Csúcstalálkozó – makronom.eu
2025. május 22., csütörtök

Történelmi csúcstalálkozóra került sor Brüsszelben 

2024. október 17. | Mihálovics Zoltán

Brüsszelben történelmi csúcstalálkozót tartott az EU és az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC), ahol a felek a politikai és gazdasági kapcsolatok erősítését tűzték ki célul. A megbeszélések témái ugyan az ukrajnai háború, a közel-keleti konfliktusok, valamint az energetikai és kereskedelmi együttműködés köré összpontosultak, de kérdés, hogy a közel-keleti egységes uniós állásfoglalás hiánya mennyire szól közbe.

Ez derült ki a második globális MI-csúcstalálkozón 

2024. május 30. | Fekete Kíra

Múlt héten rendezték meg a második globális mesterségesintelligencia-csúcstalálkozót, ahol több ország és vállalat is egyetértett abban, hogy a technológiát érdemes szabályozni. Azonban van még mit csiszolni a szabályokon. 

Orosz–észak-koreai randevú: az USA dühös, de tehetetlen

2023. szeptember 10. | Révész Béla Ákos

Putyin és Kim Dzsong Un közelgő találkozója az amerikai szankciós politika végső határait mutatja meg. A két ország „minden mindegy” alapon köt hadiipari egyezséget, az USA pedig csak fenyegetőzhet, de semmit nem tud tenni ellene.

Kérdezz bátran!
Chat