Donald Trump második elnöksége óta az Egyesült Államok látványosan visszavonult számos nemzetközi szervezetből és finanszírozási programból. Sokan automatikusan Kínát tekintik a keletkező geopolitikai vákuum kitöltőjének, a kép azonban ennél árnyaltabb. Peking csak ott vállal nagyobb szerepet, ahol az gazdasági vagy politikai előnyökkel jár, de nem kívánja átvenni Washington korábbi globális finanszírozói szerepét.
Tajvan hiába épített ki világszínvonalú járványkezelési rendszert, Kína ismét megakadályozta a részvételét a WHO legfontosabb fórumán. Az újabb konfliktus mögött egy sokkal erősebb kérdés húzódik: meddig képesek a globális intézmények ellenállni a nagyhatalmi nyomásnak?
Az antibiotikumok tették lehetővé, hogy a korábban halálos betegségek, mint például a tuberkulózis gyógyíthatóvá váljanak. Most azonban az emberiség egyre közelebb kerül ahhoz, hogy elveszítse a csodaszert. Csendben, lassan, miközben a baktériumok tanulnak, mi felelőtlenül használjuk a vívmányainkat.
Újra megjelent a kanyaró, amit az 1990-es évek végére legyőzöttnek hitt az emberiség. A WHO, az UNICEF és az ECDC jelentései szerint azonban a pandémia óta egyre gyakoribbá váltak az ilyen megbetegedések. A cél a 95 százalékos védettség elérése lenne, de ezt hátráltatja az oltásellenesség terjedése.
Az elnök nem húzta sokat az időt: alig tette le az esküt, azonnal rendeletek tucatjait írta alá, köztük olyanokat, amelyeknek nagyon komoly és hosszú távú következményei is lesznek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) félretájékoztatással és a közegészségügyi kezdeményezések elleni lobbizással vádolta az élelmiszer- és italágazatot. Az új jelentésük szerint az ultrafeldolgozott élelmiszerek évente mintegy 391 ezer halálesetért felelősek Európában.
