Maduro bukása után Washington gyorsan gazdasági narratívát épített a venezuelai beavatkozás köré. Trump szerint az ország valóságos paradicsom lesz az amerikai olajvállalatok számára – az érintettek azonban hallgatnak, és semmi kedvük Venezuelába menni. Nagyon is érthető okokból.
A venezuelai ellenzék vezetője, María Corina Machado éveken át Washington támogatására épített, most azonban azzal szembesül, hogy az Egyesült Államok a stabilitás nevében inkább a régi hatalom embereivel tárgyalna, sőt: a jelek szerint egyáltalán nem is számol vele.
A Fehér Házban feléledt a régi ösztön: ha nem tudsz együttműködni egy kormánnyal, buktasd meg. Donald Trump Venezuela-politikája így gyorsan átfordult tárgyalásból fenyegetésbe. A Fehér Ház rezsimváltásban gondolkodik, a kérdés viszont nem az, hogy képes lesz-e megdönteni Maduro uralmát. Inkább az, mi jön utána.
Aszad bukásával a Közel-Kelet geopolitikai térképe átrajzolódik: Irán befolyása gyengül, Törökország és Izrael pedig azonnal pozíciót foglal. A hatalmi vákuum új konfliktusokat vetít előre, miközben Szíria jövője a különböző csoportok egyezségén áll vagy bukik. Béke helyett instabilitás és geopolitikai verseny bontakozik ki.
Úgy tűnik, sem a Hajat Tahrir as-Sám, sem a világ vezetői nem tiltakoznának az ellen, ha az orosz katonák továbbra is szír területen maradnának. Az Iszlám Állam iránti gyűlöletben nagyobb a konszenzus, mint a Moszkva elleniben.
Egy rossz emlékű lázadócsoport, a Hajat Tahrir As-Sám gyakorlatilag két hét alatt megdöntötte Bassár el-Aszad diktatúráját. Kik ők, és mi volt a hatékonyságuk titka?
Erdoğan elnök addig keverte a paklit egyre ügyesebben, hogy a végén az egész szír konfliktusból Törökország profitál a térségben a legtöbbet. Ráadásul még Izraelnek is osztott lapot, így hirtelen egy oldalon találta magát azzal az országgal, amelyet egyébként naponta terrorista államnak nevez.
