Két orosz írás a balti térség értelmezését az ellenséges peremvidékből a katonai kockázat és a diplomáciai akadály kategóriájába tolja át. A minapi drónincidenseket és a litván–belarusz feszültséget kihasználva Moszkva a közvéleményt indoktrinálja, hogy a Baltikum ellen indított politikai vagy hibrid nyomásgyakorlás később indokolható legyen.
Litvánia négy évvel ezelőtt engedélyezte Tajvannak, hogy önálló képviseleti irodát nyisson fővárosában. Kína dühe nem ismert határt, de csak néma csendben állt bosszút. A megtorlás annyira jól sikerült, hogy a litvánok is csak akkor vették észre, amikor már késő volt.
Miközben Oroszország és Belarusz egyre szorosabban együttműködik katonailag, a balti államok a NATO védőernyője alatt próbálnak egyensúlyt találni a diplomácia és a katonai elrettentés között. A térségben a határ menti légtérzáraktól kezdve a GPS-zavarásokig minden jel arra utal, hogy a balti térség ismét forró ponttá válik.
A Lengyelország és Litvánia közötti keskeny földsáv ismét a katonai stratégák és a média figyelmének középpontjába került mint a potenciális orosz agresszió célpontja. Bár a régió stratégiai jelentősége vitathatatlan, és a NATO védelmi tervezésének egyik kulcsfontosságú eleme, alaposabb elemzés után több nyomós érv is szól az ellen, hogy Moszkva valóban inváziót fontolgatna ezen a területen.
A Belarusszal szomszédos uniós országok a Wagner-zsoldosok fenyegetésére hivatkozva fokozzák a határőrizetet – derült ki a közelmúltban. A három EU-tagállam tevékenyen küzd azért, hogy Moszkvát még jobban elszigetelje. Ám most Minszken csattan az ostor.
