Amit Washington szankcióknak szánt, azt Peking iparpolitikai kötelezettséggé alakítja. A kínai félvezető-gyártásban a hazai eszköz már nem ajánlás, hanem feltétel, méghozzá a lehető legnyomósabb indoklással.
A Nexperia-válság megmutatta, mennyire sebezhető Európa technológiai ökoszisztémája. Miközben az Egyesült Államok és Japán a chipipari szuverenitás új modelljeit építi, a kontinens még mindig a bürokráciával, a szabályzással és a kockázatmentesítéssel bajlódik a gyártás helyett.
Donald Trump újra beélesítette a kereskedelmi háború csodafegyverét: 100 százalékos vámmal és exporttilalmakkal fenyegeti Kínát, válaszul Peking ritkaföldfém-korlátozásaira. A piacok idegesek, a tőzsdék zuhantak, a vállalatok pánikolnak, ahogyan a chipipar újra a geopolitikai játszma túszává vált.
Az Egyesült Államok szerint a tajvani félvezetőipar többé nem garancia a sziget biztonságára, inkább egy újabb probléma Washington számára. Trump úgy véli, a gyártás Amerikába költöztetése megoldaná a problémát.
„Amerika First, de először a kassza” – Trump új exportpolitikája már nem csak a vámokról szól: a Fehér Ház kvázi üzleti részesedést kér az engedélyekért. Az Nvidia 15 százalékot fizet a kínai chipeladásokból, hogy egyáltalán exportálhasson, az üzlet így szó szerint a Fehér Ház pénztáránál kezdődik.
Intő jel az Egyesült Államok számára, hogy míg az ázsiai hatalom egyetemei tarolnak a kutatás-fejlesztés tudományos publikációinak területén, a tízes listán egyetlen amerikai intézmény sem szerepel.
A magas energiaárak, a nyersanyaghiány, a mindent elborító bürokrácia és a befektetői bizalom megrendülése mind része annak a kudarcsorozatnak, amely eleve kizárja, hogy az Európai Bizottság célja, a globális chipgyártás 20 százalékos európai részesedése valóra váljon. Újabb kudarc Ursula von der Leyen listáján.
