A világ egyik legfontosabb tengeri olajútvonala gyakorlatilag leállt, a tankerek új utakat keresnek, a fuvardíjak kilőnek, Kína pedig begyűjti a megrendeléseket. A hormuzi válság iparpolitikai aranybányává vált Peking számára.
Hiába a világ legerősebb haditengerészete, az Egyesült Államok egy kulcsfontosságú területen egyre inkább lemarad Kínával szemben: a hajógyártásban. Peking ipari kapacitása sokszorosan felülmúlja az amerikait, így egy Tajvan körüli konfliktusban nem a meglévő flották száma, inkább a hajók pótlásának és javításának sebessége dönthetne.
Miközben a Nyugat még azon vitatkozik, hogy a dekarbonizáció gazdasági teher vagy erkölcsi kötelesség, Kína már iparpolitikai eszközzé alakította át: az elektromosakkumulátor-gyártásban felhalmozott technológiai és termelési fölényével most a tengerek felé terjeszkedik.
Miközben az amerikai hajógyárak ma már alig látszanak a térképen, Washington egy merész fordulattal mégis visszatérne a tengeri nagyhatalmak közé – nem tömegtermeléssel, hanem önvezető hajókkal, zöldüzemanyagokkal és intelligens kikötőkkel. Az USA most arra készül, hogy ne csak hajókat építsen, hanem ő diktálja az új játékszabályokat is.
Kína uralma a hajógyártásban megdönthetetlennek tűnik. A világ kereskedelmi hajóinak a felét építi meg minden évben.
Bár a globális kereskedelem 80 százaléka a tengeren zajlik, az amerikai hajógyárak mindössze 1 százalékos részesedéssel vannak jelen. Kína itt is tarol: évente 150 milliárd dollár értékben ad el hajókat. Ez pedig nagyon nem tetszik Washingtonnak.
Az amerikai külügyminiszter pekingi látogatására akkor kerül sor, amikor a törvényhozásban a demokraták és a republikánusok versengenek azért, hogy keményebbnek tűnjenek Kínával szemben. Antony Blinken is számos problémával érkezett meg a kínai fővárosba, ám a megbeszélésein legalább megpróbálják tisztázni a nézetkülönbségeket.
