Európa az orosz vezetékes gáz leválasztásával átalakította a külső energiafüggőségének szerkezetét: a korábbi csővezetékes kiszolgáltatottság helyére az LNG-piac, azon belül az amerikai és az orosz arktiszi gáz került. Az unió orosz LNG-importja az első negyedévben a háború kezdete óta a legmagasabb szintre emelkedett, Oroszország továbbra is a második legnagyobb LNG-beszállító.
Szergej Lavrov szerint Washington a sérült Északi Áramlat vezetékeit a korábbi európai beruházási érték töredékéért szerezné meg, majd amerikai közvetítői pozícióból határozná meg az Európába visszatérő orosz gáz árát.
Az amerikai–izraeli „lefejező” stratégia nem omlasztotta össze az iráni rendszert: ha lehet, még inkább megerősítette azt. A konfliktus megvilágítja Washington stratégiai korlátait. Az Egyesült Államok olyan konfliktusba sodródott bele, amelyet sem katonailag, sem gazdaságilag, sem politikailag nem képes fenntartható módon megnyerni.
A BYD háromezer olyan ultragyors töltőpontot telepítene Európában, amely öt perc alatt képes 10-ről 70 százalékra tölteni egy elektromos autót. A lépés sokkal több egyszerű infrastruktúra-fejlesztésnél: a kínaiak immár megpróbálják teljes egészében exportálni a saját elektromobilitási modelljüket Európába.
Az orosz gazdaság túlélte a szankciós sokkot, ám a lendület kifulladóban van. Moszkva átmeneti lehűlésről beszél, a kritikusabb orosz és nyugati értelmezések viszont a háborús növekedési modell plafonját látják. A 2027-es fordulat döntheti el, hogy alkalmazkodásról vagy tartós lassulásról van szó.
A globális energiarendszer tavaly visszafordíthatatlanul átlépett az elektrifikáció korába. A nyersanyagokat birtokló petroállamok helyét Kínával az élen a technológiát uraló elektroállamok veszik át, ami hazánk számára is óriási stratégiai kihívást jelent.
Tajvan hiába épített ki világszínvonalú járványkezelési rendszert, Kína ismét megakadályozta a részvételét a WHO legfontosabb fórumán. Az újabb konfliktus mögött egy sokkal erősebb kérdés húzódik: meddig képesek a globális intézmények ellenállni a nagyhatalmi nyomásnak?
Az amerikai külpolitika negyedszázados stratégiája kudarcba fulladt – állítja John J. Mearsheimer. A világhírű reálpolitikai gondolkodó szerint Washington saját magát gyengítette meg az iraki, afganisztáni és iráni konfliktusokkal, miközben Kína globális riválissá nőtte ki magát.
A geotermikus energia sokáig a megújulók mostohagyermeke volt – most azonban a Fervo Energy közel kétmilliárd dolláros, igen sikeres tőkegyűjtése és tőzsdei bevezetése azt jelzi, hogy a földhő hasznosításának újabb korszaka kezdődik.
Venezuela Maduro bukása után sem ment át klasszikus rendszerváltáson: a politikai hatalom váza megmaradt, Caracas gyors gazdasági nyitásba kezdett. Az országnak a kínai mintához hasonló útja lehet a piacnyitás politikai liberalizáció nélkül.
A Nemzetközi Valutaalap szerint az újgenerációs mesterségesintelligencia-modellek már rendszerszintű fenyegetést jelentenek a globális pénzügyi struktúrára. Az IMF attól tart, hogy az MI egyszerre több bank és pénzügyi infrastruktúra sérülékenységeit is képes lehet kihasználni, ami digitális bankpánikhoz, fizetési zavarokhoz és teljes bizalomvesztéshez vezethet.
A nyugati globalizált és liberalizált gazdasági és társadalmi rend átalakulásának lehetünk tanúi. Új geopolitikai szereplők emelkednek fel, ugyanakkor a nyugati szövetségi rendszereket belső megosztottság és gyengülés jellemzi. A hatalmi versengés kulcsszereplői az Egyesült Államok és Kína, a többiek pedig próbálnak eligazodni a változó erőviszonyok között, keresve a helyüket az új világrendben.
A nemzetközi stabilitást évtizedekig biztosító hegemonikus garanciák korszaka véget ért. A nagyhatalmi vetélkedés fókuszába a kritikus nyersanyagok és a hadiipari technológiák kerültek, a világ középhatalmai viszont még csak keresik a saját útjukat.
Japán egyszerre próbál megfelelni Washingtonnak és túlélni az energiapiacon. Miközben ukrán dróngyártókat finanszíroz és katonai technológiát fejleszt Kijev számára, egyre nagyobb szüksége van az orosz LNG-re. A két stratégia azonban hamarosan összeütközhet – Moszkva már most „konkrét lépéseket” követel a kapcsolatok rendezéséhez.
Ralph Schoellhammer a Brussels Signalben megjelent írásában azt állítja, hogy az Egyesült Államok körüli vita egy rossz kérdéssel indul. Szerinte Amerika sorsa ma nem egyszerűen a hanyatlás vagy a siker, sokkal inkább politikai átalakulás: az ország a köztársasági formából elmozdul a birodalmi működésmód felé.
A mali katonai juntát támogató egykori Wagner-csoport kudarcot vallott, amikor kivonult az afrikai ország egyik legfontosabb városából, átadva azt az iszlám radikális felkelőknek. Bamako és Moszkva között úgy tűnik, nő a bizalmatlanság, holott az orosz jelenlét megroppanása a térségben világszerte érezhető kockázatokkal járna.
India egyszerre próbál megfelelni Washingtonnak, Teheránnak és az Öböl-államoknak, csakhogy az iráni konfliktus egyre gyorsabban sarokba szorítja. Az energiaválság, a fenyegetett tengeri útvonalak és Pakisztán erősödő regionális szerepe olyan stratégiai dilemmát teremtett, amely alapjaiban rengetheti meg Újdelhi pozícióját.
Egy észak-amerikai ország az Európai Unióban? A kérdés már nem provokáció. Kanada esete ugyanis a legveszélyesebb precedenst teremtheti meg azzal, hogy Európa a saját tagállamai szövetsége helyett globális politikai térré válik.
A közelgő Trump–Hszi-találkozót első ránézésre könnyű volna a szokásos amerikai–kínai tárgyalások egyik újabb epizódjaként értelmezni, amely vámokról, technológiai exportkorlátozásokról, ritkaföldfémekről, Tajvanról vagy az iráni kapcsolatrendszerről szól. A valódi jelentősége azonban túlmutat a napi diplomáciai eseményeken.
Dánia politikai földrengés előtt állhat: összeomlottak Mette Frederiksen koalíciós tárgyalásai, és minden eddiginél közelebb került egy jobboldali fordulat. Az utóbbi erősödése és a szociáldemokraták történelmi gyengülése új korszakot nyithat az ország politikájában, ami egész Európának üzenhet.
A gyógyszergyártás világában a kudarc a fejlesztési folyamat elválaszthatatlan része. A patikáig eljutó készítményeknek viszont így nemcsak a saját fejlesztésüket, hanem a félbemaradt kutatások korábbi költségeit is ki kell termelniük.
A mesterséges intelligencia, az adat és a katonai szoftver a hatalmi verseny új eszköze lett, de önmagában nem pótolja a civilizációs vonzerőt. Gevorg Mirzajan politikai elemző szerint a Nyugat puha hatalma válságban van, ám továbbra is olyan mély a globális beágyazottsága, hogy azt a riválisai egyelőre nem tudnak teljeskörűen kiváltani.
Egy belarusz határhoz közeli lengyel faluban bukkant fel a mexikói szervezett bűnözés egyik legismertebb szereplője, a Sinaloa kartell. A hatóságok egy félreeső luxusházban csaptak le a bandára, ahol metamfetamint állítottak elő a nyugat-európai piacra. A lebukásban kulcsszerepe volt a helyiek éberségének: a faluban ugyanis gyorsan feltűnt az idegenek érkezése.
Az Európai Unió 20 milliárd euróból építene MI-gigaközpontokat, hogy felvegye a versenyt Amerikával és Kínával. Csakhogy egyre több szakértő és politikus teszi fel a kellemetlen kérdést: ki fogja használni ezt az óriási számítási kapacitást egy olyan kontinensen, ahol alig létezik MI-technológiai ipar?
Az MI-forradalom új szakaszába lépett: a chatbotok után jönnek az autonóm ügynökök, amelyek a gépeinken „garázdálkodhatnak”. A Google belső köreiben már tesztelik Remyt, amely nemcsak válaszol, de cselekszik is, tovább mélyítve a globális technológiai szakadékot.
A mesterséges intelligencia korában az elitnek már a munkás sem kell… Vajon a Big Tech közbenjárásával a Nyugat tényleg petroállammá züllik, vagy ennek van valami alulról szerveződő társadalmi ellensúlya?
A SpaceX tőzsdére lépése önmagában is történelmi esemény. A cég értékét már most 1,75 ezermilliárd dollár környékére teszik, ami a modern kapitalizmus egyik legnagyobb bevonulásává teheti az eseményt. Csakhogy Elon Musk egy olyan „királyságot” visz a piacra, ahol a befektetők pénze kell ugyan a növekedéshez, de az irányításhoz senki nem férhet hozzá.
A transzkaszpi gázvezeték terve új geopolitikai konfliktusokat hozhat Oroszország déli részén. A projekt egyelőre inkább jelzés, mint közeli beruházás, de jól mutatja, hogy az EU, Törökország, Azerbajdzsán és Türkmenisztán érdekei közelítenek egymáshoz a Kaszpi-térségben.
Reméljük, készült olyan verzió is a német katonai stratégiából, amelyik számol azzal, hogy az USA végleg magára hagyja Európát. A nemrég kiadott dokumentum nem erről tanúskodik, holott Trump épp most vont ki ötezer amerikai katonát Németországból.
Ambiciózus előadást tartott a német külügyminiszter, Johann Wadephul arról, hogyan szeretné megreformálni az Európai Uniót a versenyképesség megerősítése és a gyorsabb döntéshozatal érdekében. Hatpontos tervezetében hangzatos célokat tűzött ki, de a realitások ezektől még lehet, hogy távol vannak.
