Omar Bradley tábornok híres meglátása szellemében, miszerint „az amatőrök beszélnek a stratégiáról, a profik a logisztikát tanulmányozzák”, a Közel-Keletre és az olajárra most a diplomáciai közlemények helyett a hajók, biztosítók és kikötők felől érdemes nézni.
A közel-keleti olaj- és gáztranzitútvonalak bizonytalansága és az amerikai–iráni békekötés közeledtével zuhanó világpiaci árak kihívás elé állítják a nagy kitermelőket. A piaci enyhülés ugyanakkor stabilizálhatja az európai piacokat, a Törökországon áthaladó déli energiafolyosó pedig felértékelődik.
Irán burkolt fenyegetése szerint a jemeni húszik segítségével akár a Vörös-tenger kulcsfontosságú átjáróját is lezárhatják, ami egyszerre béníthatná meg a világ energiaellátását és az Európa–Ázsia közötti kereskedelem egyik legfontosabb útvonalát. A válság ráadásul Kelet-Afrika stratégiai jelentőségét is új szintre emeli, ahol a világ vezető hatalmai versengenek a befolyásért.
A Hormuzi-szoros blokádja, a Malaka-szorosnál kibontakozó amerikai–kínai erőpróba és a Balti-tenger alatti hibrid hadviselés a világgazdaság idegszálai – egyben az új világrend első számú törésvonalai. A Pax Americana lassan kifullad, a világ így belépett a fojtópontok korszakába, ahol a biztonságos szállítás került előtérbe.
Bár a piacok eufóriában úsznak az amerikai–iráni alku bejelentésére, a G7-csúcs rámutatott, hogy a nyugati világrend korábbi egysége már a múlté. Izrael kapcsán pedig több probléma is felvetődik, amely zátonyra futtathatja a békét.
Repedezik az amerikai hegemónia egyik legfontosabb pillére. A Hormuzi-szoros körüli válság és az iráni jüan- valamint stablecoin-alapú olajelszámolások olyan folyamatokat indíthatnak fel, amelyek felgyorsítják a dollár globális dominanciájának gyengülését.
A Hormuzi-szoros megbénulása megmutatta a fosszilis energiahordozók sebezhetőségét, de a válságban a műtrágya- és a chipgyártás is érintett. A krízis Ázsiát és Európát is a megújuló energiák használata felé tereli, ám mindez a hazai gazdaságot is érintő negatív trendet indít el.
A Hormuzi-szoros blokádja csak meggyújtotta azt a gazdasági kanócot, amely köré Indonézia évek óta halmozta a tűzifát. Az olaj drágulása, a gyengülő valuta, a növekvő állami kiadások és a kínai dominancia alatt álló nikkelipar olyan öngerjesztő válságspirált hozott létre, ami egyre jobban emlékeztet az 1997-es ázsiai pénzügyi katasztrófára.
A hét ábrája
A közel-keleti háború miatt kialakult energiasokk láncreakcióként söpör végig a világ gazdaságain, ami a valutaárfolyamok gyengüléséhez, jegybanki védelmi intézkedésekhez és a makrogazdasági növekedés csökkenéséhez vezet.
Az iráni háború átrendezi az Öböl-államok, Törökország, Kína és Oroszország mozgásterét a Közel-Keleten, a térség minden szereplője a saját biztonsága, gazdasági érdekei és szövetségi kényszerei között lavíroz.
A Hormuzi-szoros körüli zavar eddig nem repítette tartósan 150 dollárig az olajat, de ez kevés okot ad a megnyugvásra. A piac készletekkel, vészhelyzeti tartalékokkal, kerülő útvonalakkal és keresletfékezéssel próbál időt nyerni – a valódi költség csak később érkezhet meg.
Az Európai Unió végleg le akarja zárni az orosz energiahordozók korszakát, de ezzel nem szabadul meg a függőségtől, csupán átrendezi azt. A leválás ára egy összetettebb, kiszámíthatatlanabb energiarendszer a geopolitika, a piac és a belső kohézió együttes kockázati tényezőjével együtt.
Miközben Washington hónapok óta az iráni válság kezelésével küszködik, Kína olyan pozíciót épített fel, amely nélkül ma már szinte elképzelhetetlen bármiféle rendezés a Hormuzi-szoros körül. Trump május 14-én kereskedelmi és stratégiai tárgyalásokra érkezik Pekingbe, így éppen azzal az országgal ül le alkudozni, amelynek Teheránra nagyobb befolyása van, mint bárki másnak a világon.
A globális energiaárak az idén 24 százalékkal emelkednek, elérve a 2022-es válság szintjét. A Világbank szerint a Hormuzi-szoros körüli konfliktus egy olyan kiterjedt nyersanyagpiaci sokkot indít el, amely alapjaiban írja át a világgazdaság és az európai ipar kilátásait.
Peking stratégiai célja Tajvan egyesítése, de a gazdasági kockázatok, a kínai közvélemény háborúellenessége és Hszi Csin-ping örökségépítése inkább a békés nyomásgyakorlás felé tereli Kínát. A katonai fölény és az egyesüléshez kínált ösztönzők Tajpej mozgásterét szűkítik, ahogy az amerikai félvezetőipari önellátás és a Hormuzi-szoros válsága is Pekingnek kedvez.
A hét ábrája
Hat évtized után az Egyesült Arab Emírségek kilép az OPEC-ből. A döntés hátterében ott húzódik az iráni háború, a Hormuzi-szoros részleges bénulása, a szaúdi–emírségi rivalizálás elmérgesedése és Washington egyre nyíltabb nyomása az olajkartellre. Az OPEC most először néz szembe azzal a veszéllyel, hogy elveszítheti azt az erőt, amely évtizedeken át meghatározta a globális energiapiacot.
Légicsapások, tűzszünetek, elkezdett, majd felfüggesztett tárgyalások – az iráni konfliktus ritmusa önmagát ismétli. Washington küszködik, míg Teherán hatalmas előnye, hogy nem kell győznie, elég, ha nem veszít.
A világ egyik legfontosabb tengeri olajútvonala gyakorlatilag leállt, a tankerek új utakat keresnek, a fuvardíjak kilőnek, Kína pedig begyűjti a megrendeléseket. A hormuzi válság iparpolitikai aranybányává vált Peking számára.
Több nemzetközi pénzügyi intézmény jelezte, hogy az iráni konfliktus Ázsia és a csendes-óceáni térség gazdasági növekedését is hátráltatni fogja az idén – sőt, még Kína sincs biztonságban.
Peking többfrontos offenzívát indított a dolláralapú hegemónia megtörésére. Ezt a stratégiát a geopolitikai ambíciók mellett egy súlyosbodó belső gazdasági kényszer is hajtja.
A hét ábrája
Az európai gazdaság egyik legfinomabbra hangolt rendszere, a légi közlekedés egyetlen geopolitikai csomóponttól függ: ha a Hormuzi-szorosnál a helyzet nem stabilizálódik, a többi mellé betársul a kerozinválság is.
A Nemzetközi Valutaalap eredetileg optimista forgatókönyvekkel készült. A közel-keleti háború azonban egyetlen mozdulattal törölte azokat, és helyére egy bizonytalan, inflációval és gazdasági csökkenéssel teli prognózist állított.
Donald Trump pár órával a saját ultimátuma lejárta előtt egyezett bele egy kéthetes tűzszünetbe Iránnal, cserébe a Hormuzi-szoros megnyitásáért. A megállapodás azonban csupán időnyerésre jó: az újrakezdett politikai játszma kimenetele továbbra is bizonytalan.
A Hormuzi-szoros blokádja már az európai légi közlekedést fenyegeti, Észak-Olaszországban szigorú kerozinkorlátozást vezettek be négy reptéren. Az eset rávilágít a kontinens ellátási láncainak sebezhetőségére.
Miközben a globális hajózási óriások Omán partjainál horgonyozva várják a Hormuzi-szorosnál tomboló „vihar” elültét, egyetlen 79 éves görög hajómágnás tartja működésben a világ legfontosabb olajútvonalát. Sikerének titka nem a vakmerőség, hanem az öt évtized alatt minden égtáj felé kiépített pragmatikus kapcsolatrendszer – bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy a válságállóság igazi valutája ma a konnektivitás.
Az Európai Bizottság egyelőre csak „önkéntes” tagállami takarékoskodásról beszél, de a hangnem ismerős: a 70-es évek olajválságának a logikája tér vissza, amikor a kormányok a kínálati sokk miatt a keresletet kezdték szabályozni.
A jemeni húszik fenyegetése a Báb el-Mandeb-szoros lezárásával egy új, bénító tényező a Közel-Keleten. Egy totális tengeri blokád globális kereskedelmi összeomlással fenyeget, és ez a zsarolási potenciál meg is köti az amerikai haderő kezét.
