Graham szenátor 500 százalékos vámötlete az orosz energiahordozókat vásárló országokkal szemben az Egyesült Államok saját szövetségeseit is célba venné – mindezt egy olyan időszakban, amikor Washington éppen kapcsolatépítésre törekszik. Az elképzelés politikai és gazdasági értelemben is egy súlyos válság receptje, amelyet még Trump is túl kockázatosnak tart.
A geopolitikai feszültségek növekedésével a kereskedelmi forgalom iránya várhatóan tovább változik. E gazdasági elmozdulás legnagyobb nyertesei ismét csak a globális dél országai lesznek, miközben az egymással rivalizáló tömbök a blokkosodás miatt egyre többet vesztenek a vám- és szankciós háborúkban.
Washington valószínűleg szankciós lazításokra készül a béketárgyalások részeként, Európa közben a dackorszakba lépett, és újabb tiltó intézkedéseket hoz Oroszországgal szemben. Kérdés, hogy mire megy vele, ha a tengerentúli piac már a nyitásra készül.
A pragmatikus gazdasági gondolkodás újra és újra felülírja a moralizálást és a vágyalapú politikát. Európa ébredezik, és egyre inkább az oroszországi kapcsolatok felülvizsgálatán gondolkodik.
Az új esztendő első két hetében az EU tagállamai 837 300 tonna cseppfolyósított földgázt vettek Oroszországtól, ami új rekord. Ez érdekes megközelítése az orosz gazdaság térdre kényszerítésének.
Miközben Európában elképesztő méreteket öltött a gazdasági lassulás, a szankciókkal agyonvert Oroszország GDP-je megindult felfelé. Hogy így alakult, az egyrészt az orosz technokrata elitnek, másrészt a háborút megelőző tíz év szigorú fiskális politikája révén felhalmozott tartalékoknak köszönhető. De meddig lehet finanszírozni egy ekkora háborút korlátozott eszközökkel?
Rekordgyorsasággal fűződnek szorosabbra az azeri–orosz kapcsolatok. Putyin elnök bakui látogatásának hátterében most szó szerint a jószomszédi viszony megszilárdítása áll. A történetben a csavar, hogy Oroszországnak nagyobb szüksége van Azerbajdzsánra, mint fordítva.
Bár a Kína felé irányuló amerikai chipkereskedelemre a legszigorúbb tiltó rendelkezések vonatkoznak, a gyártók – tudatosan vagy sem – mindig megtalálják a módját, hogy eladhassák a termékeiket. Ahogyan a kínai vevők is pontosan ismernek minden trükköt.
Az Európai Unió tagállamai falják az orosz LNG-t. Franciaország jár az élen, nem véletlenül: 20 százalékos a részesedése a cseppfolyósított földgáz legnagyobb orosz projektjében.
Rendkívül megosztottak az amerikai szavazók az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Míg a szankciós politikát támogatják, most már többségében elegük van az Ukrajnának biztosított folyamatos segélyküldésből.
Soha senki és semmi nem fogja meggyőzni a brüsszeli vízfejet arról, hogy a szankciók nem döntik romba az orosz gazdaságot. Az sem, hogy éppen azoknak köszönhetően az orosz ipar főszereplői az idén 11 milliárd dollárnyi osztalékot vehettek ki.
A Világbank a felső kategóriába helyezte Oroszországot: az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) tavaly már elérte a 14 250 dollárt, vagyis 11,2 százalékot ugrott. Moszkva lassan megköszönhetné a szankciókat a Nyugatnak.
Németország hevesen ellenzi, hogy a formálódó új szankciós csomag része legyen a Fehéroroszországba irányuló luxustermékek exportja. Pedig az oroszoknak a baráti állam lett a nyugati autószalon. Ami oda bekerül, Moszkvába megy tovább.
Több mint kétezer nyugati vállalat maradt Oroszországban. A helyzetük akkor biztos, ha nem is mozdulnak semerre. A fogyasztás csúcsokat dönget, a kivonulással pedig csak veszíthetnek. Így aztán maradnak, és üzletelnek tovább.
Míg Németország 0,2, Franciaország 0,7, Nagy-Britannia pedig 0,5 százalékos GDP-növekedéssel kalkulálhat, a Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint az oroszok 3,2 százalékkal verik a mezőnyt. A szankciók működnek?
Az EU annyira amatőr módon szankcionálta az orosz oligarchákat, hogy az ügyvédeiknek sétamenet volt miszlikbe aprítani az úgynevezett bizonyítékokat. A mostani eset precedensteremtő lehet – perek százaira számíthat az unió, kedvező előjelek nélkül.
A Nyugat egyes termékek esetében még mindig Oroszországtól függ. Klasszikus példája ennek a titán, amelyet mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió bőszen vásárol annak ellenére, hogy egészen mást kommunikálnak. Szankciókat mindenesetre óvatosságból ki sem vetettek rá.
Erősödik a kapcsolat Moszkva és Phenjan között: a fegyverekért cserébe ömlik a kőolaj Észak-Koreába. Elméletileg Oroszország az ENSZ-retorziók miatt ezt nem tehetné meg, gyakorlatilag azonban mit lehet kezdeni a világ legszankcionáltabb államával, amely megszeg egy másikkal szembeni büntetőintézkedést?
Az olajárplafont kikerülő orosz árnyékflotta tagjai zömében egy moszkvai biztosítóval állnak szerződésben. Csakhogy abban van egy apró betűs rész is, amely kimondja: amennyiben a hajót a szankciók kijátszása közben éri szerencsétlenség, egy cent sem jár a pórul járt szállítónak. De akkor ki viselné egy tankertragédia anyagi következményeit?
Sokan elsősorban csak a belföldi árak változásával szembesülnek. Magyarországon a pénzromlás mértéke valóban emelkedett, de ha a globális kontextusba helyezzük, sokkal magasabb inflációs adatokkal is találkozhatunk. Az utóbbi három hónap során a világ központi bankjai egymást túllicitálva hoztak szigorításokat monetáris politikájukban, hogy kezeljék az inflációs nyomást.
Az elmúlt két esztendő szankciós politikájáról, valamint a háború negatív gazdasági hatásairól beszéltek a Makronóm Intézet elemzői az Indexnek.
Nagy-Britanniában mindenből viccet lehet csinálni, kivéve a fish and chipset. Az szent, aki azzal tréfál, mehet a gyehennára. Erre az oroszok ledobták a poénbombát.
Inkább gesztusjellegű, semmint mérhető hatásai lesznek a tizenkettedik szankciós csomagnak. A pakkban semmi olyan nincs, ami komolyan árthatna az orosz gazdaságnak. Európa kifogyott az ötletekből és az akaratból, ideje hát a nyílt látványpolitizálásnak.
Bulgária régi és új kormánya kissé túlméretezte az ország energiabiztonsága szempontjából nélkülözhetetlen orosz olajvásárlásokat, a „felesleget” így – kihasználva egy szankciós kiskaput – a helyi orosz olajfinomító szépen eladta külföldre. A történet a brüsszeli szankciós politika teljes csődjének iskolapéldája.
Trükkösen teszi: magát az összeget nem bolygatja, de a vagyonkezelőt – annak beleegyezésével – kegyetlenül megadóztatja. A pénz aztán mehet is Ukrajnába.
Európa legoroszellenesebb miniszterelnöke igazi rémálomba csöppent, amikor kitudódott, hogy a férje a háború kezdete óta vígan üzletel az oroszokkal. Ráadásul 350 ezer euróval még ő is beszállt. Erre mondják, hogy rendkívül kínos.
Ismét a kettős felhasználású termékek kerültek célkeresztbe, de amíg az EU a jelentéktelenebb országokat büntetőlistára teszi, addig Kínával szemben nem mer szankciókat alkalmazni.
Ursula von der Leyen csak a jövőbe tekint, ezért nem veszi észre az Európai Központi Bank elnökét, aki egy stoptáblával a kezében áll előtte.
Tavaly március óta áll szankciós tiltás alatt az orosz karbantartó cég, a magyar kormány most elérte, hogy a Metrovagonmas mentességet kapjon a 3-as metró esetében.
A Szentpétervári Gazdasági Fórum csonka volt ugyan, mégis mindent átitatott az optimizmus és a háborús gazdaság működőképességébe vetett bizalom.
