A Hormuzi-szoros blokádja csak meggyújtotta azt a gazdasági kanócot, amely köré Indonézia évek óta halmozta a tűzifát. Az olaj drágulása, a gyengülő valuta, a növekvő állami kiadások és a kínai dominancia alatt álló nikkelipar olyan öngerjesztő válságspirált hozott létre, ami egyre jobban emlékeztet az 1997-es ázsiai pénzügyi katasztrófára.
A csendes-óceáni Új-Kaledónia szigetein kiéleződtek a feszültségek a francia hatóságok és az őshonos kanak közösség között, amely már öt ember halálát követelte. Egy nem várt szereplő is belépett a konfliktusba, ugyanis Franciaország Azerbajdzsánt okolja a kialakult helyzetért. Mégis hogyan lehetséges ez, mi köze van az azerieknek ehhez a konfliktushoz?
Ráállt a kritikus ásványok feldolgozására Indonézia, kihasználta a kínai befektetéseket, és ezzel a stratégiával legyűrte Ausztráliát, amely így elvesztette versenyképességét a nikkelpiacon. A nikkel kulcsfontosságú fém a rozsdamentes acél, ötvözetek, galvanizálás és az elektromos járművekben használt energiatárolók gyártásában, így nagy változások várhatók a fém világpiacán.
Indonézia február 14-én elnökválasztást rendez, ami meghatározza, hogy ez a hatalmas gazdaság milyen irányt vesz az elkövetkező években. Az ország mérete, demográfiai összetétele miatt sem hagyható figyelmen kívül. Ráadásul a hatodik legnagyobb feltörekvő gazdaságról beszélhetünk, ahová szinte ömlik a külföldi működő tőke. Sőt, az ország kulcsfontosságú nyersanyagok kitermelője is, a zöldátállás nélküle aligha lesz megvalósítható.
Az Európai Unió – mindenhonnan és bármi áron – egyre kétségbeesettebben próbál hozzájutni a zöldátálláshoz szükséges kritikus nyersanyagokhoz. Az Indonézia elleni hadjárata a mosoly mögötti vicsorgást a maga teljességében mutatja be.
Indonézia jelenleg a világ összes nikkelkészletének negyedével büszkélkedhet, ezzel pedig igen vonzóvá vált az akkugyártók számára. Indonézia jelenleg meg akarja győzni Muskot arról, hogy érdemes befektetni a szigetországban.
