2025. november 18., kedd
Ukrajnában újra bűzlik valami: a lopás szimbólumává nemesedett aranyvécé százmillió dollárnyi korrupciót áraszt magából, a szag pedig egészen az elnöki körökig terjed. Zelenszkijnek most a saját házában kell szellőztetnie – lehetőleg még az előtt, hogy nyugati partnerei befognák az orrukat.
A modern kultúra iparszerűvé vált, a tartalom már nem műalkotás, hanem termék, a fogyasztó nem értelmez, hanem elfogyaszt. A kultúripari logika a digitális platformok korára optimalizálódott: lapozunk, kattintunk, félbehagyunk, és ezt ismételjük.
Sokak szerint, ha Ukrajna nem mondott volna le 1994-ben az „atomfegyvereiről”, Oroszország soha nem merte volna megszállni a Krímet, így a mostani háború sem tört volna ki. Ez a gondolat azonban pusztán történelmi mítosz: az ukrán nukleáris elrettentés elmélete teljesen figyelmen kívül hagyja a reál- és geopolitikai valóságot.
Emmanuel Macron ismét romhalmazt hagyott maga után. Az új francia miniszterelnök gyors bukása nem a kormány, hanem a rendszer totális csődje. Az elnök, aki bárkit lecserél, csak magát nem, már nem Franciaország vezetője, inkább hazája krízisének megtestesítője.
Bár Donald Trump hirtelen fordulattal kemény oroszellenes kijelentésekkel sokkolta a közvéleményt, valójában nem ígért sem fegyvert, sem pénzt Ukrajnának: a terhet és a felelősséget Európára tolja, miközben csendben az Egyesült Államok kivonását készíti elő a konfliktusból.
Engem például Oroszország elleni szankcióvá változtatott. De már elmúlt.
A cseh választási kampány végső szakaszába lépett, hiszen pár hét múlva parlamenti választások várnak az országra. Az összes közvélemény-kutatásban Andrej Babiš dominál, aki persze kerüli, hogy Robert Ficóra vagy Orbán Viktorra hivatkozzon.
Felvidékiként nem vagyok feltétlen híve Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, de azt meg kell hagyni, hogy most neki kell adni a hét megmondója címet. Igencsak szuggesztív képpel sikerült lefestenie az EU vezetőinek korlátoltságát Vlagyimir Vlagyimirovicsnak.
Az EU–USA „vámmegállapodás” egy kommunikációs blöff volt: a felek között nem zajlottak valós tárgyalások, csupán egy kényszerű alku született. Brüsszel tudatosan lemondott az egyenlő feltételekről, mert a kontinens biztonsága Washington katonai erején múlik. A gazdasági racionalitást egyszerűen felülírta a katonai függőség.
Az EU vezetői megpróbálják nyomás alatt tartani Donald Trumpot a Putyinnal folytatott tárgyalás előtt. A politikai nyilatkozatok és a direkt marketing azonban nem pótolják a tényleges részvételt: az asztalnál, ahol Ukrajna sorsáról döntenek, Európának nem készítettek be széket.
Donald Trump váratlanul bejelentette, hogy jóváhagyja amerikai fegyverek szállítását Ukrajnának. A döntés inkább kényszerlépés, mintsem tudatos irányváltás. A háború nem áll meg – csak irányt vált, majd visszakanyarodik önmagába. Az elnök Ukrajna-politikája egyelőre nem nyit új korszakot, csupán visszatér oda, ahonnan minden erejével el akart fordulni.
Az al-Kaida újjáéledése Közép-Ázsiában, a Száhel-övezetben és a Közel-Keleten újra komoly fenyegetést jelent Európára: a radikalizáció, a visszatérő dzsihadisták és az instabilitás új kihívásokat hozhatnak a kontinensnek.
Ukrajna hadat üzen a fegyverszállítási bénultságnak, és zsonglőrmutatvánnyal próbálja megkerülni az amerikai politikai holtpontot. Az Amerika szállít, Európa fizet modell működhet, de veszélyes precedenst teremthet: Washington mint logisztikai beszállító innentől mindent üzleti alapon közelíthet meg – súlyos feltételekhez kötve.
A NATO történelmi döntést hozott: a szövetség tagjai vállalták, hogy védelmi kiadásaikat a GDP-jük 5 százalékára emelik, miközben megerősítették elkötelezettségüket a kollektív védelem mellett. Bár a bejelentés az egységet hivatott demonstrálni, Spanyolország megmutatta, hogyan kell a botot a bicikli küllői közé dugni.
Sem az Egyesült Államok, sem Izrael nem képes önállóan megdönteni Irán teokráciáját. A Naked Capitalism portál szerint a CIA és a Moszad olyan proxycsoportokat aktiválhat az iráni szeparatistákból, amelyek Törökország és Azerbajdzsán segítségével belülről szíthatnak zavargásokat.
A Törökországban tartott orosz–ukrán tárgyalásnak és a Trump–Putyin-egyeztetésnek az egyetlen pozitívuma az volt, hogy megtörtént. A béke iránti elkötelezettség hangoztatásakor lassan mindenki blöfföl: élén Oroszországgal, Ukrajnával és a Macron elnök vezette „hajlandók koalíciójával”. Trump a háttérben keveri a lapokat, és már nem mosolyog.
Robert Francis Prevost chicagói bíborost választották meg Szent Péter 267. utódjává, XIV. Leó néven. A névválasztása jelentőségteljes, hiszen az visszautal az elődökre, és önmaga számára is feladatokat határoz meg.
A magánfelvásárlások több mint ezermilliárd dollárt vontak ki az európai részvénypiacokról az elmúlt évtizedben – derül ki egy a HSBC Global Research és a New Financial think-tank közös jelentésből, amely rávilágít arra, hogy a tőzsdék miként veszítik el pozíciójukat a magántőkeboom következtében.
A teret és az időt egyaránt újradefiniálják a technológiák – meghatározzák a történetek kommunikálásának, a közönség beállításának és az egyének önmeghatározásának szabályait. Nem volt mindig így…
Félig üres a pohár Ukrajna, félig tele az Egyesült Államok számára a várva várt Trump–Putyin-beszélgetés után. Európa változatlanul nem tud miből inni, Oroszország viszont egyenesen az üveget húzza meg.
Nehéz nem arra gondolni, hogy az egész Trump–Zelenszkij-találkozó egy olyan, szó szerint sorsdöntő kelepce volt, amibe az ukrán elnök amatőr módon szó nélkül belesétált. A háttérben egy olyan megállapodás állt, amit valószínűleg egyik elnök sem vett komolyan. Ám ha blöffről van szó, Trumpé az adu.
Az Európai Unió az elmúlt évek során elfelejtette megfogalmazni saját érdekeit – mind geopolitikai, mind gazdasági szinten. Ez pedig nem vezet sehová. Lássunk három „elképzelhetetlennek” tűnő ötletet, amelyek mentén Európa kivívhatná Trump tiszteletét!
A három éve tartó konfliktus vége legalább olyan sokkoló lesz, mint az eleje. Nem Trump löki oda Ukrajnát Oroszország lába elé: Biden és Brüsszel tette ezt az évekig tartó hazugságspirállal. És a végén Európa omlik össze.
Az Egyesült Államok még sok éven át lesz megkerülhetetlen tényező Európában. Ez nem csak Washington műve: az európaiak maguk alakítottak ki totális függőségi viszonyt. Amikor aztán jött valaki a Fehér Házba, akinek sem az ideológiai, sem az üzleti elgondolásai nem egyeznek Brüsszelével, a történet kegyetlenül megbosszulta magát.
Washington valószínűleg szankciós lazításokra készül a béketárgyalások részeként, Európa közben a dackorszakba lépett, és újabb tiltó intézkedéseket hoz Oroszországgal szemben. Kérdés, hogy mire megy vele, ha a tengerentúli piac már a nyitásra készül.
Gazdaság helyett politika, pragmatizmus helyett ködös ideológia. Az Európai Unió Brüsszel-vezérelt működése immár többet rombol, mint használ. Sürgős irányváltásra lenne szükség, a hübrisz ideje lejárt.
Az Egyesült Államok külügyminisztere remek hangulatú beszélgetést folytat Szijjártó Péterrel, de az Európai Parlament elnökének a meghívására egy sorral sem válaszol. Minden jel arra mutat, hogy Brüsszel eddig sem túl erős geopolitikai szerepe tovább gyengül, a nemzetállamoké viszont erősödik.
Davosban általában a kiválasztottak ecsetelik a többi kiválasztottnak, hogy mit csináltassanak a nem kiválasztottakkal, hogy ők továbbra is kiválasztottak legyenek – ez a filozófia azonban az idei összeröffenésen már nem működött. Új seriff érkezett a városba.
Az Unherd portálon is olvashattuk, miszerint a Wall Street forgóajtója veszélyezteti az EU szuverenitását. Köszönjük a figyelmeztetést, egyre többen gondolják, hogy az amerikai oligarchatőke már rég a zsebében tartja Európát, és mivel Trump beiktatásával egy új gazdasági réteg kerül a hatalomba, így még inkább számíthatunk a jelenlétükre.
Az amerikai elnök szimultán játszik a világ legnagyobb geopolitikai sakkversenyén. Célja azonban nem a gyors matt, hanem az, hogy az ellenfél rájöjjön: Trump valóban vele játszik, de nem ellene. Ha ez nyilvánvalóvá válik, a remi esélye is megnő.
