2026. május 20., szerda
Az amerikai–kínai csúcstalálkozó a felszínen kereskedelmi enyhülést hozott, a mélyebb tét azonban a nagyhatalmi verseny szabályozása volt. Washington üzleti eredményeket, Peking „konstruktív stratégiai stabilitást” kommunikált. A két fél hivatalos összefoglalói közötti különbség mutatja meg, valójában ki mit akart elérni.
Az Európai Unió végleg le akarja zárni az orosz energiahordozók korszakát, de ezzel nem szabadul meg a függőségtől, csupán átrendezi azt. A leválás ára egy összetettebb, kiszámíthatatlanabb energiarendszer a geopolitika, a piac és a belső kohézió együttes kockázati tényezőjével együtt.
Újabb hónappal hosszabbította meg Washington azt a különengedélyt, amely lehetővé teszi a már tankerekre rakodott orosz olaj globális értékesítését. A döntés különösen kínos az európai szövetségesek számára, mert ismét megmutatja: a szankciós politika csak addig tart, amíg nem ütközik a globális energiabiztonság falába.
A tengerentúli búzapiac kínálati sokkot mutat: az USDA 1972 óta a legkisebb termést várja, mivel az aszály, a műtrágyaár és az alacsony vetésterület egyszerre szűkíti a kínálatot. A drágulás a termelői jövedelmezőséget, az inflációt és az importőrök stabilitását is érinti.
Európa az orosz vezetékes gáz leválasztásával átalakította a külső energiafüggőségének szerkezetét: a korábbi csővezetékes kiszolgáltatottság helyére az LNG-piac, azon belül az amerikai és az orosz arktiszi gáz került. Az unió orosz LNG-importja az első negyedévben a háború kezdete óta a legmagasabb szintre emelkedett, Oroszország továbbra is a második legnagyobb LNG-beszállító.
Az iráni háború energiapiaci következményei Ázsiában már megingatták a költségvetési, ipari és társadalmi stabilitást is. Az első védőpajzsok – támogatások, készletek, árplafonok – kimerülőben vannak, a térség kormányai pedig dráguló válságkezelési pályára szorulnak.
Szergej Lavrov szerint Washington a sérült Északi Áramlat vezetékeit a korábbi európai beruházási érték töredékéért szerezné meg, majd amerikai közvetítői pozícióból határozná meg az Európába visszatérő orosz gáz árát.
Az amerikai–izraeli „lefejező” stratégia nem omlasztotta össze az iráni rendszert: ha lehet, még inkább megerősítette azt. A konfliktus megvilágítja Washington stratégiai korlátait. Az Egyesült Államok olyan konfliktusba sodródott bele, amelyet sem katonailag, sem gazdaságilag, sem politikailag nem képes fenntartható módon megnyerni.
Az orosz gazdaság túlélte a szankciós sokkot, ám a lendület kifulladóban van. Moszkva átmeneti lehűlésről beszél, a kritikusabb orosz és nyugati értelmezések viszont a háborús növekedési modell plafonját látják. A 2027-es fordulat döntheti el, hogy alkalmazkodásról vagy tartós lassulásról van szó.
Az Egyesült Államokban alig látni kínai márkájú autókat, az ázsiai országautóipari jelenléte mégis mélyen beépült a beszállítói láncokba. Washington vámokkal és nemzetbiztonsági szabályokkal védekezik, ám az alkatrészek, szoftverek és akkumulátorok leválasztása jóval nehezebb feladat.
Tajvan hiába épített ki világszínvonalú járványkezelési rendszert, Kína ismét megakadályozta a részvételét a WHO legfontosabb fórumán. Az újabb konfliktus mögött egy sokkal erősebb kérdés húzódik: meddig képesek a globális intézmények ellenállni a nagyhatalmi nyomásnak?
Az amerikai külpolitika negyedszázados stratégiája kudarcba fulladt – állítja John J. Mearsheimer. A világhírű reálpolitikai gondolkodó szerint Washington saját magát gyengítette meg az iraki, afganisztáni és iráni konfliktusokkal, miközben Kína globális riválissá nőtte ki magát.
Venezuela Maduro bukása után sem ment át klasszikus rendszerváltáson: a politikai hatalom váza megmaradt, Caracas gyors gazdasági nyitásba kezdett. Az országnak a kínai mintához hasonló útja lehet a piacnyitás politikai liberalizáció nélkül.
A nyugati globalizált és liberalizált gazdasági és társadalmi rend átalakulásának lehetünk tanúi. Új geopolitikai szereplők emelkednek fel, ugyanakkor a nyugati szövetségi rendszereket belső megosztottság és gyengülés jellemzi. A hatalmi versengés kulcsszereplői az Egyesült Államok és Kína, a többiek pedig próbálnak eligazodni a változó erőviszonyok között, keresve a helyüket az új világrendben.
A nemzetközi stabilitást évtizedekig biztosító hegemonikus garanciák korszaka véget ért. A nagyhatalmi vetélkedés fókuszába a kritikus nyersanyagok és a hadiipari technológiák kerültek, a világ középhatalmai viszont még csak keresik a saját útjukat.
Japán egyszerre próbál megfelelni Washingtonnak és túlélni az energiapiacon. Miközben ukrán dróngyártókat finanszíroz és katonai technológiát fejleszt Kijev számára, egyre nagyobb szüksége van az orosz LNG-re. A két stratégia azonban hamarosan összeütközhet – Moszkva már most „konkrét lépéseket” követel a kapcsolatok rendezéséhez.
Ralph Schoellhammer a Brussels Signalben megjelent írásában azt állítja, hogy az Egyesült Államok körüli vita egy rossz kérdéssel indul. Szerinte Amerika sorsa ma nem egyszerűen a hanyatlás vagy a siker, sokkal inkább politikai átalakulás: az ország a köztársasági formából elmozdul a birodalmi működésmód felé.
Az iráni háború és az energiaárak elszállása újra reflektorfénybe helyezte Líbiát. Washington egy titkos alkura építve próbálná újraegyesíteni az országot a Dbeibeh- és a Haftar- család segítségével, és e terv mögött nemcsak az olaj, illetve az amerikai energiacégek visszatérése húzódik meg, hanem az is, hogy az Egyesült Államok visszaszorítsa Oroszország befolyását Észak-Afrikában.
A mali katonai juntát támogató egykori Wagner-csoport kudarcot vallott, amikor kivonult az afrikai ország egyik legfontosabb városából, átadva azt az iszlám radikális felkelőknek. Bamako és Moszkva között úgy tűnik, nő a bizalmatlanság, holott az orosz jelenlét megroppanása a térségben világszerte érezhető kockázatokkal járna.
India egyszerre próbál megfelelni Washingtonnak, Teheránnak és az Öböl-államoknak, csakhogy az iráni konfliktus egyre gyorsabban sarokba szorítja. Az energiaválság, a fenyegetett tengeri útvonalak és Pakisztán erősödő regionális szerepe olyan stratégiai dilemmát teremtett, amely alapjaiban rengetheti meg Újdelhi pozícióját.
Miközben Washington hónapok óta az iráni válság kezelésével küszködik, Kína olyan pozíciót épített fel, amely nélkül ma már szinte elképzelhetetlen bármiféle rendezés a Hormuzi-szoros körül. Trump május 14-én kereskedelmi és stratégiai tárgyalásokra érkezik Pekingbe, így éppen azzal az országgal ül le alkudozni, amelynek Teheránra nagyobb befolyása van, mint bárki másnak a világon.
Egy észak-amerikai ország az Európai Unióban? A kérdés már nem provokáció. Kanada esete ugyanis a legveszélyesebb precedenst teremtheti meg azzal, hogy Európa a saját tagállamai szövetsége helyett globális politikai térré válik.
A közelgő Trump–Hszi-találkozót első ránézésre könnyű volna a szokásos amerikai–kínai tárgyalások egyik újabb epizódjaként értelmezni, amely vámokról, technológiai exportkorlátozásokról, ritkaföldfémekről, Tajvanról vagy az iráni kapcsolatrendszerről szól. A valódi jelentősége azonban túlmutat a napi diplomáciai eseményeken.
Dánia politikai földrengés előtt állhat: összeomlottak Mette Frederiksen koalíciós tárgyalásai, és minden eddiginél közelebb került egy jobboldali fordulat. Az utóbbi erősödése és a szociáldemokraták történelmi gyengülése új korszakot nyithat az ország politikájában, ami egész Európának üzenhet.
A mesterséges intelligencia, az adat és a katonai szoftver a hatalmi verseny új eszköze lett, de önmagában nem pótolja a civilizációs vonzerőt. Gevorg Mirzajan politikai elemző szerint a Nyugat puha hatalma válságban van, ám továbbra is olyan mély a globális beágyazottsága, hogy azt a riválisai egyelőre nem tudnak teljeskörűen kiváltani.
Egy belarusz határhoz közeli lengyel faluban bukkant fel a mexikói szervezett bűnözés egyik legismertebb szereplője, a Sinaloa kartell. A hatóságok egy félreeső luxusházban csaptak le a bandára, ahol metamfetamint állítottak elő a nyugat-európai piacra. A lebukásban kulcsszerepe volt a helyiek éberségének: a faluban ugyanis gyorsan feltűnt az idegenek érkezése.
A transzkaszpi gázvezeték terve új geopolitikai konfliktusokat hozhat Oroszország déli részén. A projekt egyelőre inkább jelzés, mint közeli beruházás, de jól mutatja, hogy az EU, Törökország, Azerbajdzsán és Türkmenisztán érdekei közelítenek egymáshoz a Kaszpi-térségben.
Az ukrajnai háború kisebb drónjai megmutatták, hogy a jövő haderejében a prototípusok mögött akkumulátor-, motor-, kamera- és elektronikai tömeggyártás áll. Az USA Kína drónipari fölényét próbálja megtörni, ám ez drága és lassú lesz, miközben Európa szorult helyzetbe került.
Reméljük, készült olyan verzió is a német katonai stratégiából, amelyik számol azzal, hogy az USA végleg magára hagyja Európát. A nemrég kiadott dokumentum nem erről tanúskodik, holott Trump épp most vont ki ötezer amerikai katonát Németországból.
Ambiciózus előadást tartott a német külügyminiszter, Johann Wadephul arról, hogyan szeretné megreformálni az Európai Uniót a versenyképesség megerősítése és a gyorsabb döntéshozatal érdekében. Hatpontos tervezetében hangzatos célokat tűzött ki, de a realitások ezektől még lehet, hogy távol vannak.
