2026. július 22., szerda
A NATO történelmi döntést hozott: a szövetség tagjai vállalták, hogy védelmi kiadásaikat a GDP-jük 5 százalékára emelik, miközben megerősítették elkötelezettségüket a kollektív védelem mellett. Bár a bejelentés az egységet hivatott demonstrálni, Spanyolország megmutatta, hogyan kell a botot a bicikli küllői közé dugni.
Sem az Egyesült Államok, sem Izrael nem képes önállóan megdönteni Irán teokráciáját. A Naked Capitalism portál szerint a CIA és a Moszad olyan proxycsoportokat aktiválhat az iráni szeparatistákból, amelyek Törökország és Azerbajdzsán segítségével belülről szíthatnak zavargásokat.
A Törökországban tartott orosz–ukrán tárgyalásnak és a Trump–Putyin-egyeztetésnek az egyetlen pozitívuma az volt, hogy megtörtént. A béke iránti elkötelezettség hangoztatásakor lassan mindenki blöfföl: élén Oroszországgal, Ukrajnával és a Macron elnök vezette „hajlandók koalíciójával”. Trump a háttérben keveri a lapokat, és már nem mosolyog.
Robert Francis Prevost chicagói bíborost választották meg Szent Péter 267. utódjává, XIV. Leó néven. A névválasztása jelentőségteljes, hiszen az visszautal az elődökre, és önmaga számára is feladatokat határoz meg.
A magánfelvásárlások több mint ezermilliárd dollárt vontak ki az európai részvénypiacokról az elmúlt évtizedben – derül ki egy a HSBC Global Research és a New Financial think-tank közös jelentésből, amely rávilágít arra, hogy a tőzsdék miként veszítik el pozíciójukat a magántőkeboom következtében.
A teret és az időt egyaránt újradefiniálják a technológiák – meghatározzák a történetek kommunikálásának, a közönség beállításának és az egyének önmeghatározásának szabályait. Nem volt mindig így…
Félig üres a pohár Ukrajna, félig tele az Egyesült Államok számára a várva várt Trump–Putyin-beszélgetés után. Európa változatlanul nem tud miből inni, Oroszország viszont egyenesen az üveget húzza meg.
Nehéz nem arra gondolni, hogy az egész Trump–Zelenszkij-találkozó egy olyan, szó szerint sorsdöntő kelepce volt, amibe az ukrán elnök amatőr módon szó nélkül belesétált. A háttérben egy olyan megállapodás állt, amit valószínűleg egyik elnök sem vett komolyan. Ám ha blöffről van szó, Trumpé az adu.
Az Európai Unió az elmúlt évek során elfelejtette megfogalmazni saját érdekeit – mind geopolitikai, mind gazdasági szinten. Ez pedig nem vezet sehová. Lássunk három „elképzelhetetlennek” tűnő ötletet, amelyek mentén Európa kivívhatná Trump tiszteletét!
A három éve tartó konfliktus vége legalább olyan sokkoló lesz, mint az eleje. Nem Trump löki oda Ukrajnát Oroszország lába elé: Biden és Brüsszel tette ezt az évekig tartó hazugságspirállal. És a végén Európa omlik össze.
Az Egyesült Államok még sok éven át lesz megkerülhetetlen tényező Európában. Ez nem csak Washington műve: az európaiak maguk alakítottak ki totális függőségi viszonyt. Amikor aztán jött valaki a Fehér Házba, akinek sem az ideológiai, sem az üzleti elgondolásai nem egyeznek Brüsszelével, a történet kegyetlenül megbosszulta magát.
Az Unherd portálon is olvashattuk, miszerint a Wall Street forgóajtója veszélyezteti az EU szuverenitását. Köszönjük a figyelmeztetést, egyre többen gondolják, hogy az amerikai oligarchatőke már rég a zsebében tartja Európát, és mivel Trump beiktatásával egy új gazdasági réteg kerül a hatalomba, így még inkább számíthatunk a jelenlétükre.
Az amerikai elnök szimultán játszik a világ legnagyobb geopolitikai sakkversenyén. Célja azonban nem a gyors matt, hanem az, hogy az ellenfél rájöjjön: Trump valóban vele játszik, de nem ellene. Ha ez nyilvánvalóvá válik, a remi esélye is megnő.
Életbe léphetne-e a híres 5. cikkely? Elképzelhető lenne-e, hogy a kollektív védelem elve alapján a NATO európai szárnya megtámadja a NATO legnagyobbját, amiért az fegyverrel kényszeríti valamire az egyik tagországot? Rövid a válasz: nem.
A német gazdasági tárca vezetője emblematikus arca lett az agresszív, felkészületlen és iparromboló energiaátállásnak. Csúf és elitista önteltségtől eltorzult zöld arca. De a bőr rajta, az még mindig áthatolhatatlanul vastag.
Biden Fehér Háza erő helyett a gyengeséget mutatta meg, miközben egy életek százezreit követelő, és számára az afganisztáni kivonuláshoz hasonló csődöt eredményező proxyháborúban játszotta tovább az eljátszhatatlant. Ez már a végjáték.
A német haderő a fogadkozások és a meghirdetett militarista fordulat ellenére is kétségbeejtő elhanyagoltságot mutat. A helyzet úgy áll, hogy a jelenlegi kapacitásokat figyelembe véve száz évbe telne, mire a húsz évvel ezelőtti szintet eléri.
Az Egyesült Államok kezéből kicsúszott az ukrajnai háború irányítása, az új főnök francia, aki összekeveri saját szerepét Európáéval. A csatakiáltás Moszkváig hallik, de az acélos hang mögött nincs meg a vas, ami nyomatékot adna neki. Harmadik világháborút kirobbantani kocsmai szintű politikával persze lehet. Egyszer.
Folytatódik Macron ámokfutása a nyugati csapatok Ukrajnába küldéséről. Ha mindenki helyén kezelné a dolgot, és betudná a francia elnök küldetéstudatos Napóleon-karikatúrájának, nem lenne gond. De nem ez történik. A végén csak sikerül kirobbantani egy atomháborút, merci, monsieur le président, merci!
Harmadik évébe lép az ukrajnai konfliktus. Lesz-e negyedik, vagy 2024-ben dől el minden, még ha az törvényszerűen fájdalmas döntésekre is fog épülni? Meddig bírja és meddig akarja a Nyugat folytatni a háborút?
