A közel-keleti konfliktus eszkalációja a háttérben minden eddiginél veszélyesebb törésvonalakat tár fel a transzatlanti viszonyrendszerben. Trump egyre inkább tranzakciós alapon tekint a NATO-ra, Európa viszont ragaszkodik a klasszikus szövetségi logikához – a kettő közötti feszültség mind látványosabban tör a felszínre.
Trump Irán elleni háborúja a Közel-Keleten túl az amerikai jobboldalt is alapjaiban megváltoztatja: az elnök külpolitikája egyre agresszívebb, aminek hatására a korábban intervencióellenes J. D. Vance is beállni látszik a neokonzervatív vonal mögé – ezzel pedig 2028-ra készülve egy váratlan ideológiai fordulat rajzolódik ki Washingtonban.
A megkönnyebbülés, amit az európai vezetők érezhettek Marco Rubio amerikai külügyminiszter müncheni beszéde után, hamar el fog múlni. A nyugtató szavakba csomagolt tartalom ugyanis változatlanul aggasztó, ráadásul annál, amit mondott, lényegesebb jelzés volt az, amit nem.
A hétvégi müncheni biztonsági konferencia minden eddiginél nagyobb izgalmakat hozhat, hiszen amíg a szemünk láttára omlik össze a második világháború utáni világrend, a szereplők egy új rendszer alapjait fektethetik le. Vagy mégsem?
A Fehér Házban feléledt a régi ösztön: ha nem tudsz együttműködni egy kormánnyal, buktasd meg. Donald Trump Venezuela-politikája így gyorsan átfordult tárgyalásból fenyegetésbe. A Fehér Ház rezsimváltásban gondolkodik, a kérdés viszont nem az, hogy képes lesz-e megdönteni Maduro uralmát. Inkább az, mi jön utána.
A Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vezette delegációk kedden Rijádban találkoztak, hogy felvázolják az ukrajnai háború rendezésének forgatókönyvét. A tárgyalások mindkét fél szerint jó irányba haladnak, Trump és Putyin pedig akár már februárban asztalhoz ülhet. Lássuk, mi történt az egyeztetésen!
Sem Brüsszel, sem a háborúpárti európai államok nem tudják követni Trump elnök villámtempóját az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatban. Míg Washington Szaúd-Arábiában tárgyal az oroszokkal, Párizsban pánikcsúcsot tartottak az európai vezetők. Teljesen feleslegesen.
A müncheni biztonságpolitikai konferenciára optimistán és nagy reményekkel készülődtek a résztvevők. Aztán két nappal a kezdés előtt jött az amerikai védelmi miniszter, majd maga Trump, és olyan bejelentést tettek, ami után minden megváltozik. Európa a partvonalról figyelheti az ukrajnai háború lezárását: kötelessége lesz, joga nem sok.
Az Egyesült Államok külügyminisztere remek hangulatú beszélgetést folytat Szijjártó Péterrel, de az Európai Parlament elnökének a meghívására egy sorral sem válaszol. Minden jel arra mutat, hogy Brüsszel eddig sem túl erős geopolitikai szerepe tovább gyengül, a nemzetállamoké viszont erősödik.
Marco Rubióval az amerikai külpolitika visszatér az aktívabb és nyersebb erőpolitika irányvonalához, különös hangsúlyt fektetve Kína megfékezésére és a demokrácia védelmére. A Trump-adminisztráció az izoláció helyett proaktív stratégiát alkalmaz majd, célul tűzve ki az USA globális befolyásának erősítését. Rubio az amerikai vezető szerep megszilárdítására törekszik majd az új multipoláris világrendben.
Donald Trump új kormányzatában a lojalitás és a radikális reformok iránt elkötelezett emberek kaptak kulcsszerepeket, jelezve a Reagan-féle keményvonalas külpolitikai irányvonal visszatérését. Marco Rubio és Pete Hegseth kinevezése erőt demonstrál Kínával szemben. A Trump-féle határozottabb irány ezzel végleg háttérbe szoríthatja a mérsékeltebb, neokon republikánusokat.
Donald Tusk egy X-bejegyzésben ment le diplomáciai kocsmaszintre, és kezdett hergelni az amerikai republikánusok ellen, mire az óceán túloldaláról hasonló szintű beszólogatás kezdődött. Nem túl biztató előjel azokra az időkre nézve, amikor majd egy másik Donald áll vele szemben.
