2025. június 16. | Makronóm
A lehető legnagyobb gazdasági növekedéshez versenyképes, erős és beruházó magyar kkv-szektorra van szükség. A Demján Sándor Program több mint 1400 milliárd forintot mozgat meg a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének és termelékenységének növelése, exporttevékenységük ösztönzése és méretugrásuk elősegítése érdekében.
2025. február 4. | Makronóm
Március 1-jétől jelentősen csökkennek a Széchenyi-kártya Program MAX+ meghatározott konstrukcióinak kamatai az ezen időpontot követően megkötött szerződések esetén, tovább erősítve a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatott finanszírozási lehetőségeit és azok kedvezményes feltételrendszerét.
2024. szeptember 10. | Makronóm
A családok és a kkv-k kerülnek a gazdaságpolitika fókuszába – megtartotta idei első őszi ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációja mellett a kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testületeként működik.
2024. február 5. | Makronóm
Duplájára, azaz 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, valamint lehetővé tesszük az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozását is – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
2023. december 22. | Matus Tibor
A 2023-as az inflációcsökkentés, a 2024-es a növekedés helyreállításának az éve, így a dinamikus gazdasági bővülés, valamint a magyar kkv-k további megerősítése érdekében a kormány nevében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Széchenyi Kártya Program Max Plusz újabb kibővítéséről döntött – közölte közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023. október 3. | Révész Béla Ákos
Százmillió forintnyi összegig egy, kettő és három évre igényelhető az új Agrár Széchenyi-kártya, amelynek nettó kamata 5 százalékos.
2023. augusztus 25. | Matus Tibor
Az agrárium helyzetét tavaly a történelmi, 1,4 millió hektáron több mint 50 ezer termelőt érintő aszály, az idén pedig az ezerszeresére emelkedett ukrán gabonaimport sújtja. A kormány a Széchenyi Kártya Programon keresztül rendkívül kedvező kamattámogatott hiteleket biztosít a gazdák számára.
2022. augusztus 1. | Mihálovics Zoltán
Elérhetőek a legalacsonyabb árazású Széchenyi Kártya Program MAX támogatott hitelei.