A brexit után a jelenleg ellenzékben lévő brit Munkáspárt fontolóra vette, hogy kiterjesszék a választójogot az uniós polgárokra, valamint a 16-17 évesekre.
Felrobban-e a balkáni puskaporos hordó, és ha igen, kinek áll érdekében egy újabb fegyveres konfliktus Európában?
Mint ahogy ez benne volt a levegőben, az F–16-os vadászrepülőgépek Ukrajnába szállításának Joe Biden amerikai elnök a napokban zöld utat adott. Megnézzük, hogy hány ilyen gép érhető el Nyugat-Európában, mely országok lehetnek a legaktívabbak az ajándékozásban.
Mexikó és Kína is máshonnan vásárolná a kukoricát. Az ukrajnai háború felbolygatta a piacot, Kína új beszállítókat keres, Mexikó pedig kitiltaná az amerikai GMO-kukoricát.
A ma száz esztendős Henry Kissinger még mindig hiszi, hogy az emberiség képes tanulni a hibáiból. Igaz, katasztrófák árán, de képes.
„Körömszakadtáig ragaszkodunk valamihez, aminek egyáltalán nem gondoljuk végig a politikai következményeit” – mondja a volt külügyminiszter az USA világrendszemléletéről.
Ukrajnát nem Oroszország miatt, hanem azért kell felvenni a NATO-ba, hogy ne kezdhessen ámokfutásba, és kontroll alatt lehessen tartani – véli minden idők legeredményesebb külügyminisztere.
A Kína, Brazília, Oroszország, India és Dél-Afrika alkotta BRICS-csoport nyári csúcstalálkozóján tárgyal az új tagországok felvételéről. Eddig összesen 19 állam jelezte csatlakozási szándékát.
Egy 1. világháborút megelőző klasszikus pillanatban vagyunk, ahol a legkisebb tévedés is katasztrofális következményekkel járhat – mondta a külügyi legenda egy friss interjúban.
A Makronóm Intézet által elkészített májusi Gazdasági monitor szerint a globális ellátási láncok korábbi zavarai normalizálódnak.
Milyen növekedésre van szükség 40 év neoliberális gazdaságpolitika után?
Egyszerre támadó és óvatos stratégiát fogalmaztak meg a G7-ek Kínával szemben. Az egység látszata kétségtelen, a hangsúly a finomhangolásokon lesz.
Peking évtizedek szorgalmas munkájával érte el a mostani kereskedelmi szintet. Mindez kártyavárként omolhat össze.
Giorgia Meloni bejelentette: Róma felmondja a Pekinggel kötött Egy övezet, egy út projektet.
A hirosimai G7-csúcstalálkozón már nem Ukrajna a főszereplő. A Nyugat Kína ellen fordul, de ehhez szüksége van a globális délre. Az viszont nem adja könnyen magát.
Finnország volt miniszterelnöke szerint a globális nyugatnak nem moralizálnia kellene, hanem keresni az együttműködést a keleti és déli országokkal, mielőtt világrendje maradványai is eltűnnek.
Washington és Brüsszel még mindig nem értik az alapokat: kevesebb kioktatást, több befektetést! Kína évtizedes előnyre tett szert, mert tisztában van az afrikai helyzet kezelésének módszerével.
A veszélyek korában a magyar vállalkozók hozhatnak fordulatot.
Európának új stratégiát kell alkalmaznia a kínai kapcsolatok területén, de nem keveredhet bele egy új hidegháborúba és a Washington-Peking viszály esetleges eszkalációjába – mondta az EU külügyi főképviselője.
A ritkaföldfémek szövetségen belüli és szabadkereskedelmi partnerektől való beszerzése egyre problémásabb az USA-ban.
Az Európai Néppárt elkötelezett Ukrajna NATO-csatlakozás iránt, és fel is szólította a védelmi szövetséget.
Ha Brüsszel szankcionálni meri Kínát, a válaszlépés hasonlóan kemény lesz – közölte a kínai külügyminiszter berlini látogatása során
A szigetország évtizedes passzivitást követően fordult néhány éve újra a világ felé, és lett meghatározó globális szereplő. Ez az irány Oroszország Ukrajna elleni háborújában is egyre markánsabb.
Az afrikai országok még a járvány és a háború hatásait nyögik. Az éhezés kockázata is növekszik számos szegény államban.
Egy új, kétpárti törvényjavaslat szerint szigorúan tilos lesz a földfelvásárlás az USA-ban azoknak, akik Kínával, Oroszországgal, Észak-Koreával vagy Iránnal állnak kapcsolatban.
A lengyel kormányfő, Morawiecki reagált Ron DeSantis floridai kormányzó lehetséges republikánus elnökjelölt kijelentéseire az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban.
Egyre többen szállnak szembe az USA Kína-ellenes szankciós politikájának sürgetésével.
Több mint egy év után világos, hogy az orosz–ukrán háborúnak nem lesznek győztesei. A megoldást a tűzszünet és a béketárgyalások jelentik.
Érdekes a jelenlegi válság, egyes iparágak zsugorodnak, miközben mások képesek növekedni.
Mielőtt Németország fegyverkezésbe kezd, a személyzeti problémákra kell megoldást találnia.