Az amerikai elnök külpolitikájának régi szabálya újra működésbe lépett, azaz a lojalitás jutalmat ér, a kritika büntetést; most gazdasági és katonai fronton egyszerre kezdett nyomást gyakorolni Németországra. A 25 százalékos autóvámok és az 5000 amerikai katona kivonása durva politikai figyelmeztetés Európa legerősebb gazdaságának.
Németországban már nem kell, hogy egy politikus személyesen lépjen fel egy őt sértő megnyilvánulás ellen, mivel a rendszer megteszi helyette. Friedrich Merz kancellár körül mintegy 300 büntetőeljárás fut, amely „rágalmazás” vagy „sértés” címén indult.
A költségvetési szabályok lazításával, a különalapok felpörgetésével és a védelmi kiadások gyors növelésével Berlin rövid idő alatt olyan pénzügyi mozgósítást hajtott végre, amely korábban elképzelhetetlen volt. Pénz tehát van a rendszerben, a kérdés az, hogy át tudják-e alakítani tényleges gazdasági és ipari kapacitássá.
Friedrich Merz pekingi útja egyszerre volt külpolitikai gesztus és az iparpolitikai károk felmérése. Mivel Berlin gazdasági modellje több irányból is nyomás alá került, a látogatás elsősorban a mozgástér felméréséről szólt, azaz arról, hogy mit lehet még megmenteni a német ipar versenyképességéből, és milyen árat kér ezért Peking.
Repedezik a német jóléti állam mítosza és vele együtt a politikai status quo. A lakosság kétharmada úgy véli, hogy a szociális rendszer a jelenlegi formájában fenntarthatatlan, a CDU/CSU és az SPD pedig arról vitázik, hogy melyiküknek kellene megfizetnie a stagnáló gazdaság árát. A háttérben az AfD erősödése pedig azt jelzi, hogy a jóléti konszenzus megingott. A reform borítékolható, a kérdés csupán az, hogy ki éli túl politikailag.
Friedrich Merztől azt várták, hogy ő lesz az a kancellár, aki végre kivezeti Németországot a fiskális önkínzásból és a gazdasági bénultságból. Az adósságfék feladása valóban történelmi fordulat volt – csak éppen nem arra, amerre kellett volna.
„A legfontosabb, Merz kancellár úr, hogy tanuljon a történelemből – és legyen őszinte. Őszinteség nélkül nem lehet bizalom. Bizalom nélkül nem lehet biztonság. És diplomácia nélkül Európa azt kockáztatja, hogy megismétli azokat a katasztrófákat, amelyekből azt állítja, hogy tanult.”
Brüsszelben megbukott az orosz zárolt állami vagyon felhasználásának ötlete Ukrajna további finanszírozására. Orbán Viktornál csak a belga miniszterelnök volt makacsabb, jöhet az, amit valójában senki sem akart: a közös hitelfelvétel az egyre reménytelenebb háború életben tartására – de Magyarország nélkül.
Európa betegsége éppen az a három ország, amely önjelölt orvosként hirdeti magát. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia hatalmi státuszról szőtt fantáziái mögött azonban a gyengeség, a tehetetlenség és kudarcok sorozata húzódik meg.
Trump visszatérése és Merz hatalomra kerülése alapjaiban forgatta fel a két ország egymásról alkotott képét és ma már a németek háromnegyede rossznak látja a kapcsolatot Washingtonnal, és mindkét oldalon omladozik a partnerségbe vetett hit. De ki tekint kit valódi szövetségesnek, és miért fordult ekkorát a közvélemény egyetlen év alatt?
Urbain nem Orbán, mégis ugyanazt mondja, amit a magyar miniszterelnök: az oroszok pénze tabu! Annyiban talán erősebb is a szava, hogy ő vezeti az Euroclear értéktárat, ahol az orosz állam 180 milliárd eurónyi pénze befagyasztva vár sorsára. És nem adja.
Tény, hogy Közép-Európában mindannyian bízunk a német gazdaság újraéledésében. Csakhogy lelombozhat minket, hogy két német kutató azt állítja: Merz kancellár sokat hangoztatott védelmi megújítása valójában törékenyebb, mint amilyennek mutatja magát.
Lars Klingbeil német pénzügyminiszter egy modernebb EU-költségvetést, közös védelmi piacot és „Buy European” stratégiát sürget, amely új lehetőségeket nyithat a magyar védelmi és infrastrukturális fejlesztések előtt, ugyanakkor kockázatot jelenthet az ázsiai technológiákra építő hazai iparágaknak.
Történelmi brit–német megállapodás született Kensingtonban: a szerződés célja a védelmi és gazdasági együttműködés elmélyítése, Oroszország elrettentése és a brexit utáni kapcsolatok újradefiniálása.
Bár az AfD-t hivatalosan szélsőséges pártnak minősítette májusban a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal Németországban, a politikai és jogi feltételek hiánya miatt a betiltása a közeljövőben nem valószínű – a német belpolitika továbbra is megosztott a kérdést illetően.
Friedrich Merz egyetlen ciklust sem élhet túl a hivatalában, és Franciaország lesz a következő ország, amelyik kilép az EU-ból, ami az unió összeomlásához vezethet – állítja Ian Proud volt brit diplomata.
Boris Pistorius német védelmi miniszter kezdi feladni a reményt, hogy a katonai toborzás meghozza a várt eredményt, és a Bundeswehr a személyi állomány tekintetében is Európa egyik legerősebb hadseregévé válik. Ha nem megy szép szóval, megy erővel: jöhet a kötelező katonai szolgálat.
A német konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD koalíciója egy rendkívül összetett politikai és gazdasági programmal állt elő, amely merész növekedési célokat és alapvető szerkezeti változásokat ígér. De vajon képes lesz-e ez az új politikai együttműködés tartósan megfordítani az országban tapasztalható gazdasági lassulást és a társadalmi feszültségeket?
Németország váratlan gazdaságpolitikai fordulattal készül lazítani a 2009-ben bevezetett szigorú adósságféken, hogy példátlan összegű befektetéseket eszközöljön a védelmi és infrastrukturális szektorban. A lépés nemcsak Berlin számára sorsdöntő, de az egész Európai Unió jövője szempontjából is új távlatokat nyithat. A fő kérdés az, hogy a Zöldek beállnak-e a tervezet mögé.
A CDU/CSU és az SPD megkezdi a koalíciós tárgyalásokat, középpontban a migráció szigorításával és a gazdasági válság kezelésével. Megállapodtak a határvédelem megerősítéséről, a szociális juttatások szigorításáról, valamint arról, hogy a védelmi kiadások növelését kivonják az adósságfék alól.
Friedrich Merz kutyaszorítóban van: a kormányalakítás után már nem tud hozzányúlni az alkotmányos adósságfékhez, ezért a jelenlegi béna kacsa parlamenten próbálja meg keresztülverni azt. Csakhogy ez így igen távol áll a demokratikus alapelvektől.
A német választások ugyan nem hoztak meglepetést, de megerősítették a törésvonalakat: a nyugati tartományokban az CDU/CSU, míg keleten az AfD dominált. A fővárosban a kelet–nyugati megosztottság mentén kirajzolódik az egykori fal: a CDU Nyugat-Berlinben, az AfD és a Baloldal Kelet-Berlinben szerepelt erősen.
Friedrich Merz egy erősebb geopolitikai fókuszú kormányt alakíthat, amely szigorúbb migrációs politikát és keményebb fellépést ígér Pekinggel és Moszkvával szemben, miközben a költségvetési fegyelem fenntartásához csak ipari és innovációs célú hitelek felvételét engedélyezné.
/A hét ábrája
A német választásokon a CDU/CSU még soha nem nyert ilyen kis aránnyal, míg az AfD rekordot döntve a második helyre került. Az SPD története legrosszabb eredményét érte el, a részvételi arány viszont rekordot döntött. A koalíciós tárgyalások során a legvalószínűbb a CDU/CSU és az SPD koalíciója.
A német választások után a CDU/CSU várhatóan visszatér a hatalomba, míg az AfD minden eddiginél erősebb lehet. Az igazi kérdés a szavazás utáni koalíciós tárgyalások alakulása, amiben a bejutó kisebb pártok száma kulcsfontosságú lehet. Mutatjuk, milyen koalíciós forgatókönyvek jöhetnek!
Németország vasárnap előre hozott választásokat tart, miközben az ország mélyen megosztott: a baloldali szavazók az inflációt, az éghajlatváltozást és a lakhatást tartják a legfontosabbnak, míg a centristák és a jobboldaliak inkább a bevándorlást, a gazdasági helyzetet és a közbiztonságot.
Ahogyan maga Scholz kancellár is tervezte, december 16-án a német parlament egy formális szavazáson megvonta tőle a bizalmat. Immár minden akadály elhárult a februári előre hozott választások elől.
Három évig bírta a mesterségesen összetákolt, az első pillanattól kezdve egymással semmiben egyet nem értő, egységes gazdaságpolitikai koncepciót felmutatni nyomaiban nem tudó pártokból álló német kormánykoalíció. A kimúlás törvényszerű volt és dicstelen. A romok eltakarítása és a német gazdaság életre keltése már egy új kancellár és kormány dolga lesz.
Angela Merkel döntése, amely Németországot eltérítette az atomenergia útjáról, mára a politikai és gazdasági viták középpontjává vált. Az ország energiaátállásának története nem csupán a klímacélokról szól, hanem egy olyan geopolitikai sakkjátszmáról is, amelynek következményeit a gazdaság minden szintjén érezhetik.
