2025. február 20. | Makronóm
Bár gyengén teljesített a lakásépítési ágazat tavaly, az építési engedélyek száma a fővárosban már 30 százalékkal nőtt, ami ígéretes. 2024-ben 13,3 ezer lakás épült, ami kevés, de a 2008-as válság utáni évekhez képest még mindig érdemben magasabb.
2025. február 19. | Fekete Kíra
Elon Musk xAI nevű vállalata bemutatta a Grok 3 MI-chatbotot, amely állítólag felülmúlja a versenytársakat, tovább fokozva a rivalizálást az OpenAI-jal.
2025. február 18. | Fekete Kíra
Elképesztő léptékben fejlődnek a mesterséges intelligenciával támogatott iparágak, egész biztos, hogy idén sem maradunk újdonságok nélkül. Az elmúlt néhány évben sokunknak változtak meg a keresési és információszerzési szokásai – ez az átalakulás pedig a ChatGPT megjelenéséhez köthető. Akkoriban talán még nem is sejtettük, mekkora potenciál van a technológiában, azóta pedig már nemcsak a szövegek és […]
2025. február 16. | Matus Tibor
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök tárgyalását követően a dél-koreai cégek visszatérhetnek az orosz piacra – közölték dél-koreai sajtóorgánumok. Állítólag a Hyundai, a Samsung és az LG is fontolgatják, hogy újra megjelennek az országban.
2025. február 13. | Halaska Gábor
A világ országai jelentős összegeket fektetnek be a zöldenergiába, ám politikai, technológiai és pénzügyi helyzetüktől függően egészen eltérő stratégiákat követnek – állapítja meg a Világgazdasági Fórum (WEF) friss elemzése.
2025. február 12. | Makronóm
Donald Trump február 3-án befagyasztotta a USAID (United States Agency for International Development), azaz az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség működését. A világ egyik legnagyobb segélyszervezetének a helyét a kínai Egy övezet, egy út infrastrukturális projekt veheti át – hívják fel a figyelmet a szakértők.
2025. február 12. | Halaska Gábor
Hogyan takaríthatnak meg pénzt az elektromosteherautó-flották okosabb töltéssel, napelemekkel és akkumulátorokkal? Erre a kérdésre kiváló, számunkra is sok tanulsággal szolgáló választ ad az a kaliforniai modell, amelyet egy szakértői elemzés mutat be részletesen.
2025. február 11. | Fekete Kíra
Az EU bekapcsolódna a mesterségesintelligencia-versenybe, azonban a nagy amerikai techcégek szerint a szinte teljesíthetetlen szabályozással inkább elfojtja az innovációt.
2025. február 11. | Makronóm
A várakozásoknál magasabb decemberi inflációs adat érkezett, ám ez várhatóan nem módosítja érdemben az inflációs pályát. Februártól a pénzromlási ütem lassulása várható, de a jegybanki inflációs cél elérése későbbre tolódik, az idei éves infláció pedig valamivel 4 százalék felett alakulhat.
2025. február 11. | Páczi Zsolt
Donald Trump Grönlandra vonatkozó kijelentései nyomán előkerült egy régi-új térkép, amelyet két nagy hatású stratéga rajzolt meg. De hogyan kapcsolódik össze két 40-es évekbeli geopolitikai elmélet és Trump álma?
2025. február 10. | Makronóm
A forint érdemben erősödött az idei évben, amiben az amerikai vámpolitikával kapcsolatos várakozások változása, a vártnál kedvezőbb hazai gazdasági teljesítmény és a szigorúbb monetáris hangnem is szerepet játszott. Ugyanakkor van még tér a további felértékelődésre, amiben az orosz–ukrán háború jövőbeli lezárása jelenthet segítséget.
2025. február 10. | Halaska Gábor
Több mint 100 ezer munkahely került veszélybe az elmúlt hónapokban, miközben az ipari dolgozók szerint a vállalatok a válság valós méretét leplezik. Brüsszelben szakszervezetek és munkások közösen követelték az EU-tól, hogy biztosítsa az igazságos zöldátállást.
2025. február 9. | Halaska Gábor
Az Európai Unió fenntarthatósági szabályainak egyszerűsítése már eddig is komoly vitákat generált, de a kilátásba helyezett amerikai védővámok miatt egy jelentős befektetői lobbicsoport új követeléssel állt elő. Szerintük az EU-nak nem kellene olyannyira kihátrálnia az ESG-ből, mint azt tervezik.
2025. február 8. | Halaska Gábor
A zöldenergiára történő átállás globális beruházásai lassuló, 11 százalékos bővüléssel új csúcsot értek el tavaly. A BloombergNEF friss anyaga szerint a növekedés mértéke elmarad az előző három év 24–29 százalékos ütemétől.
2025. február 8. | Fekete Kíra
Egy kutatás szerint, ha egy MI-modell minden esetben bonyolultan érvel, akkor már nem is olyan energiahatékony, mint amilyennek eredetileg ígérték.
2025. február 7. | Halaska Gábor
Az új vámintézkedések megdrágíthatják a zöldenergia-iparág termékeit, miután az USA rövidesen sarcot vetne ki a kanadai és a mexikói árukra, valamint újabb 10 százalékos vám érvényes a kínai importra. Ez az e-autók, a napenergiatermelés és az akkumulátorok piacát sújtotta, mivel a világ lítiumion-akkumulátorainak a 75 és a napelemek több mint 80 százalékát Kínában gyártják.
2025. február 7. | Fekete Kíra
Tony Burke belügyminiszter szerint a döntés a hírszerző ügynökségek tanácsát követi, és nem az MI-chatbot kínai származása miatt született.
2025. február 6. | Makronóm
A frissen megjelent tavaly decemberi kiskereskedelmi adatok enyhe, 1,2 százalékos visszaesést mutatnak havi alapon. A kiskereskedelmi forgalom már januártól élénkülhet, amit a reálbérek dinamikus növekedése, a lakossági pénzügyi ösztönzők, a lakossági állampapírok érdemi kamatfizetései és az otthonfelújítások is támogatnak.
2025. február 6. | Makronóm
A friss KSH-adatok szerint decemberben csökkent a hazai ipari termelés, és a fellendülése ez év második felére tolódhat.
2025. február 6. | Fekete Kíra
Egyes országok és a techóriások valamiben egyetértenek: az atomenergia az egyetlen fenntartható megoldás.
2025. február 5. | Révész Béla Ákos
Miután Trump elnök eltörölte a vámmentességet a 800 dollár alatti értékű küldeményekről, az amerikai posta nem kézbesíti a Kínából érkező csomagokat. Az ázsiai kiskereskedelmi gigászok részvényei zuhanni kezdtek.
2025. február 5. | Halaska Gábor
A Közel-Kelet és Észak-Afrika régió stabilitását veszélyezteti a súlyos vízhiány, a mezőgazdasági terméshozam érdemi csökkenése, a part menti városok klímakockázatai, és miközben a napenergia-kapacitás 25 százalékos növekedéssel, 19,2 GW-ról 24 GW-ra nőtt, miközben a térség alig kap klímafinanszírozást.
2025. február 5. | Fekete Kíra
A japán kaizen, vagyis a folyamatos fejlesztés filozófiája új életre kel a kínai gyártóknál, ami aggodalommal tölti el a nyugati vállalatokat. Kína feltehetően nemcsak elsajátította, de tovább is fejlesztette ezt a módszert, ami jelentős versenyelőnyt biztosíthat a kínai cégeknek a következő évtizedekben.
2025. február 4. | Fekete Kíra
A DeepSeek térnyerése aggodalomra ad okot – figyelmeztetett Yoshua Bengio, akit a modern MI egyik „keresztapjaként” tartanak számon. Szerinte a kínai startup előretörése veszélyes versenyt indíthat el a technológiai óriások között.
2025. február 4. | Révész Béla Ákos
Az elnök káoszhatalmi stratégiája ezúttal is fordulatot hozott: bevezetése előtt néhány órával Trump egy hónappal eltolta a vámok életbelépését két szövetségese ellen. A Kínára kirótt tarifa még él, de egy telefonhívás azt is megváltoztathatja.
2025. február 3. | Halaska Gábor
A megújuló energia térnyerése önmagában nem oldhatja meg az egyenlőtlenségeket, de Afrika sok országába hatalmas lehetőséget hoz, hiszen ott mintegy 600 millió embernek még ma sincs áramellátása.
2025. február 3. | Makronóm
Decemberben 387 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben, ami közel 700 milliós javulás az előző évhez képest, főként az import jelentős csökkenése miatt. Az idén a többlet fokozatos mérséklődése várható a növekvő fogyasztás és beruházások hatására, míg az exportot a javuló külső kereslet és a nagyberuházások támogathatják.
2025. február 3. | Makronóm
Kínai kutatók egy olyan nagy teljesítményű algoritmust fejlesztettek, amely képes összetett tervezési problémákat megoldani az általános GPU-k esetében. Az algoritmus 800-szorosára növeli az Nvidia GPU teljesítményét a tudományos számítástechnikában
2025. február 2. | Fekete Kíra
Az OpenAI bejelentette legújabb fejlesztését, az Operator nevű mesterségesintelligencia-ügynököt, amely már anélkül tudja, mit kell csinálni, hogy megmondanánk neki. Az OpenAI mesterségesintelligencia-chatbotjához, a ChatGPT-hez sűrűn és gyorsan érkeznek frissítések, de – a Forbes szerint – a legújabb talán az eddigi legjelentősebb előrelépés. Amikor a ChatGPT alig több mint két évvel ezelőtt elindult, a maihoz képest […]
2025. január 31. | Fekete Kíra
Az OpenAI részéről elmondták, bizonyítékaik vannak arról, hogy a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-startup az ő modelljeit használta fel a saját technológiájának fejlesztéséhez.