2026. március 12., csütörtök
Az iráni konfliktus egyik legfontosabb kérdése az, hogy mi számít valódi győzelemnek. Egy katonai támadást vagy akár egy háborút viszonylag könnyű elindítani, lezárni annál nehezebb, különösen akkor, ha a beavatkozás végén úgy kellene kilépni a konfliktusból, hogy az ne okozzon nagyobb stratégiai károkat, mint amilyenek a harcok előtt léteztek.
A Perzsa-öböl államai az amerikai védelmi ernyő foglyává és Teherán nyomásgyakorlásának eszközévé váltak. A partnerség, amelytől biztonságot reméltek, így kockázatot jelent, a mozgásterük pedig az USA és Irán következő lépésétől függ.
Harmadjára is előre hozott választások jöhetnek Koszovóban, most az elnökválasztásba bukott bele a frissen, december végén megválasztott új parlament, ám az alkotmánybíróság egyelőre nem adott helyt az elnöki döntés végrehajtásának. Itt az ideje feltenni a kérdést: a jelenlegi alkotmányos rendszerben vajon működőképes ez a kis ország?
Peking nem most kezdett el gondolkodni azon a forgatókönyvön, ami bekövetkezett a Hormuzi-szorosban, így az elmúlt években csendben kiépített többszörös energiavédelme hónapokig távol tarthatja a sokkot. Ha a helyzet azalatt normalizálódik, meg is úszta az egészet.
Oroszország pert indított az Európai Unió Bíróságán, megtámadva az EU azon döntését, amely határozatlan időre befagyasztotta az Európában tartott orosz állami pénztartalékot. Moszkvában már per is indult az érintett cég, az Euroclear ellen, most pedig az uniós döntés jogszerűségének a vizsgálata van porondon.
Irán Modzstába Hámenei személyében az eddig legfelsőbb vezető fiát választotta az ország élére. Sokak szerint az Iszlám Köztársaság történetének egyik legellentmondásosabb hatalomátadásáról van szó, mivel az eddig is befolyásosnak tartott, de hivatalos tisztséget sosem viselő vallási vezető kinevezése egyszerre ígér keményebb külpolitikát, belső hatalmi harcokat és újabb feszültségeket a Nyugattal.
A Közel-Keleten egy régi-új szabály érvényesül: a valós geopolitikai hatalmat a bombázók, a rakéták és a repülőgép-hordozók adják. Az Egyesült Államok és Izrael iráni hadművelete brutálisan emlékezteti Kínát arra, hogy a világrendformálás költségeinek alapvető valutája továbbra is a nyers erő.
Amíg 2026 elején Donald Trump külpolitikája Venezuelától Iránon át Grönlandig több fronton kelt feszültséget, addig Kína feltűnően távol marad ezektől az eseményektől. A kínai türelem egyszerűségében a leghatásosabb: arra a letisztult gondolatra épül, hogy egy meggyengült, a saját szabályait kivégző hegemónnal szemben a kivárás sokkal hatékonyabb eszköz, mint a nyílt konfrontáció.
Az amerikai hadsereg most először vetett be harcban egy olyan olcsó, „eldobható” csapásmérő drónt, amelynek a koncepcióját lényegében az iráni Sahed–136 tette világhírűvé – csak ezúttal épp Irán ellen.
Egy húszéves amerikai nő beperelte az Instagramot is tulajdonló Meta cégbirodalmat és a YouTube tulajdonosát, az Alphabet nevű vállalatot. Mégpedig azért, mert állítása szerint a platformok addiktív algoritmusa gyermekkorában rászoktatta ezek vég nélküli görgetésére, és ez nagyban rombolta a mentális egészségét.
Törökország „megtámadja” Iránt? A kérdés elsőre túlzásnak hangzik, mégis egyre több elemzés teszi fel, mert kétségtelenül a mostani iráni háború egyik mellékterméke a kialakuló határ menti hatalmi vákuum.
A Közel-Keleten nem a kőolaj vagy a földgáz, inkább az ivóvíz kérdése lehet a jelenlegi konfliktus középpontja, mivel a sótalanító üzemek olyan stratégiai fojtóponttá váltak, amelyek leállása világszerte érezhető humanitárius sokkot és geopolitikai válságot indíthat el.
A világ legfontosabb kikötői, partfeltöltései és vízi infrastruktúra-beruházásai mögött gyakran ugyanaz a néhány európai vállalat áll. Csakhogy egy kínai szereplő felemelkedése miatt átalakulhatnak az erőviszonyok.
A közel-keleti háború közepette a Hormuzi-szoros lezárása a legsúlyosabb gazdasági kockázat. Az itt áthaladó energiahordozók 89,2 százaléka ázsiai országokba kerül, miközben a globális olajáramlás több mint 20 százaléka függ ettől az egyetlen vízi útvonaltól. A geopolitikai kockázat azonnal energiaellátási kockázattá válik.
Épp az Irán elleni katonai akció előtt készült felmérésből derült ki, hogy az amerikaiak többsége aktív szerepet akar az Egyesült Államoknak a világban, de ez nem feltétlenül jelenti az ország vezető pozícióját. A kutatás rekordméretű politikai szakadékot és meglepően gyenge gazdasági önbizalmat mutat.
A Polymarket és a Kalshi felületén milliókat tettek fel olyan fogadásokra, amelyek Iránhoz kötődő eseményekről szóltak (például az amerikai csapás időzítéséről és Ali Hámenei sorsáról). Több beszámoló szerint egyes gyanús számlákról épp az esemény előtt fogadtak nagy összegekkel, és nyertek is.
Képzeljük el, hogy éjfél után egy perccel felkerül egy elnöki rendelet a Fehér Ház honlapjára, és hajnalra már olajtankerek sora áll a Boszporusz bejáratánál. A kőolajellátás lelassul, egyes exportőrök bevételei zuhannak, másoké megugrik, néhány vállalat pedig az összeomlás szélére kerül. Edward Fishman a gazdasági háborúkat mutatja be a könyvében, azon belül azt, hogy miként képes ...
Csak minden negyedik amerikai támogatja az Irán elleni katonai fellépést, illetve a többség szerint Donald Trump túl könnyen nyúl fegyveres megoldáshoz. A republikánusok ugyan még kitartanak az elnök mellett, az ő lelkesedésük is gyorsan apadhat, amennyiben nőnek az amerikai veszteségek és az üzemanyagárak.
Rakéták, feltorlódó tankerek és megugró biztosítási díjak – a Közel-Keleten kiéleződő amerikai–izraeli–iráni konfliktus már most 5–15 százalékos olajár-emelkedést áraz a piacokon. Bár az OPEC+ termelésnöveléssel próbálja hűteni a kedélyeket, egy tartós blokád könnyen 100 dollár fölé lökheti a Brentet.
A közel-keleti konfliktus első ránézésre ajándék Oroszországnak: az olaj és a gáz drágul, a költségvetési bevételek nőhetnek, az alternatív szállítók felértékelődnek. Viszont Moszkvában is egyre többen azt mérlegelik, hogy hol van az a pont, amikor a háborús kockázati prémium már globális sokká válik, amely Oroszországnak is kárt okoz.
Irán történelmi fordulóponthoz érkezett. Ali Hámenei halála után a háború árnyékában dől el, hogy a mérséklődés vagy a radikalizálódás felé fordul-e a teheráni rezsim. A háttérben már zajlik a hatalmi játszma, miközben a világ lélegzet-visszafojtva figyeli, ki kerül Irán élére.
Amikor Mette Frederiksen előre hozta a választásokat, azzal nem csupán a belpolitikát akarta felrázni, hanem üzenni is akart Washingtonnak. A grönlandi válság és az amerikai elnök fenyegetései váratlanul megerősítették a dán kormányfőt, miközben a Trump-barát erők meggyengültek.
A téli időszakban felerősödő orosz légicsapások célja Ukrajna fekete-tengeri exportkapuja, az odesszai kikötői klaszter (Odessza–Csornomorszk–Pivdennij) volt. Ez az ország exportbevételeire is jelentős hatással van.
Izlandon már az idén népszavazást tarthatnak az EU-csatlakozási tárgyalások újraindításáról, pedig több mint tíz évvel ezelőtt visszalépett attól, hogy az integráció tagja legyen. Ám úgy tűnik, Trump vámpolitikája, illetve grönlandi fenyegetőzései az EU-csatlakozás irányába sodorják a szigetországot.
Friedrich Merz pekingi útja egyszerre volt külpolitikai gesztus és az iparpolitikai károk felmérése. Mivel Berlin gazdasági modellje több irányból is nyomás alá került, a látogatás elsősorban a mozgástér felméréséről szólt, azaz arról, hogy mit lehet még megmenteni a német ipar versenyképességéből, és milyen árat kér ezért Peking.
A víz túl azon, hogy természeti erőforrás, a 21. század egyik legfontosabb hatalmi eszköze. A klímaváltozás és a növekvő kereslet nyomán egyre több állam fedezi fel, hogy a vízbiztonság nem környezetvédelmi, hanem geopolitikai kérdés, ami konfliktusokat robbanthat ki, kormányokat destabilizálhat, vagy épp új szövetségeket kovácsolhat.
Mivel a túl sok feszültséget érdemes a hálózatban eltárolni, ezért egy francia energiacég támogatja az albán állami szolgáltatót annak érdében, hogy az a megtermelt zöldenergia eltárolását biztosítani tudja. A pénzen kívül know-how-t is visz a Balkánra; a befektetéssel a francia fél befolyást keres a térségben, csakúgy, ahogy a magyar cégek is.
Az Egyesült Államok és Izrael légicsapásai új szintre emelték az iráni konfliktust: a rezsim vezetőinek likvidálása után Teherán lezárta a Hormuzi-szorost és támadásokat indított amerikai bázisok ellen. Az várható volt, hogy a válság eszkalálódik, azt azonban kevésbé láttuk, hogy Washington elmegy-e egészen a rezsimváltásig, és hogy a világ meddig bírja a kialakulóban lévő energiapiaci sokkot.
Az iráni konfliktus miatt a Hormuzi-szoros biztonsága ismét a globális figyelem középpontjába került. A világ olajszállítmányainak közel ötöde ezen az útvonalon halad át, és a lezárása katasztrofális hatásokkal járhat. Magyarország az ukránok olajszabotázsa miatt különösen érzékenyen reagálna egy ilyen jellegű, a piacot tönkreverő geopolitikai fordulatra.
Egyre több indiai munkás pótolja az orosz háborús gazdaság munkaerőhiányát, Ukrajna pedig az újjáépítéskor számolhat komoly munkaerő-kereslettel. Veszélyt jelent továbbá, hogy a civil munkára toborzott embereket katonai szolgálatra kényszeríthetik. Oroszországban a háború elhúzódása egyre inkább átalakítja a munkaerőpiacot. A mozgósítás, a védelmi ipar felfutása, a demográfiai kihívások és a ...
