Az Európai Unió és India közel két évtizedes tárgyalások után szabadkereskedelmi megállapodást kötött. A deal talán soha nem jött volna létre, ha nincs Donald Trump és az extrém amerikai vámpolitika.
A sziget készletei meghaladják több ipari nagyhatalomét, mégis kimarad a globális kitermelésből.
Az űr az új határvidék, ahol a szabály és a hatalom összecsap: míg az Egyesült Államok stratégiai dominanciát épít, Európa ismét törvényi ambíciókkal igyekszik észrevétetni magát. A vita nem csak jogi, de gazdasági és geopolitikai aggályokat is felvet: az amerikai magánszektor az USA vezető szerepét biztosítaná – miközben Brüsszel, jobb híján, normatív trükkökkel akadályozná azt.
A valós okok megszűnése miatt sok értelme nem volt a Trump-ellenes rendkívüli EU-csúcsnak, de a frusztrált vezetők legalább megállapodhattak abban, hogy ha Trump újra bekeményít, akkor ők is bekeményítenek. Addig az Egyesült Államokat ismét barátnak tekintik, még ha nem is a legjobb fajtából.
Az amerikai elnök a Világgazdasági Fórumon visszavonulót fújt, és úgy döntött, egyelőre békén hagyja Grönlandot. Se büntetővámok, se fegyveres megszállás. Davosban mégsem halt meg a világ.
Egy nappal az amerikai elnök előtt Ursula von der Leyen lépett színpadra Davosban, egy olyan Európa képviseletében, amely a Trump 2.0-ban már kizárólag engedményekkel próbálta stabilizálni amerikai kapcsolatait. A grönlandi fenyegetés azonban világossá tette, hogy Washington nem partnerséget, csupán gyengeséget lát ebben a taktikában – ahogyan az Európai Bizottságban is.
Donald Trump újabb frontot nyitott: februártól 10 százalékos vámot vet ki nyolc európai országra, amelyek ellenzik a Grönland megszerzésére irányuló tervét. A vámok júniustól 25 százalékra emelkedhetnek, ha nem születik megállapodás. A döntés gazdasági, politikai és diplomáciai feszültségeket egyaránt generál a transzatlanti partnerségben, amit immár egy hajszál választ el az összeomlástól.
Nem sikerült az eleve lehetetlen küldetés Dánia és Grönland külügyminiszterének, hogy az amerikai alelnökön keresztül gyakoroljanak nyomást Donald Trumpra: felejtse el az annektálásról szőtt terveit. Az EU külügyi főképviselője szerint ideje elkezdeni inni.
A Star Wars-beli 66-os parancs logikája nem pusztán az erőszakról szólt, hanem a kiválasztásról is. Ki marad a rendszer része és ki kerül azon kívülre? Trump új, ezúttal 66 szervezeti kilépést rejtő multilaterális politikája pontosan ezt a kérdést teszi fel újra.
Bár a NATO-főtitkárnak méltán adták a Trump-suttogó becenevet, arra senki nem számított, hogy a végére annyira elhalkul, hogy már senki nem érti a szavát. A szövetség politikusai és katonai szárnya egyaránt mélyen hallgatnak az amerikai elnök grönlandi terveivel kapcsolatban – ez pedig igen rossz előjel a szigetre nézve.
A Maduro-rezsim villámgyors megdöntése, a szövetségesekkel szembeni burkolt fenyegetések és az erőforrásokhoz való hozzáférés nyers logikája egy olyan külpolitikai doktrínát rajzol ki az Egyesült Államokban, amelyben az erő, a gazdasági kényszer és a gyors eredmény fontosabb, mint a szabályok, az intézmények vagy a hosszú távú stabilitás. Trump szemére azonban nem lehet azt vetni, hogy nem szólt előre: végig nyílt lapokkal játszott.
Trump grönlandi fenyegetései mögött nem egy katonai forgatókönyv, hanem egy hosszabb távú stratégia rajzolódik ki, amely Dániát megkerülve próbálja újrarendezni a sziget geopolitikai státuszát. A katonai opció emlegetése inkább kommunikációs eszköz, mint reális terv: Washington a keményebb és a puhább, de tartósabb nyomásgyakorlás lehetőségeit egyaránt teszteli.
Az amerikai elnök történelmi léptékű védelmi költségvetést kér a jövő évre. Elmélete szerint a pluszt a vámokból finanszírozná, mialatt megregulázná a hadiipari szereplőket is.
Európa biztonságpolitikája évtizedek óta az Egyesült Államok garanciájára épül. Trump azonban feltette a kellemetlen kérdést: mi történik, ha a garancia maga válik kockázattá?
Maduro bukása után Washington gyorsan gazdasági narratívát épített a venezuelai beavatkozás köré. Trump szerint az ország valóságos paradicsom lesz az amerikai olajvállalatok számára – az érintettek azonban hallgatnak, és semmi kedvük Venezuelába menni. Nagyon is érthető okokból.
A venezuelai ellenzék vezetője, María Corina Machado éveken át Washington támogatására épített, most azonban azzal szembesül, hogy az Egyesült Államok a stabilitás nevében inkább a régi hatalom embereivel tárgyalna, sőt: a jelek szerint egyáltalán nem is számol vele.
Donald Trump előre figyelmeztette a Világgazdasági Fórumot, hogy el sem megy Davosba, amennyiben nem veszik ki a programból a „woke jellegű” eseményeket és előadásokat. Megtették, az elnök így ott lesz pár hét múlva az elitek elitjének csúfolt találkozón.
Tavaly három egymást erősítő sokk végleg szétverte a 20. századi világrend maradékát. Európa felkészületlen volt, sakk-mattot kapott, így a nagyhatalmak alvállalkozójaként játszik tovább.
A Fehér Házban az elnök szó szerint újraírja a történelmet: elődeinek fotóját vagy kicseréli (Bidenét például egy tollra), vagy olyan szöveget biggyeszt hozzá, amely már nemcsak kritikát gyakorol, de nyíltan becsmérli is az előző lakókat. Ellenség a falaknál, avagy Trump házon belüli bosszúja.
Többórás tárgyalás, optimista nyilatkozatok, mosolyok a kameráknak – és az orosz területi követelések, amelyekről még mindig senki nem beszél nyíltan. A Trump–Zelenszkij-találkozó változatlanul inkább a feszültségeket tette láthatóvá, mint a megoldást.
Az amerikai elnök újabb lépést tett Grönland megszerzése felé, amikor különmegbízottat nevezett ki a szigetre. A lépés azt jelzi, hogy nem tett le az Északi-sarkvidék kulcsszereplőjének bekebelezéséről.
Az EU korábbi vakhite a digitális piacok feletti szabályozásra épülő uralomban mára teherré vált: Brüsszel párhuzamosan próbál kitartani a saját normái mellett és menekülni az amerikai nyomás elől – egyre kevesebb sikerrel. Az amerikai elnök egyszerre szorítja sarokba a vámokkal Európát és számolja fel a brüsszeli modell globális befolyását.
Trump éppen csak azt nem íratta bele az Egyesült Államok frissen kiadott nemzetbiztonsági stratégiájába, hogy Európa jelenti a legnagyobb kockázatot. De nagyjából így is ezt fogalmazta meg.
Jobb híján az európai vezetők versenyt hízelegnek és hangosan előre megköszönnek mindent Donald Trumpnak. A daddy diplomacy ma már nem egyszerű megalázkodás, hanem mindent felülíró működési elv, amelyben egyetlen szabály számít: mosolyogj apura.
Donald Trump és Moszkva huszonnyolc pontos béketervvázlata egyszerre rejti a valós rendezés ígéretét és egy egész Európára kiterjedő egzisztenciális problémát. Ukrajna most először érzi meg igazán, milyen a háború, amelyben Washington már nem szövetségesként, hanem döntőbíróként áll a háta mögött.
Pete Hegseth hadügyminiszter beszéde új korszakot nyit az amerikai hadiiparban és biztonságpolitikában. A Pentagon deregulációja, a termelés csúcsra pörgetése és a kongresszusi kontroll kiiktatása egyetlen célt szolgál: hogy az Egyesült Államok ismét úgy működjön, mintha háborúban állna.
Az amerikai elnöknek immár jéghideg a viszonya a multilaterális intézményekkel – kilép a nemzetközi szervezetekből és tüntetően nem vesz részt a csúcstalálkozókon. Utóbbi esetében egy-egy külpolitikai balhé mindig kényelmes ürügyként szolgál a távolmaradásra.
Puerto Rico ismét az amerikai katonai logisztika központjává válik a Karib-térségben. A kvázi gyarmatként kezelt sziget sorsa újra összefonódik a régió politikai feszültségeivel és Washington geopolitikai érdekeivel – pedig semmi kedve hozzá.
A dél-koreai csúcstalálkozó több lesz, mint diplomáciai esemény. Az amerikai és a kínai elnök megegyezése vagy annak hiánya meghatározza, hogy a világ a pragmatikus együttműködés vagy az új hidegháború felé sodródik-e. Az előjelek mindenesetre okot adnak a bizakodásra.
Az Egyesült Államok megtorpedózta az Európai Unió kezdeményezését, amely a G7-ekre gyakorolt volna nyomást a befagyasztott orosz állami vagyon Ukrajnának való átjátszására. Trump a piaci stabilitásra hivatkozik, ám döntése mögött nyilván a közelgő budapesti békecsúcs is ott áll. Az Egyesült Államok nem kíván részt venni az Európai Unió által szorgalmazott, a G7-ek elé tárt tervben, […]
