2025. július 14., hétfő
A NATO történelmi léptékű döntést hozott: a szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
Az év elején a Pew Research megállapította, hogy az amerikaiak többségének rossz véleménye van Izraelről. Az azonban beláthatatlan következményekkel járna a zsidó államra nézve, ha az USA elengedné a kezét.
Trump Ukrajnát nem átadni akarja, hanem eladni. Ha nem is konkrétan pénzért, valamilyen engedményért cserébe az orosz fél részéről. És mivel Moszkva és Washington a mai napig nem állapodott meg az árban, mindkét fél változtat rajta. Oroszország természetesen csökkentené, az USA pedig emelné, vagy legalábbis tartaná.
Az oroszok többsége immár békét akar: a társadalom 64 százaléka a háború lezárását támogatja, miközben csökken az érdeklődés és a katonai műveletek támogatottsága – vagyis erősödik a háborús fáradtság jele.
A legutóbbi orosz–azerbajdzsáni diplomáciai válság rámutat a Kreml regionális befolyásának csökkenésére, különösen Azerbajdzsánban. Baku nem hajlandó engedni az orosz befolyásnak, és egyre inkább más regionális hatalmakkal, például Törökországgal és Izraellel erősíti a viszonyát.
Az al-Kaida újjáéledése Közép-Ázsiában, a Száhel-övezetben és a Közel-Keleten újra komoly fenyegetést jelent Európára: a radikalizáció, a visszatérő dzsihadisták és az instabilitás új kihívásokat hozhatnak a kontinensnek.
Ukrajna hadat üzen a fegyverszállítási bénultságnak, és zsonglőrmutatvánnyal próbálja megkerülni az amerikai politikai holtpontot. Az Amerika szállít, Európa fizet modell működhet, de veszélyes precedenst teremthet: Washington mint logisztikai beszállító innentől mindent üzleti alapon közelíthet meg – súlyos feltételekhez kötve.
A háborúban mindenki vesztes. Izrael hivatalos becslése szerint az Irán elleni hadműveletnek köszönhetően a zsidó állam gazdasági, társadalmi és stratégiai infrastruktúráját érintő károk összege akár 20 milliárd dollár fölé is emelkedhet. Összehasonlításképp: az ország éves GDP-je kb. 513 milliárd dollár.
Tavaly rekordszámú, 61 fegyveres konfliktus zajlott és tart jelenleg is világszerte, ami a II. világháború óta a legmagasabb szám. Mindez súlyos humanitárius, gazdasági és biztonsági következményekkel jár, miközben az EU-t migráció, energiabiztonság és geopolitikai instabilitás fenyegeti.
Olaszország egy gigantikus építkezéssel készül megreformálni katonai költségvetését: a 13,5 milliárd eurós Szicília‑híd megépítését „stratégiai infrastruktúraként” számítanák be a NATO‑védelmi célkitűzésekbe – ám a tervnek komoly műszaki, bürokratikus és politikai akadályai vannak, így kérdés, mennyire több blöffnél. Az ötlet azonban ötletet szül.
Az Egyesült Államok felfüggesztette az Ukrajnának szánt kulcsfontosságú lőszerszállításokat, épp akkor, amikor Oroszország minden eddiginél intenzívebben támad. A döntés geopolitikai fordulópont lehet: Ukrajna magára maradhat.
Az orosz bombázók elleni ukrán dróncsapás után sokan azonnal az ukrajnai háború által kikényszerített hadviselési paradigmaváltást kiáltottak. Úgy, ahogyan a háború előtt is sok évig beszéltek arról, hogy a hagyományos, klasszikus fegyveres konfliktusok kora véget ért. Aztán kiderült, hogy mindenki rosszul gondolta. Most sincs ez másképp.
A török elnök a héten bejelentette, hogy Izrael Irán elleni támadásai után a közepes és hosszú hatótávolságú rakéták gyártását elrettentő szintre emeli.
Sokan megkérdőjelezik az iráni atomlétesítmény elleni izraeli, majd amerikai támadás sikerességét. Az elmúlt napok eseményei bizalomvesztéshez vezethettek azoknál az országoknál, amelyek a Birodalom célkeresztjében állnak.
Mi az Egyesült Államok valódi célja Iránnal? Ha a nukleáris program megállítása, akkor az eddigi lépései ellentmondásosak. Ha a rezsimváltás, akkor Trump megszegi a saját elveit – és talán elindítja azt az „újabb végtelen háborút”, amit elnökként éppen el akart kerülni.
Egy friss kutatás szerint Izrael megítélése világszerte romlik, különösen Európában. A növekvő antiszemitizmus és radikalizálódás fokozza a terrorveszélyt, így a külpolitikai megítélés belbiztonsági kockázattá válik: Hollandiában egyenesen 818 százalékkal ugrott meg az antiszemita incidensek száma.
Vlagyimir Putyin orosz elnök június 23-án megerősítette, hogy megkezdődik az Oresnyik közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta sorozatgyártása, hozzátéve, hogy az új fegyver „harci körülmények között nagyon jól bevált”.
Sem az Egyesült Államok, sem Izrael nem képes önállóan megdönteni Irán teokráciáját. A Naked Capitalism portál szerint a CIA és a Moszad olyan proxycsoportokat aktiválhat az iráni szeparatistákból, amelyek Törökország és Azerbajdzsán segítségével belülről szíthatnak zavargásokat.
Jelzésértéke van annak, hogy a tagállamok azon versenyeznek, melyikük nem idegesíti fel jobban Donald Trumpot, a legnagyobb sikernek pedig azt tartják, hogy az elnök egyáltalán megjelenik személyesen a hágai találkozón.
Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok sikeres légicsapásokat hajtott végre Irán három nukleáris létesítménye ellen. Ez volt az első közvetlen amerikai katonai beavatkozás az Izrael és Irán között június 13-án kirobbant konfliktusban. Az elnök döntése új szakaszba léptette a háborút: a fő kérdés, Irán miképp reagál – korlátozott megtorlással vagy eszkalációt kiváltva, ami ...
Az ukrajnai háború és az izraeli–iráni konfliktus nem különálló válságok, hanem egymással összefüggő frontok egy széttagolt világháborúban – ahol az Egyesült Államok áll szemben Oroszország, Irán és Kína de facto szövetségével – állítja Thomas Fazi író, újságíró.
A nyugati mainstream médiumok az iráni rezsimet gyakran hanyatlónak, korruptnak, csődbe jutottnak és a polgárai által megvetettnek írják le, amely az összeomlás szélén áll. De mi következhet, ha bukik a rendszer.
Madrid felrúgja Trump játékszabályait. Spanyolország nyíltan elutasítja az amerikai elnök követelését, hogy a NATO-tagok a védelmi kiadásaikat a GDP 5 százalékára emeljék – a szövetség vezetői máris attól rettegnek, hogy az elnök sértetten faképnél hagyja a közelgő hágai csúcstalálkozót, ahogy azt a G7-en is tette. A NATO most leginkább az amerikai elnök hangulatával hadakozik.
Irán föld alá rejtett atomlétesítményei komoly kihívás elé állítják Izraelt. A döntő csapás azonban nem Tel-Aviv, hanem Washington kezében lehet: a világ legerősebb bunkerromboló bombáját, az MOP-t ugyanis csak az Egyesült Államok birtokolja, és kizárólag amerikai bombázók képesek célba juttatni. Kérdés, hogy Donald Trump hajlandó lesz-e megnyomni azt a bizonyos gombot.
Június 13-a, péntek valóban balszerencsés nap volt Irán számára. Azóta számos elemzés jelent meg szerte a világban, mindenki az „üléspontja” szerint magyarázza az álláspontját.
A Budapest Global Dialogue fórumon John J. Mearsheimer elmondta, hogy szerinte a liberális világrend 2017-ben véget ért, és Magyarországnak egy realista stratégiát kell követnie. A fórumon az EU szuverenitásválságát és az IMEC gazdasági folyosó jelentőségét is hangsúlyozták.
Állandó vita, hogy kell-e, érdemes-e fegyverekre, biztonságra költeni. Persze egy romló biztonsági környezetben muszáj, de akkor is kérdés, hogy mekkora mértékben, hiszen az előállított fegyver, amennyiben nem használják, senkinek sem hoz hasznot – kivéve a fegyvergyárakat.
Irán térdre rogyott az izraeli légicsapások alatt, Netanjahu pedig már nemcsak atomlétesítményeket, hanem egy teljes rendszert akar lerombolni. A nemzetközi közvetítők későn mozdultak – Teherán az Egyesült Államoknak könyörög, Trump hallgat, Izrael pedig folytatja, amit elkezdett.
Friedrich Merz egyetlen ciklust sem élhet túl a hivatalában, és Franciaország lesz a következő ország, amelyik kilép az EU-ból, ami az unió összeomlásához vezethet – állítja Ian Proud volt brit diplomata.
A nukleáris fenyegetés csak ürügy? Valós lehet az érv, amely szerint Izrael légicsapásai nem az iráni atomlétesítményeket, hanem a rezsim szívét célozzák. Miközben a világ az urán százalékos tisztaságáról vitatkozik, Netanjahu célja nem a dúsítás megakadályozása, hanem az iszlám köztársaság térdre kényszerítése. De mi történik, ha a rendszer nem bukik meg?
