infláció – makronom.eu - Page 2
2025. július 18., péntek

IMF-jelentés: optimista pesszimizmus 

2024. október 25. | Révész Béla Ákos

A Nemzetközi Valutaalap frissen megjelent világgazdasági kitekintése szerint a globális infláció elleni csatát a gazdaságok megnyerték, de ha nem tartanak be három alapelvet, a visszacsúszás gyors és könyörtelen lehet. 

Célon az infláció szeptemberben 

2024. október 10. | Makronóm

Szeptemberben az infláció elérte a jegybanki célt, köszönhetően a 0,1 százalékos havi árcsökkenésnek, miközben az élelmiszerárak 3,7 százalékkal nőttek. Az üzemanyagárak és a kőolaj világpiaci ára, amely a szeptember végi 70 dollárról 80 fölé is emelkedett az elmúlt időszakban, továbbra is jelentős hatással lesz az inflációra a közel-keleti konfliktus miatt. 

Ezek Európa versenyképességi kihívásai: van rájuk jó recept? 

2024. október 8. | Halaska Gábor

Varga Mihály pénzügyminiszter videóüzenete nyitotta meg október 3-án az ELTE Gömb Aulájában megrendezett JVSZ Makro Konferenciát, amelyen a tárcavezető kiemelte az EU látványos versenyképességi lemaradását. Kuti Zsolt, az MNB főközgazdásza a demográfiai, zöldátállási és inflációs kihívásokat említette, valamint a munkaerőpiaci problémák hosszabb távú fennmaradásáról beszélt. A konferencia további, neves üzleti és politikai döntéshozó előadói és résztvevői, többek közt Bogsch Erik, Fábián Ágnes, Hegedüs Éva, Jaksity György, Kapitány István és Tálos Péter, szintén Európa versenyképességének gyengüléséről, a digitalizáció és a zöldberuházások hatásairól, illetve a hazai kilátásokról beszéltek. 

A jegybank folytatja a kamatcsökkentési ciklust 

2024. szeptember 24. | Makronóm

A Magyar Nemzeti Bank keddi ülésén tovább folytatta kamatcsökkentési ciklusát, miután az infláció, az EKB és a Fed lépései is kedvezők voltak a monetáris politika szempontjából. 

A kormány dolgozik a növekedés fenntartásán  

2024. szeptember 10. | Makronóm

A családok és a kkv-k kerülnek a gazdaságpolitika fókuszába – megtartotta idei első őszi ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációja mellett a kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testületeként működik.  

Friss inflációs adat: jó hírek jöttek

2024. szeptember 10. | Makronóm

Az elemzői várakozásoknál is jobban lassult az infláció augusztusban. Havi alapon az árak stagnáltak, így az éves ráta is visszatért a jegybanki toleranciasávba, az infláció pedig 3,4 százalékot tett ki. Az áremelkedés üteme 2021 februárja óta nem volt ilyen közel a jegybanki célhoz.

A továbbra is bizonytalan környezetben lendül fel a világkereskedelem 

2024. szeptember 6. | Mihálovics Zoltán

A WTO legfrissebb áruforgalmi barométere szerint a globális áruforgalom 2024 harmadik negyedévében tovább élénkült, miután 2023-ban a magas infláció és az emelkedő kamatlábak közepette megtorpant a kereslet. A barométerindex pozitív jele ellenére a kereskedelem kilátásai továbbra is rendkívül bizonytalanok. Meddig tart az élénkülés? 

Visszafogta az Árfigyelő az élelmiszerárak emelkedését

2024. szeptember 4. | Makronóm

A Makronóm Intézet elemzése szerint érdemben mérsékelte egyes élelmiszerek árának növekedését az Árfigyelő rendszer működése, amely 21 kategóriából 14 esetben ellensúlyozta az átlagárak emelkedését. A bevezetése utáni első nyolc hónap elteltével 1,11 százalékponttal fogta vissza az élelmiszerek drágulásának az ütemét, míg a teljes gazdaság inflációját 0,2 százalékponttal lassította, amellett, hogy csak a téli hónapokban 19,4 milliárd forintot hagyott a magyar háztartásoknál.

Megágyaztak a kamatcsökkentéseknek az inflációs adatok 

2024. augusztus 30. | Makronóm

Kulcsfontosságú inflációs adatokat publikáltak pénteken az eurózónából és az USA-ból. Az euróövezet inflációja az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult, és megágyazott a szeptemberi kamatvágásnak, ugyanakkor a maginflációs folyamatok továbbra is óvatosságra inthetik az EKB-t. Az Egyesült Államokban a várakozásoknál gyorsabban apadt az infláció, a szeptemberi kamatcsökkentést itt sem veszélyezteti semmi.

Robbanhat a háborús izraeli költségvetés

2024. augusztus 27. | Révész Béla Ákos

Alighogy elkezdődtek, meg is akadtak az izraeli költségvetési tárgyalások. A cél a stabilitás megőrzése lenne, ám a háború miatt minden tervezés ingatag lábakon áll. 

A háború és a belpiaci óvatosság lassítja az újraindítást – interjú Nagy Mártonnal

2024. augusztus 21. | Makronóm

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Indexen ma reggel megjelent interjújában hangsúlyozta, hogy bár a gazdaság újraindítása – részben a háborús helyzet és az óvatossági motívumok miatt – idén lassabban halad a vártnál, a cél mégis az, hogy 2024-re stabil növekedést érjünk el. A GDP és a fogyasztás növekedése ugyan elmaradt a várakozásoktól, ám Magyarország még mindig az EU élmezőnyében marad. A lakosság magas megtakarítási hajlandósága pedig továbbra is kihívást jelent a belső kereslet, így a gazdaság élénkítésében.

Ki fogja vezetni a világ negyedik legnagyobb gazdaságát? 

2024. augusztus 17. | Santo Martin

A világ negyedik legnagyobb gazdaságának az irányítása hamarosan új kezekbe kerülhet, miután Kisida Fumio, Japán miniszterelnöke bejelentette lemondását. A döntés mögött a politikus csökkenő népszerűsége, gazdasági kihívások és belpolitikai botrányok állnak. A japán kormányzó párt, az LDP jelenleg új vezetőt keres, aki nemcsak a gazdasági nehézségekkel kell szembenézzen, hanem a párt egységét is meg kell, hogy őrizze.

Megjöttek az inflációs adatok, irányt keres a piac

2024. augusztus 14. | Makronóm

Az Egyesült Államokban szerda délután jöttek ki a friss inflációs adatok, ám a befektetők továbbra is megosztottak a szeptemberi kamatvágás mértékét illetően, amely akár 25 vagy 50 bázispontos is lehet. Júliusban az USA inflációja összességében megfelelt az elemzői várakozásoknak, havi szinten 0,2, míg éves alapon 2,9 százalékot tett ki.

A várakozásoknak megfelelően alakult az infláció 

2024. augusztus 8. | Makronóm

Júliusban az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult, az éves ráta 4,1 százalékot tett ki, miközben havi bázison 0,7 százalékkal emelkedtek az árak. A szolgáltatások és az üzemanyagárak növekedése húzta felfelé a rátát. Idén éves átlagban 4,2 százalékot tehet ki az infláció, ami jövőre 3,5 százalékra lassulhat. 

Váratlan inflációs ugrás az eurózónában: mi lesz a kamatokkal és az árakkal? 

2024. augusztus 2. | Santo Martin

Az eurózónában a júliusi inflációs adatok meglepetést okoztak, hiszen az elemzői várakozásokat felülmúlva, enyhe növekedést mutattak. A helyzet új kihívások elé állítja az Európai Központi Bankot (EKB), amely már korábban is küzdött az infláció leszorításával. Az új adatok tükrében felmerül a kérdés: hogyan reagál majd az EKB, és milyen hatással lesz ez a gazdaságra? 

Óvatos az EKB, legközelebb szeptemberben lehet kamatcsökkentés 

2024. július 18. | Makronóm

A várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank a július 18-i ülésén nem változtatott a kamatkondícióin. A jegybanki alapkamat így továbbra is 4,25 százalék az eurózónában, míg a kamatfolyosót a 3,75 százalékos betéti és a 4,5 százalékos hitelkamat jelenti. 

Karnyújtásnyira a Fed-kamatvágás 

2024. július 11. | Makronóm

A friss, csütörtök délután közzétett amerikai inflációs adat kedvezően alakult, így ráerősít azon várakozásokra, miszerint a Fed már szeptemberben megkezdi kamatcsökkentési ciklusát, és az idén két kamatvágást is végrehajt. 

A vártnál jobb inflációs adatok érkeztek

2024. július 9. | Makronóm

Júniusban az infláció éves szinten csak 3,7 százalékkal nőtt, míg havi alapon stagnált, így a jegybanki toleranciasávon belül maradt. Az élelmiszerárak havi alapon 0,3 százalékkal csökkentek is, amit a mezőgazdasági termés javulása és az alapanyagárak mérséklődése okozott. A járműüzemanyagok ára havi alapon mérséklődött júniusban. A 2024-es év átlagában várhatóan 4,3 százalékot tehet ki az áremelkedés üteme.

Gagyinfláció, avagy hogyan emeljünk árat áremelés nélkül? 

2024. július 8. | Makronóm

Az elmúlt évek inflációs időszakában olyan fogalmak kerültek előtérbe, mint a „kapzsinfláció” (greedflation), ahol az áremelkedés mögött a vállalatok növekvő profitrátája áll, nem pedig a költségek növekedése. Megjelent a „zsugorfláció” (shrinkflation) néven említett jelenség is, amikor a termékek kisebb kiszerelésben kerülnek forgalomba változatlan áron. A harmadik új fogalom pedig a „gagyinfláció” (cheapflation), amikor a termék összetétele romlik, vagy olcsóbb alapanyagokkal helyettesítik a drágábbakat.

Jelentősen nőtt az élelmiszerek forgalma 

2024. július 5. | Makronóm

A KSH friss adatai alapján májusban a kiskereskedelmi forgalom újra nőtt, főként az élelmiszer-forgalom 6,3 százalékos emelkedése miatt. A reálbérek növekedése és a stagnáló élelmiszer-infláció hosszabb távon is előnyt jelenthet, így a gazdasági növekedés motorja idén elsősorban a fogyasztás lehet, a háztartások jövedelmi helyzeének javulása nyomán. 

Az online árfigyelő marad, a kötelező akciózás megy 

2024. június 25. | Makronóm

A kötelező akciózással – amelynek köszönhetően a családok olcsóbban juthattak olyan alapvető élelmiszerekhez, mint a kenyér, a hús, a tej vagy a különböző zöldségfélék – a kormány letörte, majd alacsony szintre szorította a háborús inflációt. Az intézkedés elérte célját, így azt július 1-jétől kivezetik, ugyanakkor a kabinet a kiskereskedelmi árverseny fenntartása, élénkítése érdekében továbbra is működteti az online árfigyelő rendszert. 

Az év végére 6 százalék közelébe csökkenhet az alapkamat 

2024. június 18. | Makronóm

A jegybank a kedd délutáni kamatdöntő ülésén 0,25 százalékkal vágott kamatot, azaz lassított a kamatcsökkentés ütemén, elsősorban a nemzetközi pénzpiaci környezet alakulása miatt. Az Európai Központi Bank szigorú kommunikációja és a Fed emelkedő kamatvárakozásai szűkítették az MNB mozgásterét. Habár az inflációs helyzet javult, a jegybank kamatcsökkentési ciklusa várhatóan csak lassabb ütemben folytatódik a következő hónapokban. Ám az év végére így is 6,25 százalékra csökkenhet a magyar alapkamat.

A Fed kivárásra játszik, még nem múlt el a veszély 

2024. június 13. | Makronóm

A Federal Reserve tegnapi kamatdöntő ülésén az irányadó ráta nem változott, de az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szigorú monetáris politikája globális hatásokat von maga után. Ugyanis az USA magas hozamszintjei miatt a feltörekvő piacoknak és az eurózónának is fenn kell tartaniuk saját szigorúbb kamatkondícióikat a tőkekiáramlás elkerülése érdekében. 

Videó

Hét ábrája

Social media

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat