Világunk átrendeződik: az Egyesült Államok mellett Oroszország és Kína is egyre erőteljesebben alakítja a globális erőviszonyokat. A nagyhatalmi verseny a Közel-Kelettől Európán át Dél-Ázsiáig érezhető, miközben az Arktisz is kiemelt geopolitikai térséggé válik a multipoláris világrendben. Az Északi-sark légköre érezhetően felforrósodott Peking, Moszkva és Washington között.
Amikor Mette Frederiksen előre hozta a választásokat, azzal nem csupán a belpolitikát akarta felrázni, hanem üzenni is akart Washingtonnak. A grönlandi válság és az amerikai elnök fenyegetései váratlanul megerősítették a dán kormányfőt, miközben a Trump-barát erők meggyengültek.
A zöldtőke mozgósításával felgyorsítható az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés a korábbi környezeti károk elkerülése mellett. A grönlandi kritikus ásványok iránti verseny egyszerre hordoz környezeti, társadalmi, geopolitikai és pénzügyi kockázatokat, ezért itt nem beszélhetünk gyors, egyszerű megoldásról.
Trump grönlandi offenzívája a 21. század egyik legélesebb geopolitikai húzása: a sziget ellenőrzése a nyugati világ kritikusnyersanyag-ellátását és az északi térség kapuit érinti. Washington rövid távon előnyt szerezhet, hosszabb távon viszont a szövetségesi bizalom eróziója komoly stratégiai költségeket jelent, a jég olvadásával viszont a transzatlanti kapcsolatok egyre ridegebbé válnak.
Kellemetlen ébresztő Európa számára az új amerikai nemzetvédelmi stratégia, amelynek értelmében az USA abszolút dominanciát hirdet a nyugati féltekén, azon túl viszont nagyobb elvárásokat támaszt a szövetségesek felé. A vezérelv itt is: „America First”.
A grönlandi vita az elmúlt hetekben túlnőtt egy távoli autonóm terület státuszkérdésén. Donald Trump vámfenyegetésekkel és pénzügyi megtorlással helyezte nyomás alá európai szövetségeseit. A konfliktus ezzel a gazdasági és pénzügyi eszközök geopolitikai alkalmazásának szintjére lépett.
Az orosz Vzgljad két, egymással szorosan összefüggő elemzése érdekes tükröt tart a nyugati szövetségi rendszer elé. Nem elsősorban azért, mert következetesen ugyanarra az alaptételre épít: a transzatlanti szakítás elkerülhetetlen, aminek kirívó példája éppen Grönland.
A Grönland körüli amerikai nyomulás nem Trump hóbortja, hanem egy visszatérő nagyhatalmi forgatókönyv új felvonása. A történelem azt mutatja, hogy amikor Washington stratégiai fenyegetést érez, a szuverenitás kérdése másodlagossá válik.
A hét ábrája
Nem sikerült az eleve lehetetlen küldetés Dánia és Grönland külügyminiszterének, hogy az amerikai alelnökön keresztül gyakoroljanak nyomást Donald Trumpra: felejtse el az annektálásról szőtt terveit. Az EU külügyi főképviselője szerint ideje elkezdeni inni.
Bár a NATO-főtitkárnak méltán adták a Trump-suttogó becenevet, arra senki nem számított, hogy a végére annyira elhalkul, hogy már senki nem érti a szavát. A szövetség politikusai és katonai szárnya egyaránt mélyen hallgatnak az amerikai elnök grönlandi terveivel kapcsolatban – ez pedig igen rossz előjel a szigetre nézve.
Mi az ára a biztonságnak? Washington Grönlandot már nem védeni akarja, hanem birtokolni – és kész felülírni a szövetségi szabályokat is, ha Oroszország és Kína kiszorítása ezt kívánja.
Donald Trump ismét Grönlandra vetett szemet: a Fehér Ház szerint a sziget nemzetbiztonsági okból fontos, Washington pedig több – a katonai megszállástól a „puha” befolyásszerzésig terjedő – forgatókönyvet is mérlegel, amelyek alapjaiban rengethetik meg a NATO-t és az északi status quót.
Az Egyesült Államok Venezuelában nem rezsimet vált, hanem döntéseket vesz át. A Maduro elfogásával kísért beavatkozás a Roosevelt-kori lövészhajó-diplomácia visszatérését jelzi: tengeri és légi fölény, gazdasági fojtópontok, megszállás nélkül. A kérdés már nem az, hogy működik-e, hanem hogy ez lesz-e a nagyhatalmi kényszerítés új normája.
Trump grönlandi fenyegetései mögött nem egy katonai forgatókönyv, hanem egy hosszabb távú stratégia rajzolódik ki, amely Dániát megkerülve próbálja újrarendezni a sziget geopolitikai státuszát. A katonai opció emlegetése inkább kommunikációs eszköz, mint reális terv: Washington a keményebb és a puhább, de tartósabb nyomásgyakorlás lehetőségeit egyaránt teszteli.
Európa biztonságpolitikája évtizedek óta az Egyesült Államok garanciájára épül. Trump azonban feltette a kellemetlen kérdést: mi történik, ha a garancia maga válik kockázattá?
Az amerikai elnök újabb lépést tett Grönland megszerzése felé, amikor különmegbízottat nevezett ki a szigetre. A lépés azt jelzi, hogy nem tett le az Északi-sarkvidék kulcsszereplőjének bekebelezéséről.
Grönland hatalmas ritkaföldfém-tartalékai forradalmasíthatnák a globális ellátási láncokat, ám a gyakorlatban infrastrukturális hiányosságok, környezetvédelmi akadályok és geopolitikai feszültségek miatt évtizedes késést szenvedhetnek a projektek.
Oroszország fokozza jelenlétét a Svalbard-szigeteken, stratégiai előnyöket keresve az Északi-sarkvidéken. Egyesek hallgatólagos USA–Oroszország-alku lehetőségét vetik fel: Grönland az USA-nak, Svalbard Moszkvának jutna.
Az USA és Kína Európát megelőzve döbbent rá a Grönland alatt lapuló értékes nyersanyagforrások jelentőségére, és már meg is kezdheti a ritkaföldfémek kitermelését.
Susannah Meyers ezredes egy belső e-mailben határolódott el J. D. Vance alelnök grönlandi látogatása során mondott beszédétől. A Pentagon azonnal eltávolította a katonai bázis vezetőjét, mondván: senkitől nem tűri el, hogy hivatalos minőségében megkérdőjelezze Trump elnök politikáját.
Kína a távolság ellenére északi-sarki nagyhatalommá kíván válni, ahol infrastrukturális beruházásai és tudományos jelenléte mögött gyakran katonai célok húzódnak. A „jégselyemút” és a kulturális szimbólumok, mint a Hósárkány jégtörő, Peking új világrendjének narratíváját erősítik.
A grönlandiak a korábbi koalíciós kormány leváltása mellett döntöttek. Hetvenszázalékos feldolgozottságnál már biztosan a demokraták nyerik a választásokat, kérdés, hogy kivel lépnek koalícióra. A Dániától való különválásban minden párt egyetért, csupán annak módját illetően vannak eltérő vélemények, így ez lehet a meghatározó szempont.
Donald Trump Grönlandra vonatkozó kijelentései nyomán előkerült egy régi-új térkép, amelyet két nagy hatású stratéga rajzolt meg. De hogyan kapcsolódik össze két 40-es évekbeli geopolitikai elmélet és Trump álma?
Az Európai Unió először teljes némaságba menekült Trump Grönlandra tett vásárlási ajánlatával kapcsolatban. Aztán néhányan nagyon harciassá váltak, és a Dániának nyújtott katonai segítségnyújtást sem zárták ki. Így vagy úgy, a dán kormány nem biztos, hogy túléli a helyzetet.
Ha Mette Fredriksen úgy vélte, meg tudja győzni az amerikai elnököt Grönland eladása kapcsán, nagyot tévedett. Egy háromnegyed órás telefonbeszélgetés gyorsan tisztázta: Trump nem blöfföl.
„A sziget nem eladó!” Grönland kiemelten fontos az Egyesült Államoknak, különösen a ritkaföldfémekben gazdag ásványkincsei miatt, amelyek elengedhetetlenek a védelmi ipar és az elektronika számára.
Az USA a hidegháborús időkből származó norvégiai Olavsvern haditengerészeti bázis újranyitását tervezi, hogy erősítse a jelenlétét Grönland vonzáskörzetében. A föld alatti létesítmény stratégiai elhelyezkedése és fejlett infrastruktúrája ideális támogatást nyújtana amerikai tengeralattjárók számára.
Trump ismét felvetette Grönland megvásárlásának ötletét, amely már 2019-ben is feszültséget okozott az USA és Dánia között. A napokon belül hivatalba lépő új elnök szerint a sziget amerikai tulajdonlása „abszolút szükségszerű”, és jelezte, hogy gazdasági vagy akár katonai nyomásgyakorlás is szóba jöhet. Grönland a ritkaföldfémek, a földgázkészletek, valamint a klímaváltozás okán olvadó jég által megnyíló kereskedelmi útvonalak miatt került fókuszba, ám a Panama-csatorna is felkerült Trump listájára.
Lehet, hogy Grönland nem eladó, de Trump elnök általában nem foglalkozik ilyen apróságokkal. A sziget katonai és geopolitikai jelentősége felbecsülhetetlen, ráadásul tömve van olyan kritikus ásványokkal, amikre az Egyesült Államoknak fáj a foga.
