A hét ábrája
A hét ábrája
A hét ábrája
Mathew D. Rose német újságíró feltűnőnek tartja, hogy míg az amerikai médiában a jelenlegi európai gazdasági helyzetet borúsnak mutatják, a kérdést az európai mainstream médiában szinte figyelmen kívül hagyják, hasonlóan a NATO-nak ukrajnai proxyháborúban elszenvedett vereségéhez.
Decemberben 387 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben, ami közel 700 milliós javulás az előző évhez képest, főként az import jelentős csökkenése miatt. Az idén a többlet fokozatos mérséklődése várható a növekvő fogyasztás és beruházások hatására, míg az exportot a javuló külső kereslet és a nagyberuházások támogathatják.
Októberben a külkereskedelmi termékforgalom hasonlóan alakult, mint az előző hónapokban: az export enyhén csökkent, míg az import mérsékelten bővült. Az export visszaesése mögött a gyengülő külpiaci kereslet állhat. Végre Németországban kedvezőbb jelek mutatkoznak a feldolgozóipari rendeléseknél, de az ipari ágazat helyzete továbbra is vegyes. Az erősödő külső kereslet és a nagyberuházások várhatóan segíthetnek az export dinamikáján.
Szeptemberben 1,2 milliárd eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben, bár a nettó export már nem támogatta a növekedést. Az export értéke 5, az importé 4 százalékkal csökkent, főként a német kereslet gyengülése miatt. A további bővüléshez a külső kereslet élénkülése és az ipari nagyberuházások beérése szükséges.
A statisztikai hivatal ma közzétett magyar külkereskedelmi adatai még a külső (főként németországi) kereslet gyengeségét mutatják, de már látszanak a kilábalás jelei. Különösen a német ipar új rendeléseinek 4,6, illetve 2,9 százalékos növekedése (júniusban és júliusban) ad reményt a javulásra, amennyiben ez a trend tartósnak bizonyul.
Kedvezően alakult a szolgáltatás-külkereskedelmi forgalom értéke a második negyedévben. Éves alapon a többlet 188 millió euróval, 2,9 milliárdra emelkedett, köszönhetően annak, hogy míg az export értéke 5,5 százalékkal nőtt, addig az import ennél lassabb ütemben, 4,9 százalékkal emelkedett.
Júniusban is jelentős, 1,1 milliárd eurós többlet alakult ki a termék-külkereskedelmi mérlegben. Ez ugyanakkor érdemi, 472 millió eurós romlás az egy évvel korábbihoz képest. A német gazdaság problémái hosszabb ideje korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat, közvetlenül az exportorientált feldolgozóipar, közvetve az ipari beszállítók és az ipart támogató szolgáltató ágazatok révén.
Amennyiben a külpiaci kilátások javulnak, akkor az idei 2,5-3 százalékos gazdasági növekedés jövőre akár 4 százalék fölé is gyorsulhat. Ugyanakkor a frissen közzétett májusi ipari és külkereskedelmi adatok egyelőre kedvezőtlenek, ami főként a német ipar folytatódó gyengélkedésére vezethető vissza.
Érdemi, 2,4 milliárd eurós többletet mutatott a szolgáltatás-külkereskedelem egyenlege az idei első negyedévben a KSH friss adatsora szerint. A turizmus kedvező teljesítménye várhatóan fennmarad, így ez a szektor a termék-külkereskedelem és az üzleti szolgáltatások visszafogottsága mellett is támogathatja a gazdasági növekedést.
Kritikusaink szerint a 2010-es évek konjunktúrahullámát könnyű volt meglovagolni. 2008-ban a baloldal által meggyengített országot leterítette egy globális pénzügyi válság, 2010 után megerősödve, mi mégis haza tudtuk küldeni az IMF-et – írta a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A magyar gazdaság az idén visszatér a növekedési pályára, és 2025-re újra az uniós bővülési rangsor élmezőnyébe kerülhet – jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásán. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: négy nehéz év után a kormány csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadóssággal és erősödő gazdasági növekedéssel számol.
A német gazdaság nehézségei 2023 végén begyűrűztek a magyar gazdaságba az exportra termelő ágazatokon keresztül, amit nem enyhítettek a januári németországi gazda- és vasutassztrájkok sem. Jó hír viszont, hogy a termék-külkereskedelem januárban ismét többlettel zárt. Az év további részében oldódhat a lakossági és vállalati óvatossági motívum, amit széles körű kormányzati támogató intézkedések is segítenek.
A The Economist is rádöbbent, hogy az Amerika és Kína közötti állítólagos szétválasztás és eltávolodás nagy része valójában illúzió. A két ország gazdasági kapcsolata erős, még akkor is, ha ezt a tényt mindkét oldalon trükkökkel leplezik. Sőt, az ellátási láncok bizonyos változásai talán még szorosabbra fűzik a két nagyhatalmat.
A múlt év egészét tekintve kedvező a külkereskedelmi mérlegadatok alakulása: a 2022-es évi 9,1 milliárd eurós hiány 9,3 milliárdos többletbe fordult az export 2023 eleji bővülése, valamint a fogyasztás és a beruházások visszaesése miatti alacsonyabb import nyomán. A decemberi adatokban azonban már a német gazdaság gyengélkedése mutatkozhatott meg.
A KSH friss adatai szerint az előző év azonos időszakában mértnél 616 millió euróval kedvezőbb a szolgáltatás-külkereskedelmi egyenleg. Az export euróban számított értéke 14,1, az importé 9,8 százalékkal nőtt.
A KSH ma közzétett, friss adatai szerint a külkereskedelem fő számai kedvezően alakultak. A külkereskedelmi termékforgalom egyenlege az egy évvel korábbi, 813 millió eurós hiány után idén szeptemberben már 1263 millió eurós többletet mutatott.
A friss KSH-adatok szerint a termékexport egyenlege 708 millió eurót tett ki, amely kiugróan magas, 2,3 milliárdos egyenlegjavulás az egy évvel ezelőtti magas deficithez képest.
A nemzetközi turizmus volumene növekszik, az idei harmadik negyedév az erős nyári szezonnal és az atlétikai világbajnoksággal még erősebb egyenleget hozhat. Ez is hozzájárult a szolgáltatás-külkereskedelmi folyamatok javulásához – elemzi a friss KSH-adatokat a Makronóm Intézet szakértője.
A KSH második becslésében megerősítette az első előrejelzés kedvező adatát, miszerint májusban 2020 szeptembere óta nem látott, több mint 1,1 milliárd eurós többlet alakult ki a termék-külkereskedelmi mérlegben. Egy év alatt a külkereskedelmi egyenleg 1,4 milliárd euróval javult.
Szerbia újra válaszút előtt áll, miután az EU és a Nyugat új feltételeket szabott a Belgrád-Pristina párbeszédhez. A cikk elemzi, hogy milyen gazdasági és politikai kockázatokkal jár ez az ország számára, amely már most is komoly kihívásokkal néz szembe.
A KSH legfrissebb adataiból kiderül, hogy az export értéke előző év áprilisához képest 3,4 százalékkal volt nagyobb, míg az import 4 százalékkal kisebb.
2023 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja és importja is nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 538 millió euróval volt több a 2022. I. negyedévinél. Az ipari termelői árak 2023 áprilisában az egy évvel korábbihoz képest ugyan növekedtek, azonban az előző hónaphoz viszonyítva már két százalékkal csökkentek.
Szerbia ez év első három hónapjában 16,7 milliárd eurós külföldi áruforgalmat valósított meg, ami 6,8 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában volt – közölte a szerbiai Köztársasági Statisztikai Hivatal (Republički zavod za statistiku).