezte az Index hírportálnak György László a Makronóm Intézet legújabb indexét. A kormánybiztos a vele készült interjúban külön kitért arra, hogy Magyarország esetében mit mutat a gazdasági jövő.
2024. február 24. | Makronóm
Ha a német gazdaságban problémák vannak, annak a hatásai alól mi sem húzhatjuk ki magunkat. A hangulatindexek alapján a német gazdasági szereplők sem lehetnek derűlátók. Hazánk pedig külső húzóerőre nem számíthat, így maradnak a belső források – írta Molnár Dániel, a Makronóm Intézet makrogazdasági elemzője a Világgazdaság internetes portálon megjelent véleménycikkében.
2024. február 14. | Makronóm
Már érezni a német gazdasági problémák hatásait az utolsó negyedéves GDP-adatokon. Ugyanakkor a mezőgazdaság, a humánegészségügyi és szociális ellátás, illetve az információ, kommunikáció ágazat képes volt javítani. Az idén a növekedés mértéke már 3 és 4 százalék között lehet, kedvező esetben az utóbbihoz közelebb. Ráadásul a bővülés szerkezete is sokkal kiegyensúlyozottabb lehet.
2024. január 25. | Makronóm
Az előzetes elemzői várakozásoknál jobbnak bizonyult a negyedik negyedéves amerikai gazdasági teljesítmény: az évesített negyedéves növekedés 3,3 százalékot tett ki az előzetesen várt 2 százalékos bővülés ellenében. Ugyanakkor a harmadik negyedévhez viszonyítva a bővülés üteme érdemben lassult.
2024. január 13. | Makronóm
A közelmúltban érdekes térképet közölt az Eurostat, amelyen az egy főre jutó tavalyelőtti európai fogyasztás indexe jelenik meg. Ezek az adatok nagyot mentek a hazai sajtóban is. A térképről kiderül, hogy a mutató tekintetében Románia ma már megelőzi Csehországot, Szlovákiát, Horvátországot, Görögországot, Észtországot és Lettországot, és közel azonos szinten van Lengyelországgal, Spanyolországgal, Portugáliával és Szlovéniával.
2023. november 11. | Makronóm
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette negyedéves hitelezési felmérésnek eredményeit. E szerint a lakáscélú és a fogyasztási hitelek iránt élénkülő kereslet mutatható ki, miközben a lakáscélú kölcsönök feltételei nem változtak. Mindeközben a vállalati kölcsönfeltételek jellemzően változatlanok maradtak 2023 harmadik negyedévében, ilyen téren a következő fél évben sem lehet változásra számítani. A vállalati szegmensben a hitelkereslet folytatódó csökkenése volt jellemző.
2023. október 7. | Matus Tibor
Egy érdekes megközelítést tett közzé Michael Power, aki az USA költségvetési és a fizetési mérlegének hiányát hasonlította össze a globális mutatókkal. Az eredménye megdöbbentő, nem véletlenül utal a szerző a 2013-as Elysium – Zárt világ című filmre, amelyben egy kiváltságosoknak szánt műhold nyugodtan lebeg a bandáktól sújtott, disztópikus Föld felett.
2023. szeptember 30. | Matus Tibor
Az egyik vezető szlovák gazdasági lap egy érdekes gazdasági anomáliának járt utána. Míg a reálbérek az elmúlt négy évben csökkentek, addig a háztartások fogyasztása nőtt. Az emberek igyekeznek elkerülni az életszínvonal visszaesését, de ez néhány családot komoly kockázatvállalásra kényszerít.
2023. augusztus 27. | Makronóm
Magyarország földgáz-egyenlegének középtávú kilátásairól és lehetőségeiről kérdeztük Zarándy Tamást, a Quirtas Zrt. energetikai szakértőjét. Körbejártuk a hazai gázellátás jövőjét, amellyel kapcsolatban a szakértő hat lehetséges szcenáriót vázolt fel, ismertetve a 2029-ig tartó zavartalan ellátás biztosításának lehetőségeit. Az energiabiztonságot az energiahatékonyság javítása, az alternatív beszállítások növelése és a hazai kitermelés emelése jelenti.
2023. június 9. | Makronóm
Az első negyedévben a német gazdaság 0,3 százalékkal mérséklődött az előző negyedévhez képest, amit technikai recessziónak tekintenek. A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara várakozásai szerint Németország gazdasági teljesítménye idén stagnálhat, ellentétben a berlini szövetségi kormány áprilisi 0,4 százalékos növekedési előrejelzésével. A gazdasági helyzet romlását a magánfogyasztás magas infláció miatti összeomlása, a magas kamatok, az ipar képtelensége a fogyasztás visszaesésének ellensúlyozására és a külföldi piacoktól kapott impulzusok hiánya okozza.