üzemanyagárak – makronom.eu
2025. december 10., szerda

Célon az infláció szeptemberben 

2024. október 10. | Makronóm

Szeptemberben az infláció elérte a jegybanki célt, köszönhetően a 0,1 százalékos havi árcsökkenésnek, miközben az élelmiszerárak 3,7 százalékkal nőttek. Az üzemanyagárak és a kőolaj világpiaci ára, amely a szeptember végi 70 dollárról 80 fölé is emelkedett az elmúlt időszakban, továbbra is jelentős hatással lesz az inflációra a közel-keleti konfliktus miatt. 

Továbbra is kedvező szinten a magyar üzemanyagárak 

2024. október 6. | Makronóm

A benzin átlagára Magyarországon 2 forinttal volt kedvezőbb a szomszédos országok átlagáránál, míg a gázolaj 1 forinttal került kevesebbe szeptemberben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján. Mind a benzin, mind pedig a dízelüzemanyag átlagára érdemben csökkent az augusztusban mért értékekhez képest.

A várakozásoknak megfelelően alakult az infláció 

2024. augusztus 8. | Makronóm

Júliusban az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult, az éves ráta 4,1 százalékot tett ki, miközben havi bázison 0,7 százalékkal emelkedtek az árak. A szolgáltatások és az üzemanyagárak növekedése húzta felfelé a rátát. Idén éves átlagban 4,2 százalékot tehet ki az infláció, ami jövőre 3,5 százalékra lassulhat. 

A szomszédos országok átlaga alatt a magyar üzemanyagárak  

2024. augusztus 2. | Makronóm

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kormány fellépésének köszönhetően júliusban Magyarországon a benzin átlagára 8, míg a gázolajé 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országokénál.

Tranzakciósdíj-emelés: védelmet kapnak a lakossági számlák 

2024. július 12. | Makronóm

Augusztustól emelkednek a banki tranzakciós díjak, októbertől pedig új devizaátváltási illetéket vezetnek be. Ám a lakossági számlákra és bankkártyákra vonatkozó díjstoppal a kormány igyekszik megkímélni a lakosságot, a családokat a terhek növekedésétől. Idén mintegy 100 milliárd, jövő évre 250 milliárd forintos többletbevételt várnak ezektől az intézkedésektől, amelyek főként a vállalatok terheit növelhetik. Közben jól teljesítenek az üzemanyagárak kordában tartására hozott intézkedések is. 

Nagy Márton: Idén újraindul a magyar gazdaság  

2024. május 22. | Makronóm

Kritikusaink szerint a 2010-es évek konjunktúrahullámát könnyű volt meglovagolni. 2008-ban a baloldal által meggyengített országot leterítette egy globális pénzügyi válság, 2010 után megerősödve, mi mégis haza tudtuk küldeni az IMF-et – írta a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.  

Márciusban már csak 0,8 százalékkal nőttek az árak

2024. április 11. | Makronóm

Az infláció idén márciusban az elemzői várakozásoknak megfelelően tovább lassult a KSH friss adatai szerint. Szerencsére az év hátralévő részében sem várhatók jelentősebb árváltozások. Bizonytalanságot az üzemanyagárak alakulása jelent, amelyet elsősorban nemzetközi tényezők befolyásolnak, ám az élelmiszerárak kordában tartását segíti az Árfigyelő is; éves átlagban pedig 5 százalék alatt maradhat a pénzromlási ütem.

Megvan a veszélye a benzin jelentős drágulásának, de reméljük, elkerüljük a legrosszabbat!

2024. január 29. | Makronóm

A jemeni húszik a Vörös-tengeren továbbra is támadják az olajkereskedelmi hajókat, Irán pedig elítélte a nyugati ellenakciót. Azaz a geopolitikai kockázatok miatt az elkövetkező hónapokban magasabb üzemanyagárakra számíthatunk. A brent olaj hordónkénti ára akár tartósan 80 dollár fölé is emelkedhet – nyilatkozta az Index hírportálnak Santo Martin, a Makronóm Intézet vezető elemzője.

Hajszálnyival 10 százalék alá esett az infláció üteme 

2023. november 10. | Makronóm

Októberben az infláció fontos mérföldkőhöz érkezett, és ha csak hajszálnyival is, de 10 százalék alá csökkent. Az egy számjegyű infláció egyelőre nem az inflációs cél elérését jelenti, a pénzromlás további leszorításán még dolgozni kell. Az év egészét tekintve az infláció 17,7-17,8 százalékot tehet ki, míg decemberre 7 százalék alá csökkenhet. 

Merre tovább üzemanyagárak? 

2023. szeptember 7. | Halaska Gábor

Írásunkban a következő hónapok olaj- és üzemanyagár-trendjeit próbáljuk latolgatni. Tovább drágulhat a kutakon a benzin és a gázolaj, ahogyan az elmúlt hetekben láttuk, vagy stabilizálódhat az ár? 

Videó

Hét ábrája

Social media

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat