Friedrich Merztől azt várták, hogy ő lesz az a kancellár, aki végre kivezeti Németországot a fiskális önkínzásból és a gazdasági bénultságból. Az adósságfék feladása valóban történelmi fordulat volt – csak éppen nem arra, amerre kellett volna.
A német konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD koalíciója egy rendkívül összetett politikai és gazdasági programmal állt elő, amely merész növekedési célokat és alapvető szerkezeti változásokat ígér. De vajon képes lesz-e ez az új politikai együttműködés tartósan megfordítani az országban tapasztalható gazdasági lassulást és a társadalmi feszültségeket?
Németország váratlan gazdaságpolitikai fordulattal készül lazítani a 2009-ben bevezetett szigorú adósságféken, hogy példátlan összegű befektetéseket eszközöljön a védelmi és infrastrukturális szektorban. A lépés nemcsak Berlin számára sorsdöntő, de az egész Európai Unió jövője szempontjából is új távlatokat nyithat. A fő kérdés az, hogy a Zöldek beállnak-e a tervezet mögé.
Joachim Nagel szerint az alkotmányos adósságlimit alapjaiban jó dolog, most azonban nincs más lehetőség, mint parlamenti kétharmaddal módosítani rajta. A gazdaság padlón, a Trump-féle beígért vámok csak súlyosbítani fogják a helyzetet, hitelfelvétel nélkül tehát még évekig tartó stagnálás várható.
A német gazdaság azonnal kiemelkedne a sírgödörből, ha a törvényhozás alkotmányt módosítana, és a kormány végre képes lenne gigahiteleket felvenni. Az adósságfék nevében rejlő lényege immár pusztító akadállyá vált, a feladat tehát adott az új német kabinet előtt.
A februári választások izgalma után az új kormánypártnak villámgyorsan koalíciót kell létrehoznia, aztán egy nagy levegőt véve meg kell reformálnia a legnagyobb tabunak számító alkotmányos adósságféket. Tetszik vagy sem, elfogytak a lehetőségek.
