A Lukoil nemzetközi hálózatának amerikai átvétele az orosz szénhidrogén-diplomácia végét jelzi. Míg a Mol a Balkánon erősít, addig Kelet-Európa finomítói amerikai pénzügyi befektetők kezében csoportosulnak.
India közvetlenül a háború kitörése után kezdett hatalmas mennyiségű orosz olajat importálni. Aztán még többet és még többet.
Belgium lett az EU ügyeletes rosszfiúja, mert nem hajlandó pénzügyi öngyilkosságot vállalni Ukrajna miatt. Az EU-csúcson a kormányfőt sem a hisztérikus sóhajok, sem az üres ígéretek nem hatották meg, Moszkva zárolt vagyonának őrzőjeként nem engedett semmilyen nyomásnak. A pénz továbbra is várja a valódi tulajdonosát.
Az Egyesült Államok megtorpedózta az Európai Unió kezdeményezését, amely a G7-ekre gyakorolt volna nyomást a befagyasztott orosz állami vagyon Ukrajnának való átjátszására. Trump a piaci stabilitásra hivatkozik, ám döntése mögött nyilván a közelgő budapesti békecsúcs is ott áll. Az Egyesült Államok nem kíván részt venni az Európai Unió által szorgalmazott, a G7-ek elé tárt tervben, […]
A világ olajpiaca gyanakodva figyeli Kínát: a második negyedévben a globális készletfelhalmozás 90 százalékáért a keleti óriás felelt. Egyelőre csak találgatni lehet, miért csinálja ezt Peking – és hogy meddig folytatja.
Az európai fővárosokban hangosan hirdetik az orosz gazdaság elszigetelését, miközben közvetítő államokon keresztül továbbra is folytatják a kereskedelmet Moszkvával. A hazug retorika és a valóság közötti szakadék talán sosem volt ennyire nyilvánvaló.
Elakadt az Európai Unió új szankciós csomagja: a G7, azaz Donald Trump végső szava előtt Brüsszel nem lép – miközben Washington a tökéletes csapdahelyzetet alakította ki számára.
Engem például Oroszország elleni szankcióvá változtatott. De már elmúlt.
A befagyasztott orosz jegybanki vagyon, amelynek az értéke mintegy 200 milliárd euró, jórészt Brüsszelben, az Euroclear által kezelt számlákon vacog. De éppen a belga kormány ment szembe az európai keménykedéssel, amikor közölte: ellenzi a pénz politikai alapon történő elkobzását.
Vízumtilalmak és más szankciók bevezetését fontolgatja az amerikai kormány az EU digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos törvénye miatt, tovább fokozva ezzel a transzatlanti feszültséget. Trump újabb vámok kivetésével is fenyegetőzik, amennyiben Brüsszel nem vonja vissza a szabályozást.
Az elnök külpolitikai irányvonala második elnökségében visszatér korábbi mintáihoz: katonai támogatást biztosít Ukrajnának, miközben keményebb gazdasági nyomással kényszerítené Oroszországot a béketárgyalásokra. A türelmi idő ezúttal 50 nap, Moszkva máris jelezte, hogy nem veszi komolyan a fenyegetést.
Graham szenátor 500 százalékos vámötlete az orosz energiahordozókat vásárló országokkal szemben az Egyesült Államok saját szövetségeseit is célba venné – mindezt egy olyan időszakban, amikor Washington éppen kapcsolatépítésre törekszik. Az elképzelés politikai és gazdasági értelemben is egy súlyos válság receptje, amelyet még Trump is túl kockázatosnak tart.
A geopolitikai feszültségek növekedésével a kereskedelmi forgalom iránya várhatóan tovább változik. E gazdasági elmozdulás legnagyobb nyertesei ismét csak a globális dél országai lesznek, miközben az egymással rivalizáló tömbök a blokkosodás miatt egyre többet vesztenek a vám- és szankciós háborúkban.
Washington valószínűleg szankciós lazításokra készül a béketárgyalások részeként, Európa közben a dackorszakba lépett, és újabb tiltó intézkedéseket hoz Oroszországgal szemben. Kérdés, hogy mire megy vele, ha a tengerentúli piac már a nyitásra készül.
A pragmatikus gazdasági gondolkodás újra és újra felülírja a moralizálást és a vágyalapú politikát. Európa ébredezik, és egyre inkább az oroszországi kapcsolatok felülvizsgálatán gondolkodik.
Az új esztendő első két hetében az EU tagállamai 837 300 tonna cseppfolyósított földgázt vettek Oroszországtól, ami új rekord. Ez érdekes megközelítése az orosz gazdaság térdre kényszerítésének.
Miközben Európában elképesztő méreteket öltött a gazdasági lassulás, a szankciókkal agyonvert Oroszország GDP-je megindult felfelé. Hogy így alakult, az egyrészt az orosz technokrata elitnek, másrészt a háborút megelőző tíz év szigorú fiskális politikája révén felhalmozott tartalékoknak köszönhető. De meddig lehet finanszírozni egy ekkora háborút korlátozott eszközökkel?
Rekordgyorsasággal fűződnek szorosabbra az azeri–orosz kapcsolatok. Putyin elnök bakui látogatásának hátterében most szó szerint a jószomszédi viszony megszilárdítása áll. A történetben a csavar, hogy Oroszországnak nagyobb szüksége van Azerbajdzsánra, mint fordítva.
Bár a Kína felé irányuló amerikai chipkereskedelemre a legszigorúbb tiltó rendelkezések vonatkoznak, a gyártók – tudatosan vagy sem – mindig megtalálják a módját, hogy eladhassák a termékeiket. Ahogyan a kínai vevők is pontosan ismernek minden trükköt.
Az Európai Unió tagállamai falják az orosz LNG-t. Franciaország jár az élen, nem véletlenül: 20 százalékos a részesedése a cseppfolyósított földgáz legnagyobb orosz projektjében.
Rendkívül megosztottak az amerikai szavazók az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Míg a szankciós politikát támogatják, most már többségében elegük van az Ukrajnának biztosított folyamatos segélyküldésből.
Soha senki és semmi nem fogja meggyőzni a brüsszeli vízfejet arról, hogy a szankciók nem döntik romba az orosz gazdaságot. Az sem, hogy éppen azoknak köszönhetően az orosz ipar főszereplői az idén 11 milliárd dollárnyi osztalékot vehettek ki.
A Világbank a felső kategóriába helyezte Oroszországot: az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) tavaly már elérte a 14 250 dollárt, vagyis 11,2 százalékot ugrott. Moszkva lassan megköszönhetné a szankciókat a Nyugatnak.
Németország hevesen ellenzi, hogy a formálódó új szankciós csomag része legyen a Fehéroroszországba irányuló luxustermékek exportja. Pedig az oroszoknak a baráti állam lett a nyugati autószalon. Ami oda bekerül, Moszkvába megy tovább.
Több mint kétezer nyugati vállalat maradt Oroszországban. A helyzetük akkor biztos, ha nem is mozdulnak semerre. A fogyasztás csúcsokat dönget, a kivonulással pedig csak veszíthetnek. Így aztán maradnak, és üzletelnek tovább.
Míg Németország 0,2, Franciaország 0,7, Nagy-Britannia pedig 0,5 százalékos GDP-növekedéssel kalkulálhat, a Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint az oroszok 3,2 százalékkal verik a mezőnyt. A szankciók működnek?
Az EU annyira amatőr módon szankcionálta az orosz oligarchákat, hogy az ügyvédeiknek sétamenet volt miszlikbe aprítani az úgynevezett bizonyítékokat. A mostani eset precedensteremtő lehet – perek százaira számíthat az unió, kedvező előjelek nélkül.
A Nyugat egyes termékek esetében még mindig Oroszországtól függ. Klasszikus példája ennek a titán, amelyet mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió bőszen vásárol annak ellenére, hogy egészen mást kommunikálnak. Szankciókat mindenesetre óvatosságból ki sem vetettek rá.
Erősödik a kapcsolat Moszkva és Phenjan között: a fegyverekért cserébe ömlik a kőolaj Észak-Koreába. Elméletileg Oroszország az ENSZ-retorziók miatt ezt nem tehetné meg, gyakorlatilag azonban mit lehet kezdeni a világ legszankcionáltabb államával, amely megszeg egy másikkal szembeni büntetőintézkedést?
Az olajárplafont kikerülő orosz árnyékflotta tagjai zömében egy moszkvai biztosítóval állnak szerződésben. Csakhogy abban van egy apró betűs rész is, amely kimondja: amennyiben a hajót a szankciók kijátszása közben éri szerencsétlenség, egy cent sem jár a pórul járt szállítónak. De akkor ki viselné egy tankertragédia anyagi következményeit?
