2025. január 31. | Makronóm
Több mint egy éve, hogy az argentin közgazdász, Javier Milei megnyerte az elnökválasztást. Az újdonsült kormányfő megosztó kijelentéseivel és radikális gazdasági intézkedéseivel egy átfogó sokkterápiát ígért országa immár öt éve elhúzódó pénzügyi válságának kezelésére. A választások óta eltelt egy év alatt jelentős változások zajlottak le Dél-Amerika második legnagyobb gazdaságában.
2024. október 9. | Matus Tibor
Nagy pálfordulásnak lehettünk tanúi, amikor az argentin elnök, Javier Milei egy tévéinterjúban a Kínával való kapcsolatokról beszélt. Az ázsiai országot „nagyon érdekes kereskedelmi partnernek nevezte, amely nem követel szinte semmit, csak annyit kér, hogy ne zavarják őt”. Ez már csak azért is érdekes, mert alig egy éve „gyilkosnak” hívta a kínai kormányt. Sőt, most azt is bejelentette, hogy jövő januárban az ázsiai országba látogat, hogy részt vegyen a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) ülésén.
2024. augusztus 6. | Fekete Kíra
Argentína a mesterséges intelligencia (MI) technológiájának bevezetésével kívánja megelőzni a jövőbeli bűncselekményeket. Az új intézkedés azonban aggodalmakat váltott ki az emberi jogi szervezetek körében, amelyek attól tartanak, hogy a technológia bevezetése veszélyeztetheti a polgárok jogait és magánéletét.
2024. május 31. | Makronóm
Egy jó argentin–spanyol labdarúgómeccs mindig esemény a foci szerelmesei számára. Ám most más összecsapás váltott ki izgalmakat: a Pedro Sánchez és Javier Milei között két hete zajló sértegetések a nemzetközi sajtó címoldalára kerültek.
2024. május 26. | Makronóm
Nagy beruházások érkezhetnek az argentin rézlelőhelyek kiaknázására. Emellett egy másik, a zöldátállás szempontjából kulcsfontosságú nyersanyag, a lítiumbányászat is fellendülhet. A kormány természetesen nem bánja, sőt segíti, hogy az ország bányászóriássá váljon.
2023. augusztus 30. | Matus Tibor
Jövő évtől hat új állam csatlakozik a BRICS-hez, ezzel a szervezet növelheti a befolyását, új régiókban léphet fel és a régiekben erőteljesebben építkezhet. Az orosz Vzgljad portál számba vette, hogy mit is tud nyújtani a szövetség az új tagoknak és mennyire előnyös a szervezet terjeszkedési folyamata Oroszország számára. Ennek alapján látható, hogy tudatos volt a dél-afrikai BRICS-csúcs döntése.
2023. július 23. | Matus Tibor
Argentína nemrégiben jüanban törlesztette adósságát, az IMF bejelentette, hogy ezentúl elfogadja a kínai jüant is fizetőeszközként. Azaz, hogy az országok jüanban rendezzék kötelezettségeiket az IMF-fel szemben. Úgy tűnik, új korszak köszöntött be a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) is.
2023. július 21. | Makronóm
Nemrégiben figyelemmel követhettük, hogy Brazília és Argentína közös szervezésű csúcstalálkozóján aláírtak egy tervezetet, aminek lényege a szorosabb gazdasági összefogás kialakítása. Ennek keretein belül tárgyaltak a közös valuta, a sur létrehozásáról is.