2026. április 16., csütörtök
Miközben Von der Leyen még mindig „munkacsoportokkal” keresteti a megoldást, a valóság már az üzemanyag-jegyrendszer felé sodorja Európát. A Hormuzi-szoros blokádja csak felszínre hozta azt, ami eddig is nyilvánvaló volt: Brüsszel energiapolitikája alapjaiban alkalmatlan a válságkezelésre.
Rossz történelmi emlékeket idéz Berlin listázásba forduló háborús készülődése. Németország békeidőben, különleges jogrend és társadalmi vita nélkül korlátozza, hogy ki hagyhatja el három hónapnál hosszabb időre az országot. Az állam ezzel saját polgárainak egyik legalapvetőbb jogát sérti.
A történelem nem ismétli önmagát, a földrajz viszont igen: az ókori Görögország tengeri útvonalaiért vívott harcaitól Kína terjeszkedéséig és az Északi-sarkvidék új hatalmi játszmáiig ugyanazok a „térképre rajzolt kényszerek” mozgatják a világpolitikát.
A ruszin származású, Goldman-díjas Michal Kravčík minap a közösségi oldalán erősen megkérdőjelezhető kijelentéssel vonta kétségbe a regnáló magyar kormánypárt választási esélyeit. Az ember az efféle mondatokat először hajlamos a közép-európai politika szokásos lármájának tekinteni.
Ali Hámenei februári halálával és fia, Modzstába márciusi hatalomátvételével a nyugati elemzők már a vészharangot kongatják: a teheráni rezsim esetleges összeomlása nyomán egy az al-Kaidához hasonló, decentralizált globális síita terrorhullámot jósolnak, a valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb.
Az ideológiára épülő uniós energiapolitika újra bebizonyította, hogy köszönőviszonyban sincs a realitásokkal. A közel-keleti háború berobbantotta az olajárakat, Washington pragmatikusan lazít az orosz olaj elleni szankciókon, Brüsszel viszont ragaszkodik a szankciós ortodoxiához. Míg a globális piac egyszerűen megkerüli az európai rendszert, az EU-s energiabiztonsági politika újabb ...
Ha rátekintünk a Robert Fico és Donald Trump floridai találkozójáról készült fotókra, a magyar olvasónak szinte önkéntelenül egy másik kép jut az eszébe. Orbán Viktor és Trump mosolygós, magabiztos jelenete a Fehér Házban. A különbség nem pusztán esztétikai vagy hangulati, Fico arcáról leolvasható, hogy nem minden az elképzelései szerint alakult.
J. D. Vance alelnök ellentmondásos megszólalásai már most megmutatják, milyen belharcok formálhatják a Trump utáni Amerikát – és miért lenne hiba 2028-ig várni az új washingtoni kapcsolatok építésével.
Az Európai Unió közlekedési biztosa szerint a kínai tulajdonú európai kikötők nem jelentenek biztonsági kockázatot és az Északi-sarkvidék sem számít feszültséggócnak. Jöhet a pánik.
Berlinben mintha elfelejtették volna, miért is nincs atombombájuk. A stratégiai önbizalom túladagolása, az amerikai védelmi garanciák körüli hisztéria és az európai nagyhatalmi ábrándok együttesen a lehető legrosszabb irányba viszik a német politikai és katonai elitet.
Rendkívüli, jó értelemben véve bennfentes kötetet mutatunk most be, amely igen alaposan körbejárja korunk egyik legfontosabb technológiai trendjét. A mesterséges intelligencia nagy nyelvi modelljét a világ elé táró Open AI háttértörténete és vezetőjének ambíciói igen tanulságosak.
Lesz annak valami diszkrét bája, amikor az antiglobalista Nigel Farage tockosokat oszt ki a davosi globalista elitnek. Nem beszélve Trumpról, aki közli majd velük, hogy személyesen cserél le mindent és mindenkit. Is.
A választókerületi határmanipuláció az Egyesült Államokban és más országokban az egymandátumos választókerületekre épülő, többségi választási rendszer logikus következménye. A Pew Research Center nemzetközi összehasonlítása szerint a gerrymandering abból fakad, hogy ahol a politikai verseny kimenetele a körzethatároktól függ, ott azok kijelölése szükségszerűen politikai döntés.
A civilizáció mindig le akarja előzni saját jövőjét: feltalál, ünnepel, belebukik, majd újra feltalál, korábban, mint kellene. A mesterséges intelligencia ennek az időzítési tévedésnek a lenyomata: a technológia már megszületett, de a világ, amelyre szánták, még nem létezik.
A nemzetközi politikát általában illik nagyon komolyan venni. Amikor háborúról, békéről, energiáról, pénzről és technológiáról esik szó, az ember nem szívesen tréfálkozik. Mégis van egy régi, különösen Közép-Európában jól ismert tapasztalat: vérkomoly dolgokról nemhogy lehet, hanem csak humorral érdemes igazán pontosan beszélni.
Európa betegsége éppen az a három ország, amely önjelölt orvosként hirdeti magát. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia hatalmi státuszról szőtt fantáziái mögött azonban a gyengeség, a tehetetlenség és kudarcok sorozata húzódik meg.
Az ukrán elnök végül pontosan azt a rendszert hozta létre, amely ellen eredetileg harcot hirdetett: egy korrupcióba fulladó, háborút végtelenítő gépezetet, amely lassan felzabálta önmagát.
Jobb híján az európai vezetők versenyt hízelegnek és hangosan előre megköszönnek mindent Donald Trumpnak. A daddy diplomacy ma már nem egyszerű megalázkodás, hanem mindent felülíró működési elv, amelyben egyetlen szabály számít: mosolyogj apura.
Donald Trump és Moszkva huszonnyolc pontos béketervvázlata egyszerre rejti a valós rendezés ígéretét és egy egész Európára kiterjedő egzisztenciális problémát. Ukrajna most először érzi meg igazán, milyen a háború, amelyben Washington már nem szövetségesként, hanem döntőbíróként áll a háta mögött.
Ukrajnában újra bűzlik valami: a lopás szimbólumává nemesedett aranyvécé százmillió dollárnyi korrupciót áraszt magából, a szag pedig egészen az elnöki körökig terjed. Zelenszkijnek most a saját házában kell szellőztetnie – lehetőleg még az előtt, hogy nyugati partnerei befognák az orrukat.
A modern kultúra iparszerűvé vált, a tartalom már nem műalkotás, hanem termék, a fogyasztó nem értelmez, hanem elfogyaszt. A kultúripari logika a digitális platformok korára optimalizálódott: lapozunk, kattintunk, félbehagyunk, és ezt ismételjük.
Sokak szerint, ha Ukrajna nem mondott volna le 1994-ben az „atomfegyvereiről”, Oroszország soha nem merte volna megszállni a Krímet, így a mostani háború sem tört volna ki. Ez a gondolat azonban pusztán történelmi mítosz: az ukrán nukleáris elrettentés elmélete teljesen figyelmen kívül hagyja a reál- és geopolitikai valóságot.
Emmanuel Macron ismét romhalmazt hagyott maga után. Az új francia miniszterelnök gyors bukása nem a kormány, hanem a rendszer totális csődje. Az elnök, aki bárkit lecserél, csak magát nem, már nem Franciaország vezetője, inkább hazája krízisének megtestesítője.
Bár Donald Trump hirtelen fordulattal kemény oroszellenes kijelentésekkel sokkolta a közvéleményt, valójában nem ígért sem fegyvert, sem pénzt Ukrajnának: a terhet és a felelősséget Európára tolja, miközben csendben az Egyesült Államok kivonását készíti elő a konfliktusból.
Engem például Oroszország elleni szankcióvá változtatott. De már elmúlt.
A cseh választási kampány végső szakaszába lépett, hiszen pár hét múlva parlamenti választások várnak az országra. Az összes közvélemény-kutatásban Andrej Babiš dominál, aki persze kerüli, hogy Robert Ficóra vagy Orbán Viktorra hivatkozzon.
Felvidékiként nem vagyok feltétlen híve Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, de azt meg kell hagyni, hogy most neki kell adni a hét megmondója címet. Igencsak szuggesztív képpel sikerült lefestenie az EU vezetőinek korlátoltságát Vlagyimir Vlagyimirovicsnak.
Az EU–USA „vámmegállapodás” egy kommunikációs blöff volt: a felek között nem zajlottak valós tárgyalások, csupán egy kényszerű alku született. Brüsszel tudatosan lemondott az egyenlő feltételekről, mert a kontinens biztonsága Washington katonai erején múlik. A gazdasági racionalitást egyszerűen felülírta a katonai függőség.
Az EU vezetői megpróbálják nyomás alatt tartani Donald Trumpot a Putyinnal folytatott tárgyalás előtt. A politikai nyilatkozatok és a direkt marketing azonban nem pótolják a tényleges részvételt: az asztalnál, ahol Ukrajna sorsáról döntenek, Európának nem készítettek be széket.
Donald Trump váratlanul bejelentette, hogy jóváhagyja amerikai fegyverek szállítását Ukrajnának. A döntés inkább kényszerlépés, mintsem tudatos irányváltás. A háború nem áll meg – csak irányt vált, majd visszakanyarodik önmagába. Az elnök Ukrajna-politikája egyelőre nem nyit új korszakot, csupán visszatér oda, ahonnan minden erejével el akart fordulni.
