Putyin és Kim Dzsong Un közelgő találkozója az amerikai szankciós politika végső határait mutatja meg. A két ország „minden mindegy” alapon köt hadiipari egyezséget, az USA pedig csak fenyegetőzhet, de semmit nem tud tenni ellene.

Alaposan felkavarta az egyébként is viharos globális vizet Észak-Korea bejelentése, miszerint vezetője még ebben a hónapban Moszkvába látogat. A két vezér, Putyin és Kim Dzsong Un az ukrajnai háború kitörése óta az eddiginél is szívélyesebb viszonyt ápol, a mostani vizit azonban már kimondva-kimondatlanul arról szól, hogy a burokban élő diktatúra miként kezd el majd fegyvereket szállítani Moszkvának.

És persze arról, mit kap ezért cserébe.

Phenjan óriási hadiipara az összes létező szankció ellenére ontja magából a fegyvereket és a lövedékeket. Márpedig tüzérségi lövedékekből nemcsak a Nyugat áll rendkívül rosszul, hanem Oroszország is. Észak-Korea szerepe már csak azért is kézenfekvő, mert hadiipara a szovjet technológiára épül, vagyis kompatibilitási nehézségek biztosan nem fordulnak elő a fegyverszállítások után.

A Fehér Ház természetesen azonnal vad kommunikációs offenzívába kezdett. A fotel mélyében üldögélő agytröszt ezúttal nem jutott messzire, így jobb híján megüzenték Kim Dzsong Unnak, hogy „Észak-Korea rendkívül nagy árat fog fizetni, amennyiben fegyvereket kezd szállítani Moszkvának”.

Széles mosoly volt a válasz.

Érinthetetlenek

A két „ellenséges” ország összeölelkezése láttán azonnal felbukkant Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, és kissé bizonytalanul úgy fogalmazott: az Egyesült Államok keresi a lehetőséget, hogy nyomatékosan eltérítse Észak-Koreát fegyverszállítási szándékaitól. A homályos kifejezés nem véletlen: azzal Sullivan is tisztában van, hogy Észak-Korea ellen az USA kezében nincsen megfelelő diplomáciai ás gazdasági eszköz.

Az USA már agyonszankcionálta Phenjant, ennek ellenére az egy pillanatra sem állt le az atom- és ballisztikus fegyverprogramjával, a hadiiparát pedig úgy járatta csúcsra a globális Nyugat mellőzésével szürkezónás megoldásokkal, hogy az amerikaiak csak a fejüket foghatták tehetetlenségükben.

A helyzet ugyanez most is. Ahogyan a Bloombergnek az amerikai külügy Észak-Koreára specializálódott volt tisztviselője fogalmazott: „Tudunk valamit tenni Észak-Korea ellen? Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy tudjuk: a válasz határozott nem. Egyáltalán semmi befolyásunk nincs Phenjan felett, hacsak nem vezetünk be olyan intézkedéseket – például a hajóik elkobzását –, amelyek garantáltan háborúhoz vezetnek”.

Néha átkiabálnak egymásnak

A washingtoni szankciós politika hatékonysága Észak-Korea határánál véget ér. A maga köré vasbuborékot építő országot egyáltalán nem érdekli, mivel fenyegeti az USA. Ilyenkor mindig visszafenyeget, régi játék ez már a két állam között. A szankciókat éppen olyan országok révén igyekszik megkerülni, amelyek maguk is csontig vannak szankcionálva, így szintén nincsen veszítenivalójuk.

Oroszország lassan maga is ebbe az állapotba jut, a minap életbe lépett elnöki rendelet a külföldi cégek einstandoltathatóságáról azt tükrözi, hogy Putyin elfogadta a visszafordíthatatlant, és immár kizárólag a globális Nyugaton kívüli lehetőségekre koncentrál – ennek pedig Észak-Korea éppúgy részese, mint Kína vagy Brazília.

Hogy mit kér Kim Dzsong Un Putyintól cserébe, azt egyelőre csak sejteni lehet. Vannak, akik szerint humanitárius segély lesz a dologból, az igazsághoz azonban közelebb állhat a technológiai ellentételezés, vagyis a fegyverzetért cserébe Phenjan a hagyományos haditechnikai és/vagy nukleáris programját pörgetheti fel az oroszok segítségével.

Így vagy úgy, az Amerikai Egyesült Államok kezében jelenleg valóban nincs semmi, amivel a két ország milliárdos csereberéjét megakadályozhatná. A játék új szakaszba lép. Addig is, amíg az USA a következő lépésen töpreng, marad az üres fenyegetőzés arról, hogy majd valahogyan megbünteti Észak-Koreát. Phenjan visszakiabál, Oroszország pedig begyűjti a fegyvereket, aztán mindenki teszi tovább a dolgát.

Fotó: MTI/EPA/Alekszej Nyikolszkij